Egyáltalán nem kellemetlen kígyóval dolgozni

Filmrendező diplomáját kalandosan szerezte meg: tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Egyetemen kezdte, majd a struktúraváltás után a freeSZFE-n folytatta. Első nagyjátékfilmjét külföldi pályázati pénzből valósította meg. Befolyásolták mindezek az Árni létrejöttét?

Olyan szempontból igen, hogy ha egészségesen működő, teljesítményalapú filmtámogatási rendszer lenne Magyarországon, akkor valószínűleg nem jutott volna eszembe a Velencei Filmfesztiválhoz pályázni, hanem inkább az Inkubátor Programba vagy „rendesen” a Nemzeti Filmintézethez jelentkeztünk volna. De mivel világos, hogy az egyetemfoglalásban való részvételem, a nyilatkozataim, illetve a „nem megfelelő” tematikájú korábbi filmjeim miatt ez totális időpazarlás lett volna, elkezdtem másban gondolkozni. Tudtommal a Velencei Filmfesztiválé az egyetlen gyártási támogatással járó pályázat, mely bármilyen nemzetiségű alkotónak ad lehetőséget, így fordult ide a figyelmem. A filmterv már akkor is megvolt, amikor még az SZFE-re jártam, így a stílusát vagy a tartalmát nem hiszem, hogy befolyásolták ezek a tényezők, vagy az azóta történt millió másik sokkoló közéleti esemény. Maximum a hangulatát, az szerintem ezek miatt tényleg sötétebb lett az évek alatt.

Erre a pályázatra ki hívta fel a figyelmét?

Még akkor figyeltem fel erre a lehetőségre, amikor Szőcs Petra ennek keretében készítette el a Dévát, szóval tudtam, hogy létezik. Ugyanakkor alapvetően sokáig nem tartottam számomra valós opciónak, mert nagyon bonyolult a pályázati rendszer, kevés ember kapja meg, a pénz is nagyon kevés. De mivel, mint mondtam, egyértelmű volt, hogy az Árni-t nem fogja a Filmintézet támogatni, Zachar Balázs producer vetette fel először, hogy adjuk be Velencébe.

Árni: a film címe és egyben a címszereplője. Feltételezem, a karakter volt meg első körben.

Majdnem: az Árnit alakító Turi Péter volt meg első körben, mint kiindulópont Árni személyiségéhez. Az SZFE Gólyatáborban találkoztunk, és már akkor elhatároztam, hogy szeretnék majd később vele dolgozni. Rengeteget beszélgettünk, interjúkat készítettem vele, és ezek alapján elkezdtem körvonalazni Árni karakterét, végül írtam köré egy egész filmtervet. Pár évvel később jött a lehetőség, hogy diplomafilmként megvalósíthassam, ám végül nagyjátékfilmet készítettünk belőle.

Miképpen jött ez a lehetőség?

Tarr Béla biztatásával, aki tulajdonképpen rábeszélt, hogy egy nagyjátékfilm tervét látja ebben az anyagban. Ebben egyet értettem vele, de nem bíztam a helyzetben, hogy Magyarországon ez megvalósítható és nem szerettem volna hosszú éveket elveszíteni azzal, hogy ezzel pályázgatunk. Ezzel szemben ott volt a csábító lehetőség, hogy legyen az egészből egy húsz-huszonöt perces kisfilm, ami kijött volna a freeSZFE diplomafilmes keretéből. De miután Béla meggyőzött ennek az ellenkezőjéről, az írótársaimmal írtunk egy tízoldalas treatmentet, beadtuk Velencébe és onnantól eléggé felpörögtek az események.

Tehát, ha jól értem, az egész filmterv Turi Péter személyiségéből fakadt.

Száz százalékban ő inspirálta.

Mesélne a folyamatról?

Nagyon megkapó karakternek láttam rögtön a Pétert, érdekelni kezdett, hogy ő valóban milyen. Beszélgettem vele az életéről, a magához való viszonyáról, a színészethez és a művészethez való hozzáállásról. Egyre komplexebb és érdekesebb kép rajzolódott ki róla, és egy ponton megkérdeztem tőle: mi lenne, ha a beszélgetéseink alapján egy fiktív karaktert építenénk fel? Nagyon érdekeltek azok a dinamizmusok, melyek őt mozgatják, illetve amiket én kiéreztem abból, amiket mondott. Szerencsére rögtön benne volt és felhatalmazást adott nekem, hogy a partnerség jegyében megalkossuk Árnit, aki természetesen nem azonos ővele. Mindenesetre azt, hogy ezt megengedte, a mai napig nagyon megtisztelőnek érzem.

