vita;szélsőségesek;Alkotmányvédelmi Hivatal;TEK;hatáskörök;

- Az Alkotmányvédelmi Hivatal visszavette a TEK-től a magyar szélsőségesek megfigyelését

Hivatalos magyarázat nincs, de a szervezetek közötti hatásköri vita is állhat a háttérben. Fegyveresek, terroristák és az egyéb szélsőségesek eltérő megítélése is közrejátszhat.

Már nem a Terrorelhárítási Központ, hanem az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) figyeli az extremistákat, azaz a szélsőségeseket– írja a hvg360 nem hivatalos forrásokra hivatkozva, megjegyezve, hogy ezeket a csoportokkal és emberekkel évtizedeken át a titkosszolgálat foglalkozott, később az AH, majd a TEK, de most az alkotmányvédelmisek visszakapták.

– Az alkotmányos rendre leselkedő szélsőséges ideológiát valló csoportok és személyek megfigyelése alapvetően titkosszolgálati munka, az állam érdeke, hogy tudja, kik azok, akik esetleg veszélyt jelenthetnek rá. De ugyanígy államérdek lehet ezeknek a szervezeteknek a bomlasztása, illetve olyan besúgói hálózat kiépítése, amelyeken keresztül ezekről a csoportokról naprakész információk állnak rendelkezésre – olvasható az elemző cikkben. 

Felidézték, hogy amikor a TEK elvette az AH-tól az extremizmus felügyeletét, a titkosszolgálaton belül többen nehezteltek azokra, akik ezt a döntést meghozták, és sokan fújtak a TEK-nél dolgozókra is, mondván, hogy a szervezet nem alkalmas az extremisták szemmel tartására, mert sem nem rendőrség, sem nem titkosszolgálat. A titkosszolgáknak az volt a bajuk a TEK-kel, hogy míg egy titkosszolgálatnak nem feltétlen célja egy szélsőséges csoport felszámolása, ehelyett inkább arra törekszik, hogy az ellenőrzése alatt tartsa azt, addig a rendőrség nem érdekelt efféle játszmákban.

A TEK-en belül ezeket a kritikákat egyáltalán nem vették jó néven, de azt a hvg360-nak nyilatkozó források sem tudták megmondani, hogy ennyi év elteltével miért kapta vissza nemrég a titkosszolgálat ezt a feladatkört. Ezzel együtt egy radikalizálódó extremistával és környezetével a jövőben is foglalkozhatnak a terrorelhárítók. A kettéválasztás indoka lehet, hogy az extremizmus és a terrorizmus nem ugyanaz, mert a szélsőséges ideológiát képviselhetnek olyanok is, akiknek nincsenek fegyvereik és nem feltétlenül készülnek harcra.

Testileg és lelkileg is fel kell készülni.