Igazán örömteli, hogy vannak még emberek, akik a hazai labdarúgó NB I-től euforikus állapotba tudnak kerülnek. Mészöly Géza ilyen, ezt azokból a nyilatkozataiból tudhatjuk, amiket az Újpest kispadjára visszatérve az első meccse, a Diósgyőr otthonában elért 2-1-es győzelem után megejtett. Fölfokozott hangulatban értékelte a sikert, s kiemelte többek között a nigériai Franklin Sasere remek játékát, aki „megtartotta és megcsúsztatta a labdákat”, s méltatása során Mészöly még azt is elárulta, hogy anno ő sem szeretett „ilyen nagydarab fekák ellen játszani”.
Mészöly futballozott Franciaországban, Cipruson és Izraelben, meggyőződésem szerint egy pillanatra nem érezte át szavai bántó voltát, s amit mondott, nem olyan célzattal mondta, mint tette azt anno az édesapja a Sport Televízióban, amikor arról beszélt, hogy a magyar klubok előszeretettel vásárolnak afrikai játékosokat, akik „most ugrottak le a fáról”.
Mészöly Kálmánnak akkor több tisztségéről le kellett mondania, ám fiának efféle nehézségekkel aligha kell szembenéznie.
Mára a sorosozó, migránsozó, folyamatosan uszító és gyűlöletkeltő közbeszédben szinte már meg sem halljuk, mi a bántó és mi nem. Ifjabb Mészöly szavait az sem mentesíti, hogy kvázi büszkeséggel beszélt saját játékosáról. Eszébe nem jutott, hogy szavai igenis bántóak, rasszista árnyalatúak, diszkriminatív hatással bírnak és nem felelnek meg a tiszteletteljes kommunikáció alapvető normáinak.
Egy nappal korábban a Sándor-palota előtti tüntetésen egy férfi ugyanebbe a hibába esett, amikor azt mondta a Telexnek Novák Katalinról: „Én ezt a nőt eleve nem tartottam semmire”. Kováts Eszter politológus rámutatott, ez a mondat férfi alannyal nem hangozhatott volna el.
Amikor repedések jelennek meg a másfél évtizedes Fidesz-rezsim falain, jelentéktelennek hathat, hogy nőkről és színes bőrű emberekről miként beszélnek egyesek. Csakhogy ezek látleletei annak, társadalmunkban milyen könnyen és észrevétlenül pozicionáljuk magunkat embertársaink fölé.