időjárás;eső;viharos szél;

Illusztráció

- Akár 20 fokot is mérhetünk hétvégén, de többfelé sáros eső eshet

A várhatóan erős szél miatt három vármegyére figyelmeztetést adtak ki.

Kifejezetten enyhe és nagy nedvességtartalmú légtömeg áramlik hazánkba hétvégén a Földközi-tenger térségéből. Nagy területen alakulhat ki eső, zápor, akár egy-egy zivatar is. Az esőfelhőkbe azonban jelentős mennyiségű szaharai por is belekerül, ami felettünk is kimosódhat, így többfelé alakulhat ki sáros eső az országban – írja az Időkép.

A HungaroMet előrejelzése szerint szombaton nyugat felől mindenhol felszakad a felhőzet, megszűnik a gyenge eső, majd délnyugat felől fátyolfelhők érkeznek, amelyek szűrhetik a napsütést. Délutántól azonban fokozatosan megvastagszik a felhőzet, késő délutántól pedig egyre több helyen fordulhat elő eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik élénk, főként a Dunántúlon erős, helyenként viharos lökések. A szél miatt

Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém vármegyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul, késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Vasárnap nagyrészt borult lesz az ég, majd napközben – főleg hazánk délkeleti felén – felszakadozik a felhőzet, és ezt követően erőteljesebb gomolyfelhő-képződés valószínű. Az ország nyugati, északnyugati felén többfelé várható eső, záporeső, máshol szórványosan számíthatunk záporra, néhol zivatarra. A déli, délkeleti szél az Alföld délkeleti részein megerősödik, délutántól a Dunántúlon északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk északnyugati felén 9 és 14, délkeleti felén ugyanakkor 15 és 19 fok között alakul.

Korábban ezen a napon Pestszentlőrincen rögzítették az eddigi legmagasabb értéket, ahol 2011-ben 15 fok volt.