Julien Gosselin legújabb előadása, az Extinction a hétvégén turnéja utolsó állomásához érkezik a luxembourgi Városi Színházba.
Buli, koncert, élőfilm és színház. Monumentális előadásában Julien Gosselin ismét átlépett minden műfaji és nyelvi határt. Mit átlépett? Keze alatt új, totális színházzá szublimálódnak a részek, háromnyelvű színházszimfóniája soha nem látott mélységekbe és magasságokba kalauzol bennünket.
Épülnek és bomlanak szövevényes multimédiás szálai egy gyönyörű szövetnek, melyben saját társulatát, a Si vous pouviez lécher mon cœur (Ha meg tudnád nyalni a szívemet) színházi kollektíva színészeit egy eddig példa nélküli együttműködésre hozta egybe a berlini Volksbühne legendás színházának tagjaival.
Követni, megérteni, átélni és hát igen, túlélni – nagy erőbedobást kíván a nézők részéről is. Nem kényelmi színház ez, ahol a falat is megrágva érkezik a szájba: a katarzisért nekünk is meg kell dolgoznunk. Hogy rájöjjünk. Hogy összerakjuk: nincs kívülállás. Az apokalipszis, a kihalás nem (csak) múltbéli történet. Az emberiség története, sőt az egész bolygó története során mindig elkövetkezett egy pont, amikor csakis egy tabula rasa hozhatott változást. Tíz csapás, meteorit, pestis, világháború. Gosselin Extinction című előadásában a kihalás három formáját egyesíti egyetlen estében.
Első felvonás: élő, elektronikus zenei koncert a színpadon. A nézőtér kiürül, egyszer csak azt vesszük észre, hogy mind ott táncolunk a tömeggel, miközben folyik az ingyensör, és kamerák pásztázzák az arcokat, hogy aztán óriási kivetítőn lássuk magunkat vissza.
Második felvonás: Bécs, 1900-as évek. A régi Európa alapjaiban reng. A szünetben egy sokszobás nagypolgári lakás épül fel a színpadon, ahol a táncoló tömeg ismét nézővé szelídül, és követi immár az első világháború előtti bécsi elit pezsgő, tudatlansággal és a birodalom közelgő bukásának előérzetével terhelt társadalmi életét. A látszólagosan könnyed baráti vacsorán minden ma is ismert narratíva terítékre kerül: neurózis, individualizmus, liberalizáció és demokratizálódás, kifinomultság, szexualitás, erőszak, nőgyűlölet és antiszemitizmus. A szépség és az eszmény a civilizáció képzelt buborékjában vívja itt még utolsó csatáját saját túléléséért, ám hiába. Ez az egyénre összpontosított világ a szemünk láttára pusztul bele a felszíne alatt gyülemlő, majd feltörő gyűlöletlávába. Felvonásvégi víziójában népviseletbe öltözött vidám baráti társaság táncol és játszik „kiölősdit” véres baltával és husánggal a kezében. Fröcsög a vér, boldogan kurjant a halálraítélt, s kezdődik a játék újra és újra, míg végül egy sem marad…
A harmadik felvonás főhőse, mint Thomas Bernhard azonos című regényének (magyarul Kioltás) szereplője, egy tudományos előadás keretében próbál szembenézni ősei bűneivel, és nyilvános vallomása nyomán keres egyfajta feloldozást. Hiszen nincs más út, csak előre, még ha nem is igazán tudjuk, merre tartunk. Egy megsemmisülés szélén álló világgal szemben a megváltás kizárólag a felkelés energiájából fakadhat. Amit most kell megtennünk. Különben mi is a gyermekeinkre hagyjuk a megoldás és megküzdés felelősségét. A kérdés már csak az: vajon kapunk-e értesítést a telefonunkon, amikor az apokalipszis közeleg? Vagy magunktól kell rájönnünk?
Infó: Extinction. Grand Théâtre de la Ville de Luxembourg. 2024. március 23., 24. Az előadás szerepelt a 2023-as Avignoni Színházi Fesztiválon