gyász;Gyenesei István;

Meghalt Gyenesei István

A korábbi országgyűlési képviselő, önkormányzati miniszter 75 éves volt.

Életének hetvenhatodik évében elhunyt Gyenesei István korábbi országgyűlési képviselő, önkormányzati miniszter - tudta meg lapunk. 

A politikus 1948-ban, Kaposváron született, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát agrárközgazdász szakon. 1982-ben doktorált, majd 1991 és 1993 közt politikát hallgatott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE).

A rendszerváltás előtt 1975 és 1989 közt tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), majd 1990-ben független jelöltként indult az országgyűlési választásokon. 1994-ben megalapította a Somogyért Egyesületet, amely a 2006-os választásokon párttá alakult Somogyért Szövetség néven. Az egyetlen jelölt Gyenesei István volt, aki végül egyéni mandátumot szerzett. 2008-ban aztán az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc önkormányzati miniszternek jelölte. Posztját csaknem egy évig töltötte be. A 2010-es választásokon ismét megmérette magát a Somogyért Szövetség képviseletében, de alulmaradt fideszes riválisával szemben. 

Évek óta rákkal küzdött. Januárban a Blikk arról számolt be, hogy ismét kiújult nála a betegség. Ennek ellenére nyilatkozatából optimizmus áradt. „A körülményekhez képest, köszönöm, jól vagyok. Erőt gyűjtök” - fogalmazott akkor.