A görög drámák megunhatatlanok. Alaptörténeteket dolgoznak fel, amelyek valamilyen formában mindig ismétlődnek, épp ezért ismerősek számunkra. Főleg azok a kísérőjelenségek, amelyekkel újból és újból kénytelenek vagyunk szembesülni. Robert Icke drámájához Szophoklész Oidipuszát vette alapul, de csak alapul, mert a mű gyakorlatilag egy új darab, még akkor is, ha a sztori alapmotívumait a görög klasszikus adja. Icke a történetet egy választási éjszakába helyezi, amikor Oidipusz épp a győzelme megünneplésére készül. Csakhogy közbe jön néhány váratlan esemény, ezek viszont minden előzetes forgatókönyvet felborítanak. Fordulatos krimibe illő történetet kapunk. Közéletről, politikáról, családi titkokról, tabukól szól a mese, amely tényleg mint egy mai modern görög dráma tárul elénk. Ahogy a címszerepet alakító Pál András alakja, tekintete, mondandója megjelenik egy hatalmas vetítővásznon, szinte azonnal a mostani választási kampányban érezzük magunkat. Halljuk a szónokot, a szólamokat, az ígéreteit, hogy most aztán eljött az igazság órája és azt gondoljuk, hogy na igen, ezt halljuk folyamatosan. El is kezdünk drukkolni, hogy végre ne csak szólam maradjon a lapok kiterítése, hanem váljon valóra. Aztán, ahogy megyünk beljebb és beljebb a drámában, úgy kell belátnunk, hogy ez a vágyunk merő illúzió marad.
Upor László fordítása, illetve Hárs Anna és Szikszai Rémusz dramaturgi munkája sokat hozzá tesz ahhoz, hogy élvezetes színházi estében legyen részünk. Ám ezt a Radnóti Színház nagyszerű társulata képes tovább fokozni, kiemelkedő alakításokkal és a kisebb karakterszerepekben is remek színészi jelenléttel. A már említett Pál András Oidipusza a figura teljes érzelmi és pszichés arzenálját felvonultatja. Öntudatos elnökjelölt, erős és érzékeny családfő, férj, apa, ám a végzetét ő sem tudja elkerülni. Fokozatosan záródik be körülötte a kör, azt hogy mi történik vele ebben a helyzetben, annak minden részletét és árnyalatát Pál András képes megmutatni. Kováts Adél Jokasztéja szintén fontos alakítás. Ahogy egymásra reagálnak Oidipusszal az a leglényegesebb. Kováts Adél egy tragikus női sorsot tár elénk, azt hogy miként képes és akar szeretni, és azt, hogy mi történik akkor, amikor kiderül, hogy a sorsát fenn, vagy valahol másként írták meg. Pál Andrással az utolsó együttes jelenetük az előadás katartikus csúcspontja. László Zsolt Jokaszté öccse és a darabban Oidipusz kampányfőnöke, szintén markáns. Megrázóan fájdalmas Martin Márta játéka Meropé, Oidipusz anyja szerepében. Bálint András Tiréziász, a jósként hiába ül kerekes székben, hiába bántják és esnek neki, hiába látszik végtelenül esendőnek, mégis úgy tűnik, hogy valami földön túli bölcsesség letéteményese, ő túl van mindenféle napi, választási vagy bármilyen hajcihőn.
Berényi Nóra Blanka, Kozma Veronika, Kuttner Bálint, Major Erik és Gazsó György nagyon pontos és precíz játékkal járulnak hozzá az előadáshoz. A végén pedig hiába halljuk, hogy a tömeg a győztes Oidipusz nevét skandálja, bent már vér és a néma döbbenet teljesítik be Tiréziász elképesztő jóslatát.
Infó: Robert Icke: Oidipusz Szophoklésze. Fordította: Upor László. Radnóti Színház. Rendező: Szikszai Rémusz
