- Csak suttogva: költő vagyok - Simon Bettinával a versek helytelenségéről

A 2018-as könyvhétre megjelent, Strand című első kötete székekkel teli borítóját annak idején ön alkotta a brazil fotós, Renato Stockler egyik képe alapján. Most egy amerikai fotós, Juj Winn fotográfiája került a borítóra: egy csokoládéval leöntött műanyag kis T-rex, a fején cukorkával megszórt habbal, a pofájában egy meggyel. Hogyan kapcsolódik ez az egyszerre édes, ugyanakkor abszurd-bizarr módon félelmetes kinézetű lény a mögötte sorjázó 39 vers koncepciójához?

Bár a cím egy képet ír le, semmiképp sem szerettem volna olyan borítót, amin állatokat látunk a vonatból. Arra gondoltam, lehetne egy napfénytől ragyogó átlátszó felület, ami nagyon hasonlít egy vonatablakhoz, és amin kirajzolódnak a takarítás után maradt foltok. Mindez kiemelné a sírás motívumát a kötet címadó verséből, ráadásul a sírás volt a Strand kötet zárszava is. Fehér, nagyon kis finom, törékeny borító lett volna. Nem illett volna igazán a versek hangvételéhez. A másik ötletem az volt, hogy színes fagyipult vagy édességek szerepeljenek rajta. A borítótervező, Váraljai Viktória ebbe az irányba mozdult el, és nagyon tetszik a végeredmény, mert az édességen túl egy olyan állat szerepel a borítón, amit a vonatból biztos nem láthatnánk. Az elefánt a porcelánboltban analógiájára itt, a kötetben szimbolikusan egy dinó garázdálkodik a cukrászdában.

A képzőművészetnél és az édességnél maradva: a kötet tényleg sok nassolnivalót – csokoládét, tortadíszt, fagyit, lekvárt, hájas papucsot – kínál, de megemlítődik Ralph Goings amerikai festő Cream Pie (krémes süti) című fotórealista műve is. Ahogy a hiperrealizmus is szóba, versbe kerül. Hogyan kapcsolódnak ezek az izmusok a kötethez?

Az érdekel, hogyan lehet valami egyszerre személyes és művészet is. A kötet versei egyszerre szólnak művészetről és a művészet értelmezéséről, miközben érvényesül egy zsigerien testközeli perspektíva is. Nincsenek kifejezetten aktuális utalások, de a versek erőteljes hétköznapisága erősen kötődik a jelenünkhöz. Lehet, hogy ezt a beszédmód okozza. A valóságelemek néha tévesek, mégis hozzátartoznak a vers igazságához. Az egyik versben például a varjak Afrikába repülnek, pedig a varjú nem költöző madár, és utalok nem létező podcastre is. Sokáig az absztrakció érdekelt, de most azt tartom izgalmasnak, ahogy a hiperrealizmushoz kapcsolható művek provokálják a gondolkodásunkat művészet és élet vonatkozásában. Ilyen például Szlukovényi Katalin Álomkonyha című verseskötete vagy az újrafelfedezett Mácsai István festészete, akinek egy éve láthattuk nagyszabású életmű-kiállítását. Egyébként én is szeretem a citromos pitét, amit a Ralph Goings képén látunk. És ahogy a festményen a festő, úgy a költészetben én is a részleteket keresem. Így jobban meg lehet ragadni a dolgokat. Egy kritikában olvastam, hogy a vetélésről szól az egyik versem. Nagyon meglepődtem, és nem is tudtam hirtelen, melyik versemre gondolhatott. Aztán beugrott, hogy arról lehet szó, amelyikben sok vér szerepel. Talán nem asszociált volna ennyiből a vetélésre, ha nem női nevet olvas a vers fölött. Ezután kezdett el foglalkoztatni a kritikus által felvetett téma a verseimben. Nem rengeteg véren keresztül, hanem egy konkrét szituáción keresztül közelítettem meg a témát, a betétvásárlás jelenetében.

Ha már a test ürítkezésénél tartunk: a csokoládéfogyasztás és a bélsártermelés, magya­rán a szarás szorosan összekapcsolódik több kötetbéli versben is – ahogy mondjuk a Cream pie is kap egy pornós allúziót… A sok édesség mellett, ha furán nem is, de mindenképpen szokatlannak hathat sokak számára ez a költészeti „csavar”.

Amikor az Élet és Irodalom karácsonyi számában megjelent az első „altesti humor”-vers, volt, aki felháborodott kommentben jelezte rosszallását. Nem volt szándékos ez az irány. Valahogy elkanyarodott több vers is a mellékhelyiség felé, és én követtem.

„Verset mindenről lehet írni – írja a Szabad című versében, ahogy azt is –: és a versgép gondolatáért / mindig is lelkesedtem!”A versgép gondolata más szöveghelyen is megkísérti – és nem is lehetnénk ennél aktuálisabbak, hiszen a mesterséges intelligencia kreálta művek kérdése ma igencsak sokakat foglalkoztat…

Pedig mi sem áll tőlem távolabb, mint a közbeszédben aktuális dolgokhoz kapcsolódni. Mégis több versemmel sikerült az éppen történő események közepébe beletrafálnom, azt a látszatot keltve, ezekhez szólok hozzá. A Tiszta című versem, amelyben a kéztisztító gélről esik szó, még 2019 őszén jelent meg, és mire 2020 tavaszán megjelent online is, már mindenkinek nyilván a Covid-járvány jutott róla az eszébe. A George Clooney vagy anya című versem megjelenése előtt néhány héttel pedig a színésszel éppen mémháború kezdődött. Nagyon bosszantott, hogy ezek miatt a verseimben szereplő valóságrészleteket könnyen talált motívumokként is lehetett értelmezni. Azt gondoltam akkor, hogy kész, vége, megsemmisíti a költészetem. Pedig egyetértek azzal, hogy verset mindenről lehet írni. Sőt, mindenről kell írni!