Volt olyan, amit ön fedezett fel Péterről, amit talán ő sem tudott magáról?

Direkt kinyilatkoztatásokat sosem tettem, inkább kérdéseim voltak felé. Ebbe az időszakba beleesett a covid, nagyon sokat beszélgettünk Zoomon, és többször megjegyezte, hogy ezeket az alkalmakat terápiásnak érzi és jólesnek neki a beszélgetések, ami meg számomra volt megnyugtató, mert akaratlanul sem szerettem volna határsértő lenni. Amikor már nyilvánvaló volt, hogy ebből tényleg film lesz és Árni ennyire közel fog állni az ő személyiségéhez, egy nagyon nagy feladat és prioritás volt számomra, hogy valóban tudjak vigyázni Péter belső világára és érzéseire, azzal együtt, hogy meg is jelenik ebből a vásznon az, ami igazán megkapó, érdekes és mély és ami miatt korábban elhatároztuk, hogy ebből filmet szeretnénk csinálni.

Hogyan állt össze a történet egyetlen karakterből?

Sok olyan szakmai véleményt kaptunk a készítés közben, hogy mivel az Árni elsősorban nem történetalapú, sokan nem fognak hozzá tudni kapcsolódni, mert ma már el vannak ettől szokva a nézők. Ugyanakkor mi az írótársaimmal, Dobány Péterrel és Al-Farman Petrával nem egy Robert McKay-alapú filmet szerettünk volna csinálni, egyszerűen azért, mert egyikőnk sem hisz benne, hogy a narratív dimenziónak kéne mindent leuralnia a filmben. Ezenkívül ebben a folyamatban a nézőt is intelligens partnernek gondoljuk, aki akkor is érzékel dolgokat, ha nincs percenként megerősített verbális információkkal zuhanyoztatva. Ezenkívül hittünk benne, hogy Árni van olyan magával ragadó karakter, hogy elég lesz az ő belső világának a kibontása köré szervezni a filmet. Kezdettől fogva úgy éreztük, Árni alapvetően nem annyira verbális karaktere megkívánja, hogy inkább atmoszféra hangsúlyossá tegyük a filmet. Viszont ez olyan közeget kívánt, ahol van tere az ő ösztönösebb, meditatívabb belső világának kibontakozni és jól ki is egészíti ezt külső világként, így lett az utazócirkusz.

Ha már szóba hozta: a cirkuszi közeg mikor jött be a képbe?

Szinte legutolsó elemként került képbe. A jelenségek és mechanizmusok nagy része, amikről Péterrel beszélgettünk, leginkább a gimnáziumi időszakához kötődtek, így elsőre kézenfekvő volt, hogy Árnit is idehelyezzük, de nagyon hamar észrevettem magamon, hogy szabadulni próbálok a középiskolai közegtől, mert alkotóként nem érdekel annyira, hogy feltegyem köré ezt a világot. Úgy éreztem, Árnit olyan közegbe kell tenni, ahol van helye kibontakozni, és nem lehet ehelyett azzal kell foglalkoznunk, hogy milyen intézményi aktuálpolitikai borzalmakat kell elviselnie. A cirkusz világáról magamtól keveset tudtam, pedig nagyon érdekes, ahogy egy zárt emberközösség jár településről településre. Utazócirkuszokat fotóztam, interjúkat készítettem velük, és amikor az egyikkel bizalmasabb viszonyom alakult ki, egy hétig forgattam is velük. A terepmunkákból kiderült, hogy ezeket a közösségeket általában egy szűk család vezeti. Ebből jött az ötlet, hogy Árni legyen társulati tag, de nem családtag, és innentől ez elég erősen meghatározta a filmbeli viszonyokat és Árni karakterének irányát is.

Turi Péter nem egy jelenetben szerepel egy óriási pitonnal. Miért pont a kígyóval találja meg Árni a közös hangot?

