Bekövetkezett az, aminek eljövetelét már az orosz-ukrán-háború jóval korábbi szakaszában megjósoltak az elemzők. Akkor az első ukrán hadi sikerek nyomán visszatérővé vált az a gondolat, hogy Moszkva mozgósítani fogja sokszínű eszköztárát és a fronton zajló történésektől függetlenül igyekszik gyengíteni az ukránok védelmi képességeit. Mivel Kijev teljesen a külföldi haditechnikai szállítmányok és finanszírozás folyamatosságától függ, az orosz stratégák nagyon pontosan meghatározták azokat a láncszemeket, melyek gyengítésével, esetleg elvágásával a maguk javára fordíthatják az események menetét. A világpolitika fokozott figyelmének elterelése, a nemzetközi elszigeteltség csökkentése, az Ukrajnát támogató koalíció egységének megroppantása és ezen belül is Európa elbizonytalanítása – csupa olyan feladat, amit sikeresen teljesíteni csakis globális látásmóddal, határokat nem ismerő szervezettséggel és a borsos költségekkel nem takarékoskodva lehet. Az orosz titkosszolgálatok korábban már többször bizonyították, hogy rendelkeznek mindezen képességekkel. A jelek arra utalnak, hogy ezúttal sem fogják vissza magukat.
De miért nincs okuk a finomkodásra, hogy ügyeljenek legalább a látszatra? Elég belegondolni abba, hogy míg a demokratikus államok polgári és katonai titkosszolgálatai szigorú parlamenti kontroll alatt működnek, addig moszkvai megfelelőik a csúcsragadozók szerepét töltik be az orosz hatalmi hierarchiában. Ők nem kiszolgálják információkkal, netán védelmezik az állam diplomáciai, gazdasági, pénzügyi, és közigazgatási struktúráit, hanem uralják azokat, meghatározva működésük minden részletét. Ezért sem lehet könnyű dolguk azoknak, akik a munkájuk részeként szembesülnek az oroszok minden területre kiterjesztett fokozott aktivitásával, legyen az a gazdaság, a sport, vagy a társadalmi kapcsolattartás. Hatékonyságuk ékes bizonyítéka, ahogyan például a magyar médiatér szereplőinek meghatározó részét befolyásolják, méghozzá úgy, hogy azok kritikátlanul továbbítsák a moszkvai műhelyekben megfogalmazott üzeneteket. Persze ennek jelentősége eltörpül a globális játszmákhoz képest.
Oroszországnak – aktivizálva az arab világ egy részével máig mélyen gyökerező kapcsolatait – érdekében állt robbanásveszélyes állapotba hozni a világpolitika egészére ható válságövezetet, a Közel-Keletet.
Ne legyen kétségünk afelől, hogy a Hamász terroristáinak Izrael ellen kezdett hadművelete csakis Irán aktív közreműködésével indulhatott meg tavaly októberben, még a szokottnál is véresen kegyetlenebbül. A cél Izrael indulati bosszúreakciójának kiprovokálása volt, és ezzel a lendülettel az egész térség lángba borítása. Csodával határos módon ezt sikerült elkerülni, és elérni azt, hogy Tel-Aviv elsöprő válasza területileg a Gázai övezetre korlátozódjon.
Mivel a közel-keleti háború ezúttal elmaradt, Moszkvából még a korábbiaknál is magasabb fordulatszámra kapcsolták világszerte a hagyományosan legsikeresebb tevékenységüket. Ez alól Európa sem volt kivétel. Az orosz titkosszolgálatok illetékességébe egyebek mellett olyan, máskor nem a nyilvánosságnak szánt műveletek tartoznak, mint a dezinformáció, a destabilizáció, és ha kell, a gyilkosságok is. A hidegháború utáni békés évtizedekben ezekre sokkal kevésbé volt képes az akkoriban a Szovjetunió széthullását megemészteni igyekvő Moszkva. Az idő múlásával az olaj- és gázeladásból származó felfoghatatlanra duzzadt bevételek meghozták a nagyorosz ébredést, majd a birodalmi vágyak újjászületésének korszakát. Putyin beszéde már 2007-ben, a müncheni biztonságpolitikai fórumon egyértelművé tette, hogy Moszkva a közeledés korszaka után újra nagyhatalmi szerepet képzel magának. És ennek elérését nem feltétlenül a gazdasági vonzerejében bízva gondolja érvényesíteni.
