Balatonőszöd még mindig – és azt hiszem, immár örökösen – szitokszó marad a magyar nép egy részének politikával mélyen átitatott tudatában. Amikor meghívót kaptam egy filmvetítésre, nekem is azonnal az ominózus, a magyar politikai életben addig sosem hallott politikusi vallomás (véletlen igazságbeszéd) ugrott be, de gyorsan elhessegettem a lerágott csonttá citált szöveget, mert egy sokkal izgalmasabb dolog kezdett foglalkoztatni.
Jelesül a JUNO11 filmgyártó és -forgalmazó cég márciusban bemutatott, A róka című osztrák–német filmje miatt égtem lázban. A II. világháborúban játszódó mozi a Wehrmacht egyik motoros hírvivője és egy árva rókakölyök valós történetét meséli el. Franz, a gyermekkori trauma következtében a világgal nehézkesen, illetve alig kommunikáló, szinte antiszociális férfi szolgálatteljesítés közben az erdőben talál egy kisrókát, akinek az anyja vadászok csapdájában pusztult el. Magához veszi, és egy éven át titkolva elöljárói és bajtársai elől az oldalkocsis motorjában utaztatja, Európa vérzivataros tájait átszelve óvja, eteti a cseperedő állatot. A férfi emberekkel való kapcsolata a lelki sérülése miatt csapnivaló, de az árvaságában és magányában rokonlélekké vált rókakölyök dédelgetése átsegíti őt a nehézségeken, és kismértékben bár, de fejleszti a társas kapcsolatait. Felébred benne a mélyen elfojtott szeretet érzése, az állatkával szemben feloldódnak a gátlásai, és így már nyitni tud a problémáival való szembenézésre. Bár a kerettörténet és a díszletek háborús filmnek aposztrofálja, de A róka inkább mélylélektani dráma.
De hogy jön ehhez Balatonőszöd? – kérdezheti joggal a figyelmes olvasó.
Mesebeli tyúktolvaj
Úgy, hogy a vetítés végén, amikor mindannyian megtöröltük a szemünket és abbahagytuk a szipogást, egy elhivatott állatmentővel kezdődött egy roppant érdekfeszítő beszélgetés. Kurunczi Norbert, a Rókales megálmodója, a főként róka-, de más fajtákat is magában foglaló állatseregletével él az elhíresült balatoni községben, illetve a fölé magasodó szőlőhegyen elterülő, hatalmas birodalmában.
Több mint egy órán keresztül mesélt a rókákkal való békés együttéléséről, de olyan érdekfeszítően, hogy aki életében csak a kis Vuk történetében látott rókát, az is azonnal beleszeretett a vörös bundásba. Aminek, lássuk be, nincs jó marketingje az emberek körében. A vidékiek a baromfijaikat féltik tőlük, a városiak az általuk terjesztett veszettségtől rettegnek.
– Ez butaság! – bosszankodik Norbi, folytatva a filmvetítés után megkezdett beszélgetésünket már a helyszínen, Balatonőszödön. – Tudtommal 1950-től napjainkig nyolc esetben fertőzött meg róka embert veszettséggel. A hazánkban nagyon sikeres vakcinázási programnak köszönhetően a beteg állat nagyon ritka. És hány embert mar halálra minden évben a rengeteg rosszul tartott és kezelt kutya? – teszi fel a költői kérdést, miközben beenged minket a kertjébe, ahol két izgatott kutyán és cicák garmadáján kívül ló, birka, sok más egyéb állat fogad minket. A java pedig még csak ezután következik, amikor a telefonján az általa mentett rókákról mutatott különleges videókat. Háromfős stábunk már ekkor elalélt a gyönyörűségtől. Ezek után Norbi ledönti az első hamis mítoszt, amikor megdicsérjük a szép gyümölcsfáit.
– Tudtátok, hogy a rókák imádják a gyümölcsöt? A kedvencük a szőlő, a cseresznye, de másféle csemegét is megesznek, szeretik a rovarokat, bogarakat, rágcsálókat. Ha ezekhez hozzájutnak, nem fáj a foguk a tyúkhúsra, csak a mesékben. Ha nincs más, persze hogy lopnak tyúkot is, de alapvetően vegyes táplálkozásúak, nem húsevő ragadozók.
Ahol tudom, mondom, ne lőjék le a rókát, inkább kifizetem az általuk okozott kárt, de ne bántsák, befogom őket és a szőlőhegyre viszem, a menhelyemre, ott szedjék össze magukat
– meséli. A kertben mindenhol nagyobb plüssállatokba botlom, amik olyanok, mint amilyenekkel a mi cicánk, Bell játszik, gondolom magamban, és Norbi megerősít az önkéntelen hasonlatomban.
