per;tárgyalás;bíró;kávé;Fenyő-gyilkosság;Portik Tamás;

Fenyő-gyilkosság: Gyárfás a becsületéről beszélt az utolsó szó jogán, Portik fia kávéval öntötte le a bírót

Ügyészségi gyanú szerint a fiatal férfi azért rendezett jelenetet, hogy Póta Pétert elfogultsággal vádolhassák, és az ügyvédeit fogyóeszközként váltogató apja ezzel is újból hónapokat késleltethesse az ítélethozatalt. 

Rendőrök vezették el a másodrendű vádlott Portik Tamás fiát kedd reggel a Fővárosi Törvényszék épületéből, miután a Fenyő-gyilkosság tárgyalása előtt Póta Péter bíró arcába öntött egy pohár kávét.

Póta Péter éppen bement volna a tárgyalóterembe, amikor a fiatal férfi az útját állta. tanácselnök. Feszülten váltottak néhány szót, aztán Póta Péter felszólította Portik Tamás fiát, hogy álljon félre, a fiatal férfi ekkor öntött egy pohár kávét az arcába. Portik Tamás fiát egy újságíró húzta félre, mielőtt befutottak volna a biztonságiak, aztán a BRFK rendőrei. Ők vitték be a fiatal férfit az V. kerületi rendőrkapitányságra. Később a  Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője az Index kérdésére közölte, hogy Portik Tamás fia ellen hivatalos személy elleni erőszak miatt indítottak eljárást.

Egy jogszabályi hiátus

Hasonlóan kedélyes hangulatban zajlott a tárgyalás is. Másodrendű vádlottként Portik Tamás azzal kezdte, hogy újra kifogást emelt a legújabb ügyvédje, a már másodszor felkért  Vincze Tamás ellen, nem mellesleg elfogultsággal vádolta meg Póta Péter bírót, akit fel is szólított, hogy adja le az ügyet. 

Bár Póta Péter bíró 2024. január 30-tól 8 egymást követő munkanapon tárgyalást rendelt el, nyilván annak érdekében, hogy Portik Tamás újabb időhúzásának elébe menjen, Portik Tamás azzal állt elő, hogy  Vincze Tamással érdekellentét van köztük, és maga Vincze Tamás is úgy nyilatkozott, hogy elveszett a bizalom. Válaszul Póta Péter elutasította a felvetést, hogy elfogult lenne, az ügyész pedig emlékeztetett, hogy Portik Tamás késlelti az ítélethozatalt, jogszabályi hiátust kihasználva cserélgeti, hol leváltja, hol pedig visszahívja az ügyvédeit. Azt sem zárta ki, hogy Portik Tamás fia azért rendezett jelenetet a tárgyalás előtt, hogy Póta Pétert elfogultsággal vádolhassák.

A Prisztás-és a Boros-gyilkosság miatt eddig 28 évre ítélt Portik Tamás így is ragaszkodott ahhoz, hogy új ügyvéd járjon el a képviseletében, aki ismét kellő időt kapjon a felkészülésre. A szavát adta, hogy őt már nem  váltja le

Az ítélethozatalt hónapokkal is lehet késleltetni, egy jogszabályi hiátus miatt ugyanis egy per mindenkori új ügyvédje felkészülési időt kérhet, hiszen tanulmányoznia kell a peranyagot. Ezt tette korábban, a Fenyő-gyilkosság perének indulása után a Portik Tamást képviselő Takács Gergely Tihamér, aki Szikinger Istvánt váltotta, majd Icsu Róbert, aztán Vincze Tamás, akit Csontos Zsolt követett, aztán újra Szikinger. István, akit Danicz Linda érkezett Vincze Tamás második eljövetele előtt.

Csak menjen haza a jegyzeteiért

Vincze Tamás most a tárgyaláson indítványozta, hogy mentsék fel Portik tamás képviselete alól, olyan nagy a bizalomvesztés kettejük között, de Póta Péter közölte, hogy  elutasítja ezt, ami ellen az ügyvéd és Portik Tamás is fellebbezett. Vincze Tamás kijelentette, hogy nem fogja megtartani a védőbeszédet. Erre Póta Péter közölte, hogy akkor kezdődik az utolsó szó joga. Azt az ügyész is jelezte, nem látja akadályát annak, hogy Vincze Tamás vagy a korábban kirendelt Danicz Linda elmondja a védői beszédét. Az ügyész kérte Vincze Tamást, hogy menjen haza a jegyzeteiért a 13 órakor kezdődött folytatáshoz.

