Ismerte a rendszert, otthonosan mozgott. Thomas B. 40 éves karosszérialakatos cigarettával kínálta munkatársait, azután kisétált a gyárudvarra. A délutános műszak utolsó előtti pihenője volt a Sachsenring autógyárban, már sötétedett. A parkolóban gyorsan, észrevétlenül hamis rendszámtáblát csavarozott fel egy vadonatúj Trabantra. Beindította, elgurult vele. A kijáratnál parkolt le, ahonnan látta az üzemi őröket. Rutinos volt a keletnémet élmunkás – már a huszonötödik Trabit lopta.
Ment is, mint a karikacsapás. Az utolsó cigiszünetben megvárta, amíg egy kész autókat szállító trélert ellenőriznek, és szorosan mögé állt a Trabanttal. Tudta, mennyire rühellik az őrök a papírmunkát a félhomályban, nem fogják előírásosan leereszteni a sorompót a tréler mögött, hogy azután megint felhúzhassák. Simán továbbintették. Zwickauban folyamatos volt a jövés-menés az ipartelepek között, ugyanis az államosításkor három különálló gyárat vontak össze egy „népi tulajdonú üzemmé”.
Thomas B. egy közeli utcában hagyta a kicsempészett autót, műszak után ment érte. Az elsőt még 1980-ban lopta. Úgy ítélte meg, a lebukás kockázata minimális, ezért folytatta. Eladni gyerekjáték a hiánygazdaságban. Az NDK-ban jó kétmillióan vártak Trabantra, átlagosan 12 évet. A termelést nem tudták növelni, így a hatóságok szemet hunytak az össznépi buherálás fölött. A lopott kétütemű az azonosítókat eltüntetve, „felújítottként” talált gazdára, régi kocsik papírjaival.
A szolid üzlet nyolc év alatt negyedmillió keletnémet márkát fialt a tolvajnak, úgy 15-20 évi fizetését. Nagy lábon élt a család: sárga Dacián suhantak a Balatonhoz az asszonnyal meg a három gyerekkel, panellakásukban nyugati sztereó szólt. Feleségét nem avatta be, azt mondta neki, munkaidőben maszekol, és a borravalókból telik a luxusra.
A mohóság lett a veszte. Az utolsó Trabanttal, amelyet 1988 tavaszán hozott ki, éjszakára azért nem tudott beállni a garázsába, mert még ott volt az előző. A lakótelepen tette le, rákapcsolva az utánfutóját. Ám egy éber szomszédnak reggelre feltűnt a szemlátomást nullkilométeres autó. Gyanúsnak találta, hívta a rendőröket. Óriási botrány kerekedett, eltitkolni sem lehetett.
Hiába tett a vádlott beismerő vallomást feltáró jelleggel, a „szocialista tulajdon sérelmére” elkövetett bűneiért a karl-marx-stadti kerületi bíróság a plafont szabta ki: tíz év börtönt. Ám végül is csak hármat ült le, mert időközben feje tetejére állt a világ, amelyben olyan otthonos volt, és viszonyaival vétkesen visszaélt. Leomlott a berlini fal, megszűnt az NDK, végül leállították a határnyitás jelképévé váló, ikonikus 601-es modell gyártását is (1991).
Thomas B. a szabadulása után az újraegyesült Németország nyugati felébe költözött. Ennyit tudni, újabb hírt nem adott magáról. Ha régi ügye néha szóba kerül – kriminalisztikai kuriózumként, esetleg mint a tervutasításos gazdaságirányítás és üzemszervezés állatorvosi lova –, továbbra is teljes vezetéknév nélkül említik, amiből sejthető: az egykori nagy Trabant-tolvaj ma is él.