Már megint mi ez a kavarás? – vakarom a fejem, amikor Vezérlő Tábornokunk birkózóakadémia-falra kívánkozó bölcsességét hallom, miszerint az üzemanyagosok fogják má’ vissza magukat, amit hű fegyverhordozója, Nagy Márton a Mollal és a főbb láncok szervezetével folytatott találkozóin sose hagy ki. Egy biztos: a látszólag bornírt kigőzölgés háttere, szokás szerint, igen bonyolult.
Akárhogy is nézem, az a fő „gond”, hogy a Mol túl jó: az olajcsoport addig néhány tíz- vagy százmilliárdos profitja tavalyelőtt hirtelen ezermilliárd környékére ugrott. Ráadásul úgy, hogy közben az árstop ostoba részletszabályai a teljes üzemanyag-kiskereskedelmet hazavágták. Azt nehéz belőni, hogy az életveszélyes pakisztáni munkák vagy a kemény költségvágások hoztak inkább profitesőt, avagy az, hogy a cégvezetés Orbán Viktor mellett kerülgeti a szotyihéjat. Mindenesetre a bődületes summa sokak képzeletét megmozgatta. A holdudvar ez ügyben főképp az ukránokat meg a horvátokat potyalesőzi, akik merészeltek emelni a hozzánk vezető olaj- és gázcsöveik használati díján. Pedig, ha ez tényleg ennyire fáj, akkor a felelős nem külföldön kerestetik.
De Orbán Viktor sem lenne az, aki, ha ekkora pénz láttán megelégedne az öncélú NER-alapítványok ölébe hullott harmadnyi Mol-hányad után járó százmilliárdos osztalékkal. Inkább megsértődött: rendben, ha az üzemanyag-ellátás országos összeomlása miatt le kell fújnia az árstopot, akkor adóként kiveszi a Molból az orosz olajra Brüsszelben általa kibrusztolt, EU-szerte egyetlen behozatali engedélyen elért sok százmilliárdos többletprofitot. Ha ezt a hasznot a Mol nem adja át az autósoknak, akkor ő majd átadja azt a háztartásoknak. De úgy is fogalmazhatunk, hogy a kormányfő a jól teljesítő Molból áttölt néhány százmilliárdot a rosszul teljesítő MVM-be.
Megint másképp: a véres orosz olajon elért többlethaszon megy a rezsialapba, onnan az MVM-be, onnan pedig, a rezsicsökkentés jegyében, az ezt újabb vérfürdőre költő Putyinnak.
Ráadásul az MVM állami gigatámogatása – ami természetesen nem az, ami, hanem „szolgáltatásvásárlás” – ma már egyre kevésbé indokolható. Olyannyira, hogy a mind ez idáig jelképes osztalékokat fizető állami energiacsoport 309 milliárdos előleggel örvendeztette meg állami gazdáját. Persze nem a Mol háborús olajprofitját csapoló rezsialapból. Áh! És nem is kínai állami hitelből. Dehogy! Hanem: üzleti sikerekből. Nyilván. (És persze még véletlenül sem reptérvételre.) A pénz útja kacskaringós. De hát, amint hallom, most a Szuverenitásvédelmi Hivatal sem a kínai és az orosz befolyásra összpontosít. Kár.
Mivel az olajipar elég világosan jelezte, hogy soha többé árstop, Orbánék most megállnak a fenyegetésnél. S lám: a Mol két hónapja titkon közel ugyanannyival csökkentett az üzemanyag árrésén, amennyivel a kormány emelt a jövedéki adón. Újabb trükkös pénzcsap. Igaz, míg a Mol kibírja a bevételek „önkéntes” visszavágását, az ezt követni kénytelen kis kutak tönkremennek.
Alighanem ebből a NER-kavarásból is a leggyengébbek húzzák a rövidebbet. De hát ki csodálkozik már ezen.