áram;villamos energia;MAVIR;áramfogyasztás;áramtermelés;

- Igényesés után terhelési csúcs

Múlt hét hétfőn a hazai villamosenergia-rendszer terhelése 7441 megawatton (MW) új történelmi csúcsot döntött – idézi az állami Mavir Facebook-oldalát az MTI. Az új rekord január 22-én, mínusz 4,1 Celsius-fokos átlaghőmérséklet mellett, fél órával napnyugta után, 17.00 és 17.15 között született. A szint 45 MW-tal haladja meg az előző, 2022. január 25-én, csaknem napra pontosan két évvel azelőtt, mínusz 2,6 Celsius-fokos napi átlaghőmérséklet mellett feljegyzett rekordot - zárult a hazai rendszerirányító közlése.

A Mavir honlapján fellelhető adatbázisok tanúsága szerint az 1960-as évektől folyamatosan felfutó terhelés 1990-es, addigi legmagasabb, 6534 MW-s értékét az ipar akkori összeomlásával kapcsolatba hozható igényzuhanás miatt először csak 2007-ben sikerült meghaladni. Bár az érték ezután sokáig alig változott (miközben a fogyasztás, különösen 2009-ben, még esett is), az újabb rekordra 2016-ig várni kellett. Ezalatt, 2015-ben, először és mindeddig utoljára, a nyári terhelési csúcs, 6457 MW-tal, meghaladta a télit. Bár a jelenség ráirányította a figyelmet a szintén áramot igénylő hűtés, vagyis a klímák terjedésére, a téli-nyári terhelési olló, előbbi javára, azóta ismét tágul. Olyannyira, hogy az – újfent télre eső – éves csúcsok 2017-ben, 2018-ban, illetve 2021-ben és 2022-ben is megdőltek. A most januári rekord ez utóbbit adta át a múltnak.

A rendszerterhelési csúcs a hazai erőművek adott időn belüli legmagasabb kihasználtsága, amely, bár nem fogyasztási adat, szoros kapcsolatban áll vele. A hazai villamosenergia-rendszert a terhelés növekedése már csak azért sem „veszélyezteti”, mert a hazai áramtermelők jelenlegi összteljesítménye (a napelemek robbanásszerű terjedését is beleszámítva) immár körülbelül 13 ezer MW - hívják fel a figyelmet szakértők. Emellett nagyarányú behozatali lehetőség is biztosítja, hogy a fogyasztókhoz minden pillanatban a lehető legolcsóbb áram jusson el – teszik hozzá.

Ennek ismeretében már kevéssé meglepő, hogy - a Mavir ugyanaznapi közlése szerint - a 2023-as fogyasztás 4,5 százalékkal 43,7 terawattórára (TWh) esett. Ennek 74,6 százalékát, 32,6 TWh-t belföldi erőművek termelték. A kiviteli-behozatali egyenleg, ez utóbbi javára, a felhasználás 25,4 százalékát tette ki, ami 4 százalékos csökkenés. Tavaly az igények – 2022-höz hasonlóan – az év első és utolsó havában tetőztek. A mélypontot tavaly júniusban, 2022-ben pedig szeptemberben mérték – írta az állami rendszerirányító.

A miniszter közölte azt is, nem cél, hanem csak eszköz az euró bevezetése, mivel a szlovák gazdaság sem lett sikeresebb a gazdaság csak azért, mert a közös valutával lehet fizetni.