Egy sor kérdésre vártunk választ a politikai szezonnyitón; mármint azon túl, hogy miért. Szerettük volna megtudni, maradt-e valami minimális erkölcsi tartalék a morális rendszerváltás ígéretével hatalomra került kormányzatban, azaz képesek-e korrigálni a saját megtévedésüket. És kérdés volt az is, mit értett meg az egészből Orbán Viktor, meg hogy milyen hatása van a kegyelemnek (nem az isteninek, hanem ennek az ördöginek) a táborra.
Bár a Szájer- meg a Borkai-ügy sem volt diadalmenet, most éljük a NER történetének legkínosabb heteit. Annyira nagy a baj, hogy maga Orbán végigsunnyogta az egészet, holott 1989 óta, 35 éve (!) nem fordult elő, hogy ennyi napon át távol maradt volna a nyilvánosságtól. Eldugták, mint a lopott biciklit – kapott két hetet, hogy kitalálhassa, amin ép lelkű embernek nem is kellene gondolkodni: hogy azok után, ami történt, mit mondjon, és kinek.
A botrány február 2-án pattant ki - azóta sem a Fidesz, sem a kormány nem volt képes kipréselni magából egyetlen együttérző, szeretetről, megbánásról és önvizsgálatról tanúskodó mondatot sem az áldozatoknak. Nem sikerült szombaton sem: Orbán Viktor világában az igazi áldozat a közvélemény nyomása alatt lapátra tett két elvtársnő, a hibás pedig leginkább a nép, amiért olyannyira föl merészelt háborodni, hogy nem hagyott neki más választást.
A kötelezőket letudva próbált inkább másról beszélni: pompás oktatási rendszerről, amely majd új Nobel-díjasok sokaságát termeli ki (gyorstalpalón kiképzett pedagógusokkal), aranykorról, példaként emlegetve 2019-et (és elismerve, hogy azóta vakon keresik a kiutat a válságból), Brüsszel visszafoglalásáról (listavezető nélkül, a Holdról is látszó pedofil-simogatással). Az EU-ról, ellenségként, és Ukrajnáról, sürgetve, hogy engedjük át Oroszországnak, nyilván a szuverenitás jegyében. De közben mindenki azt várta, hogy elhangzik-e végre a magyarázat, vagy legalább a megfejtés, hogy nem is úgy volt, nem ők tehetnek róla, nem rontották el.
Nem hangzott el, csak néhány bátorítónak szánt mondat stabilitásról, szilárd kétharmadról, meg arról, hogy „a kormányra vár a kizökkent erkölcsi rend helyreállításának feladata”, aminél cinikusabbat a jelen helyzetben nehéz lenne mondani. 2010-ben a Nemzeti Ügyek Politikája nevű pártprogramban a Fidesz vállalta, hogy ha győznek, olyan témákat állítanak majd a kormányzás fókuszába, amelyek körül nemzeti egyetértés van. És most, amikor végre találtak egyet – hiszen a gyerekeket tényleg mindenki félti –, kiderült, hogy ők a másik térfélen vannak, az összes tisztességes ember pedig az innensőn. És hogy ha normális életet (működő gyermekvédelmet, oktatást, egészségügyet, országot) szeretnénk, azt nem velük, hanem csak ellenük vívhatjuk ki magunknak.
Ne legyenek illúzióink, Orbán elmondta világosan: a politikai tavasz nem a gyermekjogokról, hanem az ellenségkeresésről, a megbélyegzésről fog szólni - ezen az alapon, ebből a pozícióból nem lehet egységet teremteni.
A rendszer javíthatatlan, mert nem is akar megjavulni.