A 2022-es választáson bebizonyosodott, hogy az ellenzék képtelen a kormányváltásra. A választási kudarc okait az elemzők körbetáncolták, de azóta sem fogalmazta meg senki világosan és egyértelműen, hogy a jelenlegi ellenzék nem képes a kormányváltásra - ami egyben feltételezi a rendszerváltás nagy feladatát is az autokráciából a demokráciába való visszatérésre.
Az ellenzék kritikája a szakértői körökben egyre erősödött, de nem jutott el ahhoz a döntő megállapításhoz, hogy az új rendszerváltásra radikális reformok nélkül, a jelenlegi felállásban, személyi és szervezeti okból nincs lehetőség. Ellenzékváltás kell, mert - másként és különböző mértékben ugyan - nemcsak az Orbán-rezsim, hanem az ellenzék is kisodródott Európából, ezért a rezsimmel elégedetlen tömegek inkább a lábukkal szavaznak, és kivándorolnak Európába.
Magyar Péter fellépése, történelmi tesztje éppen azt bizonyítja, hogy a magyar lakosságnak az Orbán-rezsimmel elégedetlen, vele szembefordulni kívánó része az ellenzékben már mélységesen csalódott, és nyitott az új kezdeményezésre, mert nem lát perspektívát a szokásos ellenzéki szereplésben. Erre lehetséges válasz persze, hogy nem változunk ugyan, de jobban összezárjuk a sorainkat, de ez csak egy ideiglenes, átmeneti válasz lehet a júniusi választásokig. Keveset segít, mert nem indít el egy stratégiai váltást, és az Orbán-rezsim várhatóan elmélyülő válsága ellenére ősztől folytatódik majd az ellenzék lejtmenete.
Lehet persze azzal érvelni, hogy most, a választások előtt ne nyissunk vitát, csak kissé alakítsuk át a kirakatot, de éppen a „reálpolitika” logikája, az „igen, kellene változni, de éppen most nem alkalmas” pusztító bölcsessége okozza a legnagyobb gondot: ez vezet el a fokozatos gyengüléstől a bukásig. Igenis, még most is lehet váltani, számos változást végrehajtani, ha feltárjuk az ellenzék gyengeségének okait.
A hazai ellenzék elmaradása a pártépítésben és az új stratégia kialakításában a nemzetközi összehasonlításból is kitűnik. Az új tagállamokban a kilencvenes évek elejének kiinduló állapota óta a pártrendszerek többször is átalakultak, míg nálunk csak a korai demokrácia romos szervezeteit látjuk. Különösen éles a kontraszt a sokat emlegetett lengyel fejlődéssel. Nemcsak az uniós regulát nem tanulták meg a pártok, hanem egyenesen marginalizálódtak az európai pártrendszerben, egyszerűen szólva „eltévedtek Brüsszelben” - beleértve a túloldalon az otthontalan Fideszt is -, mert nem tanultak meg európaiul. Vegyük csak például a marakodás helyett a koalíciós együttműködés képességét, lásd manapság a Momentum és a DK zajos viszonyát.
A legutóbbi Eurobarométer felmérés is bizonyította, hogy a magyarok nagy többsége számára Európa a mérce, és az európai integrációjában látják a jövőjüket. Az európai célok, a felzárkózás ügyében még most is lehetséges fordulat, ami egyben összekapcsolódhatna azzal a csodával, hogy az ellenzék politikusai - főleg a vezetői – megtanulnak érdekesen, tagoltan és meggyőzően beszélni az unalmas szólamok egyhangú ismételgetése helyett. A stílusváltás összekapcsolódhatna a szokásos pártesemények helyett tágabb politikai terek megnyitásával, közpolitikai kérdések nyilvános megvitatásával és szakértők széleskörű bevonásával.
Mindezt betetőzhetné az új helyzetben, a kihívás hatására néhány komoly személyi változás is. Gyurcsány akkor segít a legtöbbet, ha visszavonul, de legalább a választások után ugyanezt mások is megfontolhatnák. Ezzel az ellenzék látványosan és meggyőzően bizonyítaná megújulási képességét, sok felesleges pártközi konfliktust megszüntetne, és jelentősen növelné az ellenzék esélyeit a júniusi választásokon.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.