visszaváltás;Mohu Mol;

Se visszaváltható palack, se automaták nincsenek

Bár a díjköteles italcsomagolások is csak lassan kerülnek a polcokra, még visszagyűjtő automaták sincsenek mindenütt.

Bár az egyszer használatos italospalackok új visszaváltási rendszere elvben január 1-je óta él, a törvényi kötelezettség alá eső, 400 négyzetméternél nagyobb hazai élelmiszerüzletek negyedében még nem üzemel az automata – tudtuk meg szerdai sajtótájékoztatójukon Szabó Szilviától, a rendszer üzemeltetésével megbízott Mohu Mol gyártófelelősségirendszer-vezetőjétől.

Mindazonáltal abbéli reményének adott hangot, hogy a kereskedőkkel folytatott egyeztetések révén néhány hónapon belül a kötelezett üzletek mindegyikében elérhetővé válik a szolgáltatás. Jelenleg a hiány különösebb fennakadást nem okoz, mivel máig, új típusú, visszaváltható palack híján, a rendszer lényegében nem indult be. (Igaz, elmondásuk szerint már zajlott le az országban szabályos visszaváltás.) Úgy számolnak,

hogy március-április környékén jelenhetnek meg az élelmiszerboltok polcain olyan palackok, amelyeken egy 50-est ábrázoló rajz jelzi a visszaválthatóságot, illetve az érte fizetendő, majd újra megkapható összeget. 

A július 1-ig tartó átmeneti időszakban a gyártók még régi kiszereléseket is szállíthatnak. Sőt a polcokon, azok kifutásáig, e határidőn túl is találkozhatunk vissza nem váltható palackokkal. Ugyanakkor arra a kérdésünkre, hogy július 1-én biztosan minden erre kötelezett bolt készen áll-e a visszaváltásra, Szabó Szilvia azt felelte, hogy a Mohu mindent megtesz ezért. A Mohu minden hazai kereskedőt biztat a megfelelő berendezések mielőbbi beszerelésére; a legkisebb boltok önként kézi átvételt is vállalhatnak. Az érintett gyártókat is kérik termékeik mielőbbi regisztrációjára.

A sajtótájékoztatón Ozoli Gábor szóvivő mellett Ördög Nóra és Till Attila televíziós műsorvezetők a Mohu újdonsült nagyköveteiként a budakeszi Lidl Repontnak nevezett visszaváltóhelyiségében mutatták be a rendszer működését. A norvég Tomra gépe a várakozásoknak megfelelően, üzembiztosan kezelte az alkalomra odaszállított, új típusúakat is tartalmazó palackokat. A két médiaszemélyiség először hagyományos, visszaváltásra nem alkalmas PET-palackokat helyezett a gépbe, amely azokat nem fogadta el és visszaadta. Felhívták a figyelmet, hogy ha az automata nem veszi vissza a palackot, azt érdemes a helyiség műanyag, fém vagy üveg elhelyezésére szolgáló kukájába dobni.

Az új rendszer minden követelményének megfelelő, regisztrált és megfelelő címkével ellátott palackokért cserébe viszont a gép egyenként 50 forintos bizonylatokat állított ki. Ez az azonos lánc üzleteiben – jelen esetben a Lidlnél – levásárolható. De az összeg gombnyomásra a Mohu jótékonysági kasszájába kerül. Jelenleg készül egy mobilalkalmazás is, amely révén a díjat saját bankszámlánkra utalják. A készüléket tesztelték olyan „hamis” palackokkal is, amely címkéje látszólag megfelel az előírásoknak. Ám mivel a termék nem szerepel a Mohu adatbázisában, a gép az ilyen csomagolásokat sem fogadja be.

Egy-egy berendezés ára több tízmillió forint. Tízmilliónál csak a legkisebb, az amerikai Envipco által gyártott gép olcsóbb. Ezt a Mohu állja. A telepítések mintegy 50 milliárd forintos összköltségét később a rendszer bevételeiből kapják vissza.

Ama tapasztalataink kapcsán, miszerint az új berendezések helyett többhelyütt még régebbi, alumíniumpalack-átvevő berendezések üzemelnek, a gyártófelelősségirendszer-vezető rögzítette: a korábban rendszerbe állított alumíniumpalack-átvevőautomaták tavaly július óta a belehelyezett palackért már nem fizetnek díjat. Így az ilyen berendezések iránti érdeklődés is megcsappant. Emellett többhelyütt korábban telepített, többször használatos üvegvisszaváltó gépek is üzemben maradhatnak. Szerinte ugyanakkor ezek nem téveszthetők össze a Mohu új, zöld automatáival.

Várják az első fecskéket

A Spar 321, 400 négyzetméternél nagyobb áruházában lesz elérhető az automata – válaszolták szerdán az élelmiszerlánctól ama körkérdésünkre, hogy mely kötelezett egységükben nem üzemel még berendezés. 16 kisebb boltjukba is telepítenek gépet és még náluk se kaphatók módosított csomagolások. A Penny Magyarország beszállítóinak nagy részétől március-áprilisra várja az új termékek megjelenését – közölték a cégnél. Többször használatos visszaváltóberendezéseiket – az ilyen termékek kivezetése mellett – leszerelték. A rendszer megtérülési esélyeit firtató felvetésünkre azt válaszolták, hogy cél a környezetvédelem. Az Auchan Magyarország mind a 24 áruházában megfelelően telepítette az automatákat: a legtöbb hipermarketükben 3, a szuperekben pedig egy géppel várják a vásárlókat – közölték a láncnál. Az új terméktípusok megjelenéséről tájékoztatják vásárlóikat – tették hozzá.