Ezzel együtt az MI generálta művek hatásáról mi a véleménye?

Egy időben a festők pénzkereseti lehetőségként a múzeumokban híres festményeket másoltak megrendelésre, és ennek kapcsán gondolkodtam el, hogyan nézne ki, ha ma a költők bérverseket írnának, és ugyanolyan hétköznapi dolog lenne ezeket a verseket megvásárolni, mint gyógyszertárba menni, ha fájdalomcsillapítóra van szükségünk. Ezen az ötleten dolgozom most többek között. A főszereplő a bérversek mellett próbálja megírni a saját verseit is.

A verseket, amelyekről az olvasható a kötetben, hogy „A vers, anyám, az, aminek nincsen / helye”, vagy: a vers „telefonbeszélgetés a vonaton”. A kötet egésze nyilván válasz arra, mi is (lehet) a vers. De mondana még pár megközelítési módot?

A versnek szerintem tényleg nincs helye. Ahogy én látom, a költő folyamatosan rákényszerül arra, hogy elszámoljon tevékenysége hasznos és haszontalan értelmezési lehetőségeivel. A versírás olyan, mint egy fölöslegesen elvégzett munka, és ennek a szükségességéről kell meggyőznie bennünket a költőknek. A versek olyan fiktív tudósítások egy másik világból, melyekből megérthetjük, hogyan is élünk, és emlékeztetnek arra, hogy fontos elképzelnünk egy másik világot, mint amit ismerünk.

Bár azt írja: „Mostanában mégsem / a költészet helye foglalkoztat, / hanem például a csomagmegőrző / automaták a Keletinél”, azért mégis rákérdezek: hogyan látja ma a költészet társadalmi megítélését?

Költőnek lenni menő. De ha egy tömött vonaton erről beszélgetnék valakivel telefonon, biztos, hogy suttognék. Pontosan így történt, amikor húszévesen először mondtam ki, hogy költő vagyok.

Az új kötete tulajdonképpen újraolvassa a korábbit. Miért volt fontos ennek a kapcsolódásnak a demonstrálása?

Gergely Ágnes mondta egy interjúban, hogy sokan az írásaikat a saját gyermekeiknek érzik, de neki nincsenek anyás érzései a versei­vel kapcsolatban. Szeretem ezt a gondolatát. Mégsem tudom másképp mondani: nekem az első kötet csak úgy becsúszott. Annak idején a JAK-füzetek sorozatszerkesztői kértek fel a kötet összeállítására. Magamtól még sokáig nem mertem volna kötetre gondolni. Arra végképp, hogy verseskötetem legyen. Egy regényen dolgoztam akkoriban. Miután megjelent a Strand, tudtam, hogy szeretnék egy második verseskötetet is. Rögtön elkezdtem írni hozzá a verseket. Izgalmasnak találtam azt a helyzetet, hogy szerzőként ahhoz az anyaghoz már nem szólhatok hozzá, ami megjelent, csak mások. Akkor kezdtem el írni azokat a verseket, amelyek a már megjelent verseimhez és azok utó­életéhez kapcsolódnak.

„Csak a semmi megértése érdekében utazom vonattal” – olvasható a kötetnek is címet adó versben. Hogyan vált a vonat meghatározó jelentőségűvé?

A cím azt a közismert helyzetet idézi meg, amikor a (kamasz) költő a vonaton ülve kezd el verset írni, miközben bambul ki az ablakon. A kötet verseiben olyan helyzetek és témák jelennek meg, amelyek – mint a vonatból váratlanul észrevett állatok –, meglepetést kelthetnek. A váratlanul felbukkanó sok állat arra hasonlít, amikor valaki felismeri egy vers lehetőségét. Ez az egyetlen vers a kötetben, amit ott és akkor vetettem papírra, amikor a versben ábrázolt élmény megtörtént. Utaztam a vonaton, borzasztó meleg volt, ráadásul még néha meg is állt a semmi közepén. Elaludtam. Amikor felébredtem, kipillantottam az ablakon, és annyi állatot láttam, hogy el se hittem, hogy ez megtörtént. Olyan erősen hatott rám a kép, hogy azonnal elkezdtem leírni a verset. Mennyi az esélye, hogy pont akkor nézel ki az ablakon, amikor rengeteg állatot látni? Mire szólhatnál valakinek, már nem is láthatók az állatok…

A kötetmegjelenéssel mindezt most pótolni tudta.

Valóban! Köszönöm a gondolatot, ez nem jutott eszembe. Nagyon tetszik!

+1 KÉRDÉS
Konkrét szerelmes verset, szerelmes levelet helyettesítő költemények is helyet kaptak a kötetben. Csak ezzel a módszerrel lehet ma szerelmes verset írni?

Györe Balázs írja egyik versében, hogy „a szerelmi költészet megújítására nem vállalkozom”. Miközben szerelmes verset írtam, újra meg újra ide lyukadtam ki, így hát beleírtam ezt is a versbe. Így lett a szerelmes versből szerelmi költészetről szóló vers. Aztán további kerülőutak következtek, írtam például a szerelem elmúlásáról is. Mennyi minden fér bele egy szerelmes versbe!