Error
Zúgó vagonban ültem, valahol Amszterdam
és Leiden között, amikor elfogott az érzés,
hogy milyen jó is lenne egy laptop az ölembe,
milyen kár, hogy most nem írok, pedig nem is
volt bennem semmi ihletett, záporozó
indulat vagy benyomás, milyen kár, hogy most nem írok,
hiszen ha valahol, akkor itt lehetne, két pont között
félúton, amiből egyik sem otthon, és egyik sem
kiindulás, egyik sem menedék, és egyik sem célállomás,
üléstámlához biggyesztett, alig ráncolt
homlok, vágyakozás egy büfékocsi után,
gondolatűző kirándulás közben, amikor csak
kilométerek egymásutánját akartam érezni,
hogy szaladjon a tér, ahogy az idő is teszi,
milyen kár, hogy a tízéves laptopomat már
egy cigire sem lehet otthagyni töltés nélkül,
hát milyen ügyefogyott, kezevesztett, szerszámtalan
költő vagyok én, papírra nem írok, riaszt a
tinta visszavonhatatlansága, telefonba jegyzet,
visszaokádom a valóságot önmagára,
mostantól duplikált jelen,
meg én és én és én.
Körvonalazódik a táj, ahol még sosem jártam.
Milyen fura, hogy mégis ismerős.
Megáll a vonat, kiszálltam.
kirándulás e vers
melyben majdnem hasra esem
ahogy látom a járdán elhaladni magam
márpedig mégsem való hogy önmagamról
akarattalan megfigyeléseim ennyire
negligálják a szép nefelejcs uccát
lennék már végre seholse senkise
csak hallgatnám egy öregasszony kárpálódását
és a szitkok rejtett bölcsességéből
kiszitálnám ami még maradt ősi
antropológiát
hogy íme az ember
bukdácsol
milyen szépen
és milyen akrobatikusan