Mindannyiunk szerencséjére Oroszország katonai képességei messze elmaradnak titkosszolgálatainak színvonalától. Így a látványos sikereket, ha nem a fronton, akkor máshol kénytelenek felmutatni.
Azon már kevesen csodálkoznak, hogy Oroszországban nagy cégek vezetői, bankárok sűrűn esnek ki az ablakokon. Arra már többen felkapták a fejüket, amikor néhány, a háború kitörése után külföldre költözött orosz üzletembert találtak meg felakasztva, vagy a medencéjében élettelenül. Az pedig minden korábbinál nagyobb vihart kavart amikor egy dél-spanyolországi kisváros, Villajoyosa mélygarázsában ismeretlen tettesek szitává lőttek egy ukrán menekült férfit.
Néhány napnak el kellett telnie, hogy kiderüljön a látványosan végrehajtott kivégzés háttere. Oknyomozó újságírók felfedték, hogy az áldozat Makszim Kuzminov helikopterpilóta. Ő volt az az orosz fiatalember, aki egy évvel korábban egy Mi-8-as harci helikopterrel átrepült az ukránokhoz és ott megadta magát. Később az ukránoktól fedő személyazonosságot kapott, az európai támogatóktól pedig lehetőséget, hogy egy spanyol kisvárosban kezdjen új életet. Na, őt találták meg az oroszok azt követően, hogy állítólag feladva az óvatosságot, felvette a kapcsolatot egyik otthon maradt ismerősével. Kuzminov megölése üzenet volt többeknek is. Moszkvából világossá tették, hogy bárkinek utánanyúlnak. Ezt megértette minden külföldi emigrációban élő orosz.
De a dél-spanyolországi lövésekbe kódolt üzenetet mások is megértették. Bizonyára már ez az egy eset is világossá tette az európai és amerikai titkosszolgálatok számára, hogy Moszkva emberei újra otthonosan, önkorlátozás nélkül mozognak bárhol a világban. És ekkor még ki sem tört az igazán nagy botrány, a német tábornokok lehallgatásának ügye.
A német katonai vezetők beszélgetésének lehallgatása egy olyan volumenű botrány, amit több szempontból is érdemes megvizsgálni. Tényszerűen az történt, hogy egy szingapúri légi bemutatón résztvevő német tábornok a biztonságosnak gondolt Webex rendszeren keresztül indított beszélgetést, de eltért a hivatalos belépési protokolltól és ezzel lehallgathatóvá tette a kezdeményezett kommunikációt. Ez az egyéni hiba végzetesnek bizonyult. A beszélgetést valamelyik titkosszolgálat rögzítette. Azt természetesen nem lehet tudni, hogy az oroszok voltak-e ügyesek, vagy a helyi szakemberek, esetleg a Szingapúrban otthonosan mozgó kínaiak. Ez igazán nem is annyira fontos. A lényeg az, hogy a felvétel birtokában Moszkva megtervezhette a nyilvánosságra hozatal módján és időpontján túl azt is, hogy milyen kommunikációs kampányt ültet a sztorira.
