Németország;Bundeswehr;lehallgatási botrány;

Berlinben attól tartanak, hogy az ukránok Moszkvát is célba vennék

Oroszok hallgattak le német tiszteket

Lehallgatási botrány okoz belpolitikai feszültséget Németországban. 

Margarita Szimonjan, az RT orosz állami műsorszolgáltató vezetője pénteken tett közzé Telegram platformján egy hangfelvételt, amelyen a német légierő négy tisztje beszélgetett egymással a Taurus cirkálórakéta képességeiről. Hétvégén kiderült, hogy a hangfelvétel valódi. Olaf Scholz kancellár, aki szombaton a Vatikánban járt Ferenc pápánál, igen „súlyos ügyről” tett említést és gyors vizsgálatot helyezett kilátásba. Berlin hónapok óta tárgyal a német Taurus cirkálórakéták Ukrajnának történő szállításáról. Kijevnek szüksége lenne az akár 500 kilométer távolságban lévő célpontokat is eltalálni képes fegyverrendszerre, ám ezt a kancellár eddig elutasította.

A kancellárt ezért nem csak az ellenzéki keresztény uniópártok, hanem koalíciós partnerei is bírálatokkal illették. A német hadsereg vezető tisztjei a jelek szerint elgondolkodtak azon, hogyan lehetne a fegyverrendszert Ukrajnában küldeni. Legalábbis ez derül ki a három napja az interneten keringő, kiszivárogtatott hangfelvételből. Margarita Szimonjan állítása szerint a beszélgetés február 19-én zajlott.

A német kormány szombaton megerősítette, lehallgatták a német légierő tisztjeit. A védelmi minisztérium azt közölte, a Katonai Elhárító Szolgálat (MAD) kémkedés gyanúja miatt indított vizsgálatot.

Konstantin von Notz, a Zöldek frakcióvezető-helyettese közölte, azt várja a német kormánytól, hogy azonnal és átfogóan tisztázza az ügyet. "A lehető leggyorsabban ki kell deríteni, hogy a lehallgatási botrány egyszeri eset vagy strukturális probléma" – jelentette ki a zöldpárti politikus.

Az ügy robbanásveszélyes a német kormány számára. Az a tény, hogy egy magas rangú német katonatisztek közötti beszélgetést nyilvánvalóan Oroszország lehallgatott, komoly aggodalomra ad okot. A Der Spiegel szerint a beszélgetés a kereskedelmi, nem kódolt Webex platformon keresztül zajlott, és könnyen lehet, hogy nem ez volt az egyetlen lehallgatott beszélgetés. Amint a felvételből kiderül, a légierő négy tisztje Boris Pistorius német védelmi miniszter kérésére tanácskozott a Taurusokról, az nem derült ki a felvételből, hogy a tárcavezető támogatná-e a fegyverrendszer küldését, a nyilvánosság előtt eddig ellenezte ezt.

A beszélgetés során a tisztek arról is eszmét cseréltek, hogy az ukránok a Taurusokkal a Krími híd ellen is támadást indíthatnak.

Nagyobb sebességre kapcsolt a kampány az Európai Bizottság következő elnökének posztjáért, miután az Európai Szocialisták Pártja hétvégi római kongresszusán megválasztotta vezető jelöltjét.