"A nőkben hatalmas a közlésvágy, az igény, hogy a hangunk hallható legyen, hogy a történeteinket, legyen az nehéz, vagy épp könnyű, és ezzel egyben az életünket is meg tudjuk egymással osztani" – idén is lehet nevezni műveket a Terézanyu irodalmi pályázatra. A pályázat több mint 10 éves története során több ezer nő írta meg a történetét, több mint százötven ember kapott díjat és a közösségtől annyi támogatást, hogy a sorsukat legyen bátorságuk kézbe venni, megváltoztassák életüket – sokaknak az alkotás mindennapjaik részévé vált, könyveket írtak, megvalósították álmaikat. De akik nem írtak könyvet, azok is nyertek: barátságokat, megtartó közösséget, szövetségeseket.
A pályázat tíz éve alatt a legfiatalabb nyertes 15 éves, a legidősebb 83 éves volt. Írtak depresszióval küzdő, helyüket kereső, változtatni akaró tehetséges nők, elkőkerült az évek során a meddőség, a családon belüli erőszak, az egyedülálló szülőség és megannyi más téma. A 2024-es kategóriák a következők: női közösségek megtartó ereje; Most Te jössz! azaz mit teszünk a saját testi, lelki, szellemi jólétünk érdekében; a kisgyerekes lét boldogsága és szívása; Csajok a pult mögött, azaz a munkahelyi közösségek megtartó erejéről szóló történetek.
A szövegeket egyes szám első személyben kell megírni, az egyént is díjazzák mind a négy kategóriában. A legjobb írásoknak és szerzőiknek megjelenési lehetőséget biztosítanak a pályázat szervezői. A pályázat határideje május 5, éjfél, anyák napja.
Az idei pályázat zsűrije Akovács Éva, a Nők Lapja főszerkesztője, Békéssy Olgi a nőivalto.hu portál alapító főszerkesztője, Fiala Borcsa, a wmn.hu vezető szerkesztője lesznek, továbbá Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezetője pedig született filantrópként és az Emberszemlélet című könyv írójaként a férfiakat is képviseli. A Danubius Hotels támogatásának köszönhetően a díjátadónak a Danubius Hotel Helia ad otthont október 5-én.