Fidesz;ünnep;busz;március 15.;

„Ha megint azt mondják majd, hogy nem volt szervezett buszoztatás a március 15-i ünnepekre, akkor azt üzenem, hogy büdös nagyot hazudnak”

A március 15-i központi ünnepségen a korábbi évek fideszes tömegrendezvényeihez képes talán valamivel kevesebben voltak, de így is sok ezren vettek rész jelentős biztonsági intézkedések mellett.

„Ha megint azt mondják majd, hogy nem volt szervezett buszoztatás a március 15-i ünnepekre, akkor azt üzenem, hogy büdös nagyot hazudnak” – dühöngött a miniszterelnöki beszédnek helyt adó Magyar Nemzeti Múzeum közelében vezető Rákóczi úton parkoló mintegy száz busz egyikének sofőrje, amikor arról kérdeztük, honnan hozott embereket, és ki fizette az utat. A buszvezető azt mondta, nem különösebben politizál, de émelyíti az hazudozás, amit az ilyen állami ünnepségek után hallani. Hogy nincs is szervezett nézőszállítás, amikor pedig ő maga is ilyen buszt vezet. A férfi ugyanis állította, hogy a nagy buszokat, így azt is, amit ő hozott fel, „fideszesek bérlik ki, cégük tulajdonosa is a pártnak küldi a számlát.”

– Mindent ők fizetnek, méghozzá jól. A főnök első árajánlatát nyekk nélkül elfogadták – mondta a férfi, aki szerint a helyi Fidesz intéz mindent. – Ők szedik össze a szimpatizánsokat, akiket az előzetesen megállapított lista alapján engednek fel a buszra. Van, ahol ehhez külön karszalagot is kapnak a résztvevők.

A sofőr szerint náluk mindenki ingyen utazhatott, ám volt, aki azt mondta, 3000 forint hozzájárulást szedtek be a fideszes szervezők. A parkoló járművek között ezúttal is láttunk uniós pénzből vett falubuszokat. És a jelek szerint a mezőkövesdi focicsapat buszát is bevetették pénteken.

A központi ünnepségen a korábbi évek fideszes tömegrendezvényeihez képes talán valamivel kevesebben voltak, de így is sok ezren vettek rész jelentős biztonsági intézkedések mellett. Míg a múzeumkertbe kizárólag az előzetesen kiválogatott fideszes támogatók mehettek be, az idén már az Astoriánál és a Kálvin térnél is kordonos beléptetőkön át lehetett eljutni a múzeum előtti területre. Annyiban indokolatlan volt ez készültség, hogy komoly ellentüntetés nem akadt: az Astoriánál egy fiatalember ukrán és magyar zászlóval és „ruszkik haza!” feliratú táblával demonstrált. „Ukrajna nem is létezett!” – kiabálta oda a tüntetőnek egy idősebb hölgy, aki az ünnepségre a jókora kokárdával feldíszített mopszli kutyáját is lehozta. A hölgy azzal búcsúzott: „felgyújtom a zászlódat.” Erre végül nem került sor. A botrányos kormányellenes akcióiról elhíresült Szabó Bálint egy trombitával érkezett, és Orbán Viktor beszéde alatt pontosan intonált Il silenziót azaz takarodóra hívó katonai trombitaszót adott elő. Szabót egy tucat rendőr és valtonos biztonságőr vette körbe, egy Fidesz-szimpatizáns pedig a kabátját próbálta a trombita elé tartani, hátha úgy lehalkíthatja.

A tömegben úgy egy tucatnyi lengyel szimpátiatüntető is volt, egyikük egy jókora aranyozott, „Magyarok királya” feliratú Jézus szoborral érkezett. A magyar kísérőjét megkérdeztük, hogy mi a véleménye a mai lengyel-magyar viszonyról, mire kifejtette, hogy a két országot Krisztus köti össze. „Az ukránoknak is meg kellene találniuk Jézust” – fejtegette, hogy akkor ott is béke lenne. – Miért nekik kell megtalálni? Miért nem az oroszoknak? – kérdeztük, de erre már nem kaptunk választ.

Az ünnepség végén – amikor már megindult hazafelé mindenki – a tömegben egy különös alakot vettünk észre: az idősebb férfi garbója nyakát egészen a szeméig felhúzva sétált. Így is fel lehetett ismerni azonban Nagy Ferót. Megkérdeztük, hogy miért rejtőzködik, mire elmondta, azért, mert rengetegen akarták megállítani és közös fotót készíteni vele, így félő, hogy így lekési a vonatát. Mint sebtiben kifejtette, Orbán beszéde számára a 48’-as és a mai helyzet közötti párhuzamról szólt: ma is küzdeni kell a magyar önállóságért. „El kell foglalnunk Brüsszelt!” – ismételte a kormányfő szavait, majd intett és rohant a pályaudvarra.