– A róka nem a kutyához, hanem a macskához hasonlít inkább. Testfelépítésében, mozgásában emlékeztet rájuk, mert nézzétek csak, milyen kecsesen megy, ugrik – mutatja a kotorékból előbúvó róka mozgását. – Eleinte rengeteg kóbor cicát fogadtam be, aztán egyszer egy rókalány került hozzám. Szerelem volt első látásra – mondja Norbi. Innen indult a rókák szeretete, ezért döntött úgy, ahogy tudja, segíti ezeket a csodás állatokat. Amikor értesítik elütött vagy bajba jutott rókáról, azt haladéktalanul orvoshoz viszi kezelés céljából.
Tiltaná a kotorékozást
Amíg nála jártunk, kapott egy telefont. Egyik kis védencét nem tudták megmenteni, a műtőasztalon halt meg. A hívás után egy percig csendben rugdosott egy követ, mielőtt visszatért volna hozzánk.
– Az elmúlt év végéig száznegyvenhét rókát mentettem, velük töltöttem a mindennapjaimat, harmóniában a természettel. A mentett kölyköket hét-nyolc hónapos korukban engedtem vissza a természetbe, megfelelő egészségügyi állapotban. Nem szoktatom őket magamhoz, a kialakított kotorékokban (rókalyuk) élnek, amíg meg nem erősödnek annyira, hogy szabadon engedhessem őket. Meghagyom őket a vadságukban, hiszen amikor visszaengedem őket a természetes közegükbe, egyedül kell boldogulniuk – mondja, és megmutatja, hogyan különböztethető meg messziről, hogy fiú- vagy lányrókával van-e dolgunk.
– A lányrókák arca sokkal bájosabbnak, nőiesebbnek tűnik, mint a fiúké. A fiúé nem annyira, nézzétek meg – mutatja, és igaza van: jól látható a különbség. Mint ahogyan az is, hogy mennyire különbözik egyik egyed a másiktól. A bundájuk színe egyáltalán nem hasonlít, nem egyformák. Egyiküké vörös, a másiké sárgás, a harmadiké fakóbarna.
Ekkor már a községet övező szőlőhegyi ingatlanon járunk, és azon gondolkodom, vajon milyen, rókákkal kapcsolatos céljai vannak Norbinak, mi az, ami motiválja. Az, hogy valami cuki és szeretni lehet, egy ideig elég csak. Kell, hogy célja is legyen, főként akkor, ha rengeteg ellendrukker mellett tevékenykedik, mert a támadásokat csak akkor lehet kicselezni, ha elég erős és tudatos a motiváció. Nem kell sokat morfondíroznom, kávézás közben elmondja.
– Elsősorban az elárvult kölykök mentése, felerősítése és a természetbe való visszaengedése a célom. Másodsorban, hogy a sérült, beteg állatoknak segítsünk abban, hogy minél hamarabb egészségesek legyenek, és visszakerülhessenek természetes élőhelyükre, ahol szabadon élhetnek. Ezért hoztuk létre két éve a Rókales Alapítványt. Nagy az előítélet, és sok tévhit él a rókákkal, az általuk okozott veszettséggel, ragadozó életmódjukkal kapcsolatban. Sokan haszontalan és kártékony állatoknak tartják őket, holott a természetben igenis megvan a szerepük, és mivel étrendjük legnagyobb részét a rágcsálók teszik ki, az emberek számára is hasznos munkát végeznek. Távlati célunk, hogy a rókákat bizonyos időszakokban és helyzetekben illesse meg a védelem, hogy kikerüljenek a folyamatosan vadászható, dúvad kategóriából.
Szeretnénk, hogy a rókák vadászata legyen tilos a szaporodás, utódnevelés időszaka alatt, mint oly sok más erdei állat esetében.
Az is jó lenne, ha hivatalosan betiltanák a kotorékozást mint vadászmódszert, ami ráadásul a jelenleg hatályban lévő állatvédelmi törvény által meghatározott irányelvekkel nem is összeegyeztethető. A róka egyenes állat. Nem ravasz. Nem csap be. Tudom, mikor fog megharapni, mit nem szabad vele tennem, és mit enged meg. Tiszteletben tartom a szabadsághoz való jogukat, az egészséges példányok hadd fussanak a széllel. Kisebb-nagyobb kompromisszumokkal, de élhet róka és ember együtt békében.
A közösségi médiában hatalmas rajongótábora van a Rókalesnek. Norbert a posztjaival, videóival, fotóival megpróbálja az emberek érdeklődését felkelteni, ezáltal közelebb vinni a rókákhoz, megmutatni nekik életük legszebb pillanatait. Ezzel az ismeretterjesztés a célja, hiszen mi, emberek attól tartunk a legjobban, amit nem ismerünk, ő pedig a tevékenységével ezt a félelmet oszlatja el.