Maga a beszélgetés arról szólt, hogy milyen eszközökkel, hány Taurus rakétával lehet lerombolni a Krím-félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő hidat. A német tábornokok részletesen értékelték, hogy mennyi időt venne igénybe az ukránok kiképzése, a Taurus indítására alkalmas vadászgépek előkészítése, a tervezett célpontokhoz kapcsolódó műholdas és egyéb hírszerzési adatok feldolgozása és beprogramozása. De elhangzott az is, hogy a rakéták fizikai átadásának milyen módozatai jöhetnek szóba és mindezeken belül mik az együttműködés lehetőségei a brit katonai szakértőkkel. Vagyis, ha valaki veszi magának a fáradtságot és elolvassa a beszélgetés pontos szöveges leiratát, akkor világossá válik számára, hogy sem az orosz katonai vezetésnek, de még az igényesebben tájékozódó civileknek sem szolgáltattak a német tábornokok szédítő hadititkokkal.
Oroszok hallgattak le német tiszteketCsupa olyan dolog fogalmazódott meg, amiket katonai szakértőktől már többször megismerhettünk. Az igaz, hogy mindezt így, magas beosztású német tábornokoktól hallani nem hétköznapi élmény. Leginkább azért mert, ha csak részben, de fellebbentette a fátylat arról, hogy mennyire összetett folyamat a legmodernebb haditechnika alkalmazása. Érzékenynek talán azok a részletek számítanak, amelyekben elhangzik, hogy a pontos műholdfelvételek birtokában milyen gyorsan tudják elindítani a célpontra az előkészített Taurus rakétákat. De még ezek az adatok is megtalálhatók az interneten, igaz ott nem hivatalos forrásból.
Az orosz kommunikáció arra helyezi a hangsúlyt, hogy íme, itt a bizonyíték több NATO-tagállam közvetlen részvételére a harcokban az ukránok oldalán. Pedig ilyet nem tartalmaz a beszélgetés. A moszkvai szakemberek viszont pontosan tudják, hogy elég ezt kijelenteni, az emberek többsége úgysem fogja megismerni a német tábornokok által mondottakat. Az alternatív valóságépítés nagymestereinek ennyi már elég is ahhoz, hogy az általuk megfogalmazottakat harsogja fél Európa. Ennyi már elég ahhoz, hogy újra előkerüljön az atomfegyverekkel való fenyegetőzés, az, hogy milyen jól mutatna egy taktikai atomtöltet robbanásának gombafelhője Hamburg, Berlin, Varsó, Párizs vagy London egén. Moszkvában már jó ideje sem a központi tévécsatorna vitaműsoraiban, sem a politikusok megszólalásaiban nem fukarkodnak a fenyegetésekkel.
Egyébként az eddig sem volt titok, hogy nyugati tanácsadók, kiképzők, technológiai támogatást biztosító szakemberek segítik az ukránokat. Ahogyan az sem, hogy a NATO műholdas és egyéb hírszerzési adatokkal nyújt támogatást Ukrajnának. Hogy miért, milyen alapon teszi mindezt? Ez egyébként az egyik kedvenc kérdésük a magukat sajátos békepárti szerepbe helyezőknek. Bár az esetek nagy részében pontosan lehet tudni, hogy kinek a megbízásából horgadt fel a semmiből a Putyin-párti békeszeretet, érdemes újra és újra megismételni a választ.
A nemzetközi jogi és erkölcsi indokokon túl az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország a budapesti memorandumban vállalt kötelezettségének tesz eleget, amikor támogatják Ukrajnát az agresszióval szemben.
Bármennyire is szembetűnő az orosz érdekeltség a Taurus-botrány kirobbantásában, sikerült jelentősen befolyásolni a német közvéleményt a rakéták lehetséges átadásával kapcsolatban. A mérések szerint legalább 10 százalékkal nőtt azoknak a tábora, akik ellenzik a katonai eszköz átadását Ukrajnának. Többségben is vannak, így pedig még jó ideig nem fenyegeti pusztulás az egyes számú célpontot, a krími hidat. Ez is mutatja, hogy mennyire komoly szerep juthat az orosz titkosszolgálatoknak mindabban, ami körülöttünk zajlik. Egy ilyen év, a júniusi európai parlamenti, és a novemberi amerikai elnökválasztással igazi főszezonnak számít. Lesz hírünk gazdagon.
