NFL;Super Bowl;amerikai foci;Sik Endre;etnikai diszkrimináció;

Tanulhatna a magyar futball az NFL-től, ahol csaknem teljesen sikerült felszámolni az etnikai diszkriminációt

Sik Endre szociológus szerint az NFL arra is követendő példát mutat, hogyan lehet a sportot jó ügyek és a társadalom szolgálatába állítani.

A profi amerikaifutball-bajnokság, az NFL kiválasztási rendszerét (draft) vizsgálta Sik Endre szociológus szerzőtársaival, Hajdu Gáborral és Huszár Ákossal. „Ez a minitanulmány nem a sportról szól, hanem annak társadalmi hatásairól” – indokolta lapunknak Sik Endre a szokatlannak tűnő témaválasztást. A socio.hu-n publikált írásuk ugyanis nem sportszakmai szempontokat elemzett, hanem azt járta körül, hogy az amerikai foci egyik alapvető intézménye, a „szabálytalan embervásárnak” nevezett draft során tetten érhető-e, ha igen, mennyiben bőrszín alapú a diszkrimináció.

Az NFL most zajló szezonjából már csak az Egyesült Államok legnézettebb sporteseménye, a döntő, azaz a Super Bowl van hátra. Utána őszig, az új bajnokság, pontosabban a bajnokságot felvezető előszezonbeli meccsek kezdetéig holtszezon következik. Ennek az időszaknak a legkiemelkedőbb rendezvénye a tavasszal tartott, három napon keresztül zajló draft.

Az NFL-játékosok nagyjából 99,9 százaléka az egyetemi bajnokságból érkezik. A drafton az egyetemet befejezett játékosokból a profi ligában szereplő 32 csapat vezetői választják ki azokat, akikkel erősíteni szeretnének. Az összesen hét körből álló draft első körében kelnek el a legjobbnak (a csapat számára leghasznosabbnak) gondolt játékosok, és így tovább. A draftnak nagy a jelentősége: ha az újoncok beválnak – ahhoz, hogy ez kiderüljön, általában két-három évre van szükség –, akkor sokat javulhat a csapat teljesítménye, és a játékoshoz is „dől a lé”.

Az amerikai társadalom különösen a második világháború előtt, de még egészen a hatvanas évekig is nyíltan apartheid társadalom volt – tett kitérőt a múltban Sik Endre. Teljesen elfogadottnak számított, hogy az apróhirdetésekben azzal a kitétellel kerestek komornyikot vagy sofőrt: „feketék (négerek) nem jöhetnek szóba”.

A megkülönböztetés az amerikai fociban is érvényesült. Az 1920-as években ritkán kerülhettek feketék a profik közé, aztán – ahogyan arra a 120 yard blog korábbi írása is emlékeztetett – 1934-től a Washington Redskins tulajdonosának kezdeményezésére 1946-ig teljesen kitiltották a fekete játékosokat a ligából. 

Az, hogy a kezdeményezés Washingtonból indult, jelzi: a diszkrimináció nem kizárólag a rabszolgatartás fennmaradásáért hajdan harcoló déli államokat jellemezte.

Bár a későbbiekben egy-egy nagy tehetség számára megint lehetővé tették, hogy fekete létére profivá váljon, ám sokáig ezért komolyan meg kellett küzdeni – folytatta Sik Endre. Le kellett győzni a többi játékos és a szurkolók „ízlés alapú diszkriminációját”, vagyis azt a fajta elutasítást, amikor nem mérlegelés tárgya, hogy valaki mennyi hasznot hozhat a csapatnak: minden más megfontolást felülír, hogy sötét bőrszínű játékost nem alkalmazhat a tulajdonos.

Az első fecskék azonban nyarat csináltak. Kiderült, hogy azok a csapatok, amelyek diszkriminálják a játékosokat, rosszabbul fognak teljesíteni. A fekete srácok ugyanis tehetségesek voltak és nagyon hajtottak. A szociológus megfogalmazása szerint az amerikai fociban ezért – a közgazdaságban használt fogalomhoz hasonlóan – egyfajta öntisztulási folyamat játszódott le. Aztán lassan kialakult a draft ma ismert rendszere.

A tanulmány azért nevezi „szabálytalan embervásárnak” a draftot, mert az sok tekintetben eltér a szociológiai, közgazdasági értelemben vett piactól és annak „embervásári” változatától. Például: a vásárlói oldalon kis számú, egymás helyzetét nagyon jól ismerő és egymással folyamatosan kapcsolatban álló munkaadó található (a 32 NFL-csapat), a választás minden résztvevő számára nyilvános és szigorúan ellenőrzött, a munkavállalók képességeiről és korábbi teljesítményéről minden potenciális munkaadó szinte mindent tud.

A vizsgált tanulmány abból a feltevésből indult ki, hogy a játékosok kiválasztásakor talán mindmáig tetten érhető az Egyesült Államokban mélyen gyökerező bőrszín alapú diszkrimináció. Ennek azonban semmilyen nyomát nem találták. A 2000 és 2018 között a draftokon szereplő 6236 játékosnak nemcsak a bőrszínét nézték meg, hanem a kötelező képességfelmérő, az úgynevezett NFL Combine eredményeit is (gyorsaság, erő, robbanékonyság). Azt vizsgálták, hogy kiket választottak ki, és hányadik körben. Konklúzióként a tanulmány hangsúlyozta: az eredmények arról tanúskodnak, hogy ezen a munkaerőpiacon szinte csak a teljesítmény számít, sem a fehér, sem a fekete játékosokat nem részesítik hátrányos megkülönböztetésben a csapatok.

