Európai Unió;

Felelősségünk Európáért

Szólt az európai himnusz, a tűzijáték aranyló szikrái borították be az eget. Vadidegen emberek ölelték meg egymást. 2004. május 1-jén a kelet-németországi Frankfurt és a nyugat-lengyelországi Słubice közötti Odera-hídon több száz emberrel együtt ünnepeltem én is ezt a különleges európai pillanatot: Kelet és Nyugat végre egyesült az Európai Unióban. Cipruson, Csehországban, Észtországban, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Máltán, Szlovákiában és Szlovéniában mintegy 75 millió ember vált aznap este az EU családjának részévé. Később bolgár, román és horvát szomszédaink is csatlakoztak hozzánk.

A csatlakozó országokban élő emberek bátor felelősségvállalása és előrelátása – a Baltikumtól a Földközi-tengerig – tette lehetővé ezt a nagyszerű ünnepet. Elszántan léptek a reformok és a felzárkózás hosszú és nehéz útjára.

Számomra mint német külügyminiszter számára május 1-je világossá teszi, hogy minden generációnak megvan a maga feladata. A második világháború után szüleink és nagyszüleink generációi felismerték, hogy a megbékélés az európai békeközösség alapja. Nekünk, németeknek soha nem szabad elfelejtenünk, hogy épp mi, akik háborút és pusztulást hoztunk annyi emberre, rátalálhattunk a béke és a barátság útjára. Az előttünk járó nemzedékek megteremtették a szabadság Európai Unióját, ahol az Atlanti-óceántól az orosz határig szabadon lehet élni, dolgozni és a gazdaságban tevékenykedni.

A nagy bővítési kör generációjának bátorságot kellett gyűjtenie ahhoz, hogy ne hagyja magát megtéveszteni az ellenzők és a populista szlogenek által. Mint Németországban, ahol a magas munkanélküliség idején a "lengyel vízvezeték-szerelőtől" való félelmet szították. Ahogy Walter Scheel volt német szövetségi elnök egyszer mondta, a politika feladata az, hogy "helyesen cselekedjen, és azt népszerűvé tegye", és nem az, hogy engedjen a hangulatoknak, és hagyja, hogy azok vezessék. Elgondolkodtató, hogy a vita talán másképp alakult volna-e, ha a közösségi média már akkor is létezett volna. De gyűlöletből, populizmusból és aggodalmaskodásból semmi reményteljes nem tud kialakulni.

A mi generációnk feladata most az, hogy megvédje és megerősítse a béke és a szabadság európai projektjét, még ha ehhez hihetetlenül sok erőre is van szükség. Hiszen Putyin Ukrajna elleni támadó háborúja brutális módon szemlélteti, hogy békénk, szabadságunk és jólétünk Európában nem magától értetődő. Ami az előttünk járó nemzedékeket az egyesült Európa építésénél vezette, arra van szükségünk ma nekünk is Európánk megvédéséhez: Bátor felelősségvállalás és előrelátás.

Mi, az Európai Unió, barátainkkal és szövetségeseinkkel együtt védjük értékrendünket és biztonságunkat. Határozottan kiállunk Ukrajna mellett. Ameddig csak szükséges. Annak az országnak az oldalán, amely több mint két éve a legnagyobb áldozatokat hozza a szabad és demokratikus jövőért – és amely most maga is nagy lépéseket tesz az uniós csatlakozás felé.

Legkésőbb Oroszország Ukrajna elleni támadó háborúja óta tudjuk, hogy az EU bővítése jelenleg geopolitikai szükségszerűség is. A politikai és földrajzi "szürke zónák" a Balkánon vagy az EU keleti részén rendkívül veszélyesek. Nem engedhetünk meg magunknak ilyen szürke zónákat, mert Putyin számára ezek meghívást jelentenek a beavatkozásra, a destabilizálásra.

Az Európai Unió a szabadságot, a demokráciát és a jogállamiságot jelenti. Akárcsak 20 évvel ezelőtt, ma is európaiak milliói látnak lehetőséget és ígéretet abban, hogy uniós polgárokká válhatnak. Nem engedhetjük meg magunknak még egyszer, hogy egy egész generáció toporogjon az EU várótermében, mint a nyugat-balkáni térség országaiban. Nem szabad eljátszanunk azt a lehetőséget, hogy nagyobbá és erősebbé – és ezáltal biztonságosabbá – tegyük az EU-t. A béke és a szabadság uniója nyitott az új tagok előtt.

Ahhoz azonban, hogy sikeresen lehessen felvenni további államokat, biztosítanunk kell