Ezt a folytatást Vincze Tamás azzal kezdte, hogy elment a jegyzeteiért, de nem kívánja azonnal a védőbeszédét megtartani. Póta Péter ekkor közölte Gyárfás Tamással, hogy az utolsó szó jogán nyilvánuljon meg. 

„Az éveket már sosem kapjuk vissza. A becsületemet azonban szeretném”

Gyárfás Tamás beszéde így hangzott:

„Tisztelt Bíróság!

Bár gyanítom, hogy a több, mint négyéves tárgyalássorozat után a Tisztelt Bíró úr fejében bizonyára már megszületett az ítélet, mégis hinnem kell abban, hogy – itt és most – az utolsó szó jogán, még egyértelműbbé tegyem számára, de talán a vádhatóság számára és mindenki számára, hogy nem tettem semmi olyat, ami jogszabályokba ütközne. Szívesen használnám a szót, hogy ártatlan vagyok, de már ez a kifejezés is elborzaszt; mintha tényleg lenne bármi, amivel szemben védekeznem kellene. Bizony sokszor merült fel bennem a bírósági tárgyalásokon: mit keresek én itt? Hogyan kerültem egyáltalán ilyen helyzetbe?

Tudatosan éltem, tudatosan építettem a pályámat, dolgozzak akár kezdő újságíróként a Népsportban, producerként a Nap TV-ben, majd a magyar sportvezetésben és a nemzetközi sportdiplomáciában.

Hogy a sikerek irigyeket is szülnek? Hogy a már meglévő eredményeimtől voltak, akik meg akartak fosztani? Hát igen: a vállalkozások világa, ha eredményes valaki, különösen kemény világ. Egy ilyen úton – óhatatlanul is – lesznek az embernek vetélytársai, lesznek harcai. Ebbe a harcba azonban az én számomra semmiképpen sem fér bele az erőszak, horribile dictu, egy gyilkosságra való felbujtás.

A végtelenül alapos tárgyalássorozaton remélem bebizonyosodott, amikor bekövetkezett Fenyő János tragédiája, az ordas gyilkosság, nekem már vitám sem volt vele. Amúgy én a vitáimat kizárólag verbálisan, vagy írásban, a kommunikáció útján rendeztem. Szörnyű, hogy itt és most még mindig magyarázkodom. A tárgyalás során én nem pusztán tagadtam, hanem megcáfoltam a vádirat állításait – egyértelmű bizonyítékokkal alátámasztva. Talán elhiszik, de számomra ebből a mögöttünk álló fél évtizedből, az utolsó, a „ráadás hónapok” voltak a legkegyetlenebbek. Amikor a védelem a lehetőségeit már kimerítette, amikor már csak vársz, csak vársz, abban reménykedve, hogy a cáfolataid nem halványultak el, nem mentek feledésbe.

Szinetár Miklóstól hallottam, hogy 1944-ben ott ült a pincében, amikor óriási robbanást hallott. Amikor végre kimehetett az utcára látta, hogy az épület a földdel lett egyenlő. És akkor eszébe jutott, hogy röviddel korábban azon izgult, hogy latinból ne kapjon kettest.

Valahogy így vagyok én is. Egykor magam is sokat izgultam. Vegyenek fel a jogi egyetemre; újságíróként kerüljek be az olimpiáról tudósító csapatba; megsértődik-e Torgyán József, ha a Kinn, padon kemény kérdéseket kap a Nap TV műsorában; tud-e Hosszú Katinka, vagy Gyurta Dániel még 1-2 tizedet javítani a világcsúcsán…

Ha becsap a bomba, akkor minden átértékelődik. Hihetetlen volt számomra, hogy egyik percről a másikra mennyire a mélybe lehet zuhanni. Korábban én irányítottam a sorsomat. Hirtelen lettem kiszolgáltatott. Évek óta mást sem teszek, mint keresem-kutatom az ártatlanságom bizonyítékait, próbálom dokumentálni, leleplezni a hazugságokat, a koncepciósan összerakott hamis állításokat. Számomra öt éve minden attól függ, ki miképp emlékezik a negyedszázada történtekre, hogy a bármely indíttatásból tett vallomásokat, a fellelt anyagokat, a jelentéseket és azok cáfolatait a tisztelt bíróság miképp értékeli.

Fenyő Jánost valaki megölte. Hogy erre megbízást kapott-e a gyilkos, arról fogalmam sincs. De az ő halála, amelyhez semmi közöm nincs, az én életemet is tönkretette. A mindennapjaim átalakultak, kezdve a húsz évig eltartó alantas hangulatkeltéstől, amelyről igyekeztem nem tudomást venni, a valóságos gyanúsításig, a vádemelésig.

Kafkaivá vált az életem. Ezernyi oldalt írtam és olvastam; ezzel az üggyel keltem és feküdtem. Ez a nyomasztó hangulat költözött be, vált meghatározóvá a szeretteim számára is. Bűntelenül váltam, váltunk bűnösökké. Hogy kinek a szemében igen, és kinek nem – azt nem tudom. Azt azonban tudom, hogy ezeket az éveket már sosem kapjuk vissza. A becsületemet azonban szeretném...

Azt remélem, és hiszem, hogy ezt az ítélet visszaadja.”

Gyárfás Tamás után a bíró Portik Tamásnak adta meg a szót, aki azt kérte, hogy ő csak másnap kezdhesse meg beszédét, amelyet több naposra tervez. Az elsőrendű vádlottat, Gyárfás Tamást képviselő ügyvéd, Zamecsnik Péter már megtartotta a védőbeszédét. Gyárfás Tamás korábban már jelezte, hogy az utolsó szó jogán maximum 5 percen át akar beszélni. Gyárfás Tamást és Portik Tamást az utolsó szó jogán a bíróság addig elvileg nem hallgathatta volna és hallgathatná meg, amíg Portik Tamás mindenkori ügyvédjének perbeszédére nem kerül sor. Ítélet csak ezt követően születhet, azt mindkettőjükre egyszerre kell meghozni.

Folytatás szerdán

Ügyészségi gyanú szerint Gyárfás Tamás 26 éve Portik Tamást bízta meg Fenyő János meggyilkolásának a megszervezésével, az ügyben elítélt szlovák bérgyilkosnak, Jozef Rohácnak pedig a jelenleg is börtönbüntetését töltő milliárdos maffiózó adta ki a parancsot a merénylet végrehajtására. Gyárfás Tamás megvádolásához az az 512 percnyi, titokban rögzített hangfelvétel vezetett, amelyet a Farkasréti temetőben találtak meg. Ezek tanúsága szerint Portik Tamás hallhatóan arra akarta rávenni Gyárfás Tamást, hogy kimondja, ő kérte fel Fenyő János megöletésére. Ez nem sikerült, Portik Tamás pedig a perben többször is kijelentette, hogy Gyárfás Tamás nem bízta meg semmivel, a rendőrök és néhai mentora, a 2020-ban meghalt Drobilich Gábor kérte, hogy állítson csapdát Gyárfás Tamásnak.

A médiavállalkozó Fenyő Jánost, a tízmilliárdos értékű Vico cégbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én este fél hat után lőtték le, amint a Mercedesében ült Budapesten a Margit körút 4. szám előtti autóforgalomban egy piros lámpánál. Gyilkosa egy Mitsubishiből szállt ki és nyitott tüzet a 43 éves férfira egy Agram 2000 típusú gépfegyverrel. A tizenegy golyóból négy talált, Fenyő János a helyszínen életét vesztette. Ez volt a magyar alvilág háborújának legnagyobb visszhangot kiváltó gyilkossága, az ügyben indított nyomozás azonban éveken át nem vezetett eredményre, így az aktát 2002. február 5-én lezárták, és csak 2005-ben nyitották meg újra Fenyő János pszichológusának, Perczel Tamásnak az egy évvel korábban videón rögzített vallomása alapján. Perczel Tamás a páciense ellenségei között említette Gyárfás Tamást. A gyilkosság végrehajtásával Jozef Rohácot csak hat évvel később, 2011-ben gyanúsították meg egy DNS-minta alapján, amelyet a merénylet helyszínén eldobott sapkán hagyott.

A tárgyalás szerdán folytatódik.