Tegyük hozzá: a megállapítás ma már a legfontosabb posztra, az irányítóra (quarterback) is érvényes. Az irányító a csapat lelke, vezéregyénisége és egyben legtöbbet kereső játékosa. Egészen az ezredfordulóig kellett várni arra, hogy fekete irányítót választották a drafton elsőként (Michael Vick személyében az Atlanta Falcons).

Kiegyenlített esélyek

Az NFL másképpen épül fel, mint azt idehaza és Európában megszokhattuk a labdarúgásban. A bajnokságban résztvevő csapatok kiléte – bár a székhelyük esetenként változik – állandó, nincs kieső és nincs feljutó. Két főcsoport (konferencia), azon belül összesen nyolc csoport van, mindegyik négy csapatból áll. Az alapszakaszban csapatonként 17 mérkőzést kell játszani (a 18 fordulóra jut egy pihenőhét is), az egyenes kieséses rájátszásba a 32 csapatból 14 jut be. A döntőt a két főcsoport győztese vívja.

A szabályok igyekeznek kiegyenlíteni az esélyeket. Fizetési plafon garantálja, hogy egyik csapat sem költhet többet a másiknál játékosokra. A drafton az előző idény alapján rangsorolják a csapatokat: minél hátrébb végzett valaki a bajnokságban, annál előkelőbb helyen választhat játékosokat. Bizonyos mértékig a sorsolás is irányított, azok, akik rosszul szerepeltek, a következő szezonban (részben legalábbis) gyengébbnek ígérkező ellenfeleket kapnak.

Említést érdemel, hogy a stadionokban nincsenek elkülönített szurkolótáborok: az ősi rivális csapatok fanatikusai – és nem kevésbé fanatikus családjaik is – egymással elvegyülve drukkolnak a lelátón. A meccsek hangulata egyszerre felfokozott és békés, atrocitások csak elvétve fordulnak elő. A csapatok tizenkettedik tagja a közönség, erősíti az identitást az is, hogy mérik a lelátó hangerejét.

Természetesen a csapatok tulajdonosai és menedzserei nem széplelkek, szeretnének minél nagyobb profitot elérni. Elemi érdekük, hogy a lehető legjobb csapatot küldjék a pályára, és belátták, hogy a diszkrimináció ezt akadályozza – mondta Sik Endre. Ha a jobban teljesítőket származási alapon kizárják, akkor rosszabbul fognak keresni a tulajdonosok. Ezért építettek ki olyan rendszert, amely képes kiszűrni a diszkriminációt.

Mindamellett, hogy a tulajdonosok a saját érdeküket követik, vannak tudatosan vállalt többletfeladatok is, amelyek már nem a profit növelését, hanem azt célozzák, hogy az amerikai focit népszerűsítve jó példát mutassanak az embereknek, a társadalom jobbítását szolgálják – egyszersmind növeljék a nézőszámot, a csapat reklámértékét, vagyis a profitot.

Így például minden évben kampány folyik a (veterán) katonák megbecsüléséért, illetve a mellrák elleni küzdelem jegyében. A játékosok továbbá szerződéseket köthetnek egyedi cipők gyártására: a közvetítésekben jól látható cipőt aztán árverésre bocsátják, a befolyt összegből valamilyen hasznos ügyet támogatnak. Mi több, a csapatok ismert és népszerű játékosai kiválasztanak egy jótékonysági területet, vagy egy olyan társadalmi problémát, ami ellen tenni szeretnének: beteg gyerekeket látogatnak, fogyatékkal élőket segítenek, ételt osztanak hajléktalanoknak. A bajnokság végén a televízió nyilvánossága előtt bemutathatják az általuk végzett önkéntes munkát, és jelképes díjban részesülnek azok, akik az adott évben a legtöbbet tettek a társadalomért. A díj odaítéléséről a közönség szavazással dönt.

Az amerikai foci, az Egyesült Államok legnépszerűbb és legnézettebb sportja tehát fontos társadalmi küldetést teljesít be – összegzett Sik Endre –, ami akár a magyar labdarúgás számára is sok tanulsággal szolgálhat.

Soha ne mondd, hogy soha

Őslakos indiánok szervezetei és jogvédők sokáig hiába szerették volna elérni, hogy a cikkünkben már említett Washington Redskins változtassa meg a nevében szereplő, sértőnek tartott „rézbőrű” kifejezést. 2013-ban tíz szenátor is erre kérte a csapatot, mire Daniel Snyder tulajdonos határozottan kijelentette, hogy soha nem fogják lecserélni a Redskins nevet. A nyomás azonban egyre erősebb lett, végül már nagy gazdasági cégek, közöttük a csapat stadionjának névadó szponzora is a követelés mellé állt. A tulajdonos által kilátásba helyezett „soha” csupán 2020-ig tartott: a Redskins ekkor átmenetileg Football Teamre módosult. 2022-től a csapat Washington Commanders néven szerepel az NFL-ben, ami parancsnokokat jelent.

Világhírű térdelés

Bár Colin Kaepernick, a San Francisco 49ers irányító Super Bowlt is játszott, világhírű azzal vált, hogy a feketékkel szembeni rendőri erőszak ellen tiltakozva az egyik meccsen letérdelt a himnusz alatt. Demonstrációjával mozgalmat indított el, amelyhez sok NFL-játékos is csatlakozott. Donald Trump elnök csak olajat öntött a tűzre, amikor keresetlen szavakkal bírálta az akciót. Ugyanakkor kevéssé vet jó fényt az NFL-re, hogy Kaepernicknek a történtek óta nincs csapata. Pedig még tavaly is azt nyilatkozta, hogy úgy érzi, képes lenne magas szinten teljesíteni. Aligha kétséges, hogy mellőzésének politikai okai vannak. A Fűzővel Kifelé szakportál megjegyezte: 2016 óta nála sokkal rosszabb irányítók is játszottak a ligában, minimum csereként.