A kígyónak nincs szimbolikus jelentése a számomra. Szerettem volna, hogy Árni világába legyen valami új és szép dolog, ami egyszerre izgalmas és veszélyes. Ennek a praktikus megvalósításáról meg azt gondoltam, hogy úgy fogjuk majd tudni elkészíteni a szűkös kereteinkből a filmet, ha partnerségbe állunk egy cirkusszal, és az ő infrastruktúrájukat használjuk. Mikor meglett ez a cirkusz, az ő eszközeikre és állataikra írtuk a forgatókönyvet – nekik volt kígyójuk. Aztán végül nem velük forgattunk, de az ötlet maradt és szereztünk kígyót. Péter úgy mesélte, hogy már a próbákon ráérzett, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem kellemetlen ezzel az állattal együtt dolgozni. Aztán amikor már forgattunk, egyenesen terápiás és meditatív élménynek élte meg a kígyóval való alkalmakat, aminek nagyon örültem, hiszen Árni számára is ezt jelenti valamilyen szinten.

Az Árni minden egyes jelenete gondosan megkomponált. Mesélne a képi világról?

Voltak elemek, melyek már a legelején, a treatmentben is benne voltak. Például, hogy nem szeretnék kézikamerát használni, hanem inkább valami olyan kameramozgató eszközt, melynek légiesebb mozgása van és nem annyira rusztikusan követi a szereplőt. Épp elég nyersek a körülmények, ezt megerősíteni kézivel, redundánsnak gondoltam. A hosszú snittek is adottak voltak, ezt a formát nagyon szeretem, korábban is rendszeresen alkalmaztam már a rövidfilmjeimben a meditatív, koncentrált jellege miatt. Az Árninál is egyértelmű volt, hogy a hangulat miatt most is ezek a megfelelő eszközök ahhoz, amit ki szeretnénk fejezni. Ezenkívül a sok snitt, sok átállásos forgatásban a szétaprozódást sem szeretem, itt meg erre sem idő, sem pénz nem volt, csomó mindent egy beállításból volt esély megcsinálni amúgy is, szóval, az esztétikai és a praktikus okok megegyeztek.

Tarr Béla hogyan lett kreatív producere az Árninak?

A freeSZFE-n találkoztunk először, ahol egy kurzust tartott, kérte, hogy mutassa meg a filmterveimet, majd kapcsolatban maradtunk. Az Árni tetszett neki és onnantól kezdve, hogy olvasta, elkezdtünk konzultálni róla, majd mikor bekerültünk a Biennale College programba, akkor is végig kitartott mellette, egészen a film dobozba kerülésig mindenben rendelkezésre állt, ha a segítségét kértem. Elolvasta az összes forgatókönyv-változatot, végignézte a teljes castingot mintegy százötven színésszel, majd a film különböző vágatait. Folyamatosan motivált, ha pedig arra volt szükségem, a kapcsolatrendszerén keresztül segített praktikus ügyekben.

Klasszikus mentorrá vált.

Abszolút. Az utóbbi években nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk.

Érdekes, hogy az Árni filmnyelve alapján ez a művészi és esztétikai kapcsolat szinte egyértelmű.

Azt gondolom, a szakmai egymásra találásunk egyáltalán nem véletlen, mert eléggé hasonló a gondolkozásunk és a szemléletmódunk is. Ezzel együtt pedig él egy filmtörténeti-szerzői hagyomány itthon, amitől nem lehet és nem is kell függetlenítenie magát az embernek, ha filmet készít. Nem sok mindenre lehet mostanság ezt mondani Magyarországon, de erre szerintem tényleg lehet büszkének lenni.

A film két karaktere – az egyik Árni – homoszexuális, ám a másik férfi ellentmondásosan viselkedik. Ez, meg a film 18-as korhatár besorolása sokféle beszélgetésre adhat majd okot.

Nekem a korábbi filmjeimben is az emberközi viszonyok, a személyes viszonyulások és az ezt övező érzelmek voltak fontosak. Nyilván ennek mindig van egy tágabb társadalmi-politikai kontextusa is, de engem alapvetően mindig a karakter érdekel. Az, hogy Árnival ellentmondásosan viselkedik a falubeli férfi, azt is lehet természetesen tágabb társadalmi kontextusban is értelmezni, hiszen, ez is – ahogy egy filmben minden – a valóságból táplálkozik, de ez a rész már mindenkinek a saját érzékenységére van bízva. Ebből számunka a lényeg Árni csalódottsága, tehát az érzelem. Nem véletlen, hogy a film nincs direkt földrajzi térbe vagy korba elhelyezve. Mi úgy látjuk, hogy itthon az emberek egymáshoz, illetve a kis- és nagyrendszerekhez való viszonyulása alapvetően feudális-paternalisztikus. És ezen nem sokat változtat, hogy ki van kormányon, vagy mi az államforma.

Infó: Árni. Bemutatja a Cirko Film