gyilkosság;elfogás;holttest;Zalaegerszeg;

- Négy hónapja elkövetett gyilkosságra derült fény Zalaegerszegen

Órák alatt beazonosították a feltételezett tetteseket.

Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy 21 és 32 éves férfi ellen - közölte oldalán a rendőrség kedden délelőtt. 

Március negyedikén, hétfő este negyed hét után nem sokkal arról érkezett bejelentés, hogy egy férfi feltehetően elásott holttestre bukkant Zalaegerszegen, a volt szennyvíztelep területén. A rendőrök mindössze három óra alatt kinyomozták a részleteket. Két férfi négy hónappal korábban szóváltásba keveredett egyik ismerősükkel, akit megrugdostak, kézzel és egy hosszabb fadarabbal többször megütöttek. Az áldozat belehalt sérüléseibe. A feltételezett elkövetők ezután elásták a holttestet, amelynek azonosítása folyamatban van.

A nyomozók őrizetbe vették a két férfit, s kezdeményezték letartóztatásukat. 

Az elkövető és védője enyhítésért, határozott tartamú szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett az elsőfokú ítélet után.