A látszat (vagy a felszín?) gyakran csal. Matolcsy György jegybankelnök és Varga Mihály pénzügyminiszter februári, közös, mosolygós kávézását követően közleményt adtak ki: „..szóba került az infláció elmúlt időszakban látott csökkenése és a felek megegyeztek abban, hogy a két intézmény továbbra is együttműködik a fenntartható növekedés megteremtése érdekében."
A minden variációban „előttem az utódom” találka nyomán élhetett az a remény, hogy a tapasztalt közgazdászok végre belátták: a kölcsönös acsarkodás helyett érdemesebb mindkettejüknek csak a saját területükön villogniuk. Ennek esélyei ugyan eleve csekélyek voltak, de mégis élt a reményt.
Mindhiába. A nehezen követhető utakon járó Nagy Márton gazdasági csúcsminiszter mellett akadt a jegybank tevékenységének egy soha nem lankadó ostorozója Parragh László.
Az MKIK elnöke a januári, 3,8 százalékos, évesített infláció fényében azt üzente, hogy „a gazdaság elvárja az MNB-től a kamatok erőteljesebb csökkentését a gazdasági növekedés támogatása és a magyar gazdaság versenyképességének fenntartása érdekében. 2-3 százalékos infláció melletti 7 százalékos alapkamat lenne ideális a gazdasági felpezsdítésére.” Nyilvánvaló, hogy a kamarai elnök itt a vállalkozások - általa vélelmezett - finanszírozási nehézségeire utalt. Virág Barnabás, az MNB elnöke szerint viszont a rendelkezésre adatok „homlokegyenest ellentétesek ezzel." Ma ugyanis nem azért visszafogottak a beruházások, mert nehéz hitelhez jutni, hanem a vállalkozások óvatosak, csak lassan ocsúdnak fel a világjárvány, majd a hirtelen megemelkedett energiaárak okozta krízisből.
A Monetáris Tanács legfrissebb döntése természetesen „átnézett” Parragh túlzott kívánalmain, amikor „csak" 9 százalékra, egy százalékponttal csökkentette az alapkamatot. Az MNB tart attól, hogy egyáltalán nem kizárt az inflációnak a korábbinál kisebb mértékű ismételt növekedése. A geopolitikai kockázatok változékonyságára felkészült a világ, s a jegybank óvatossága ennek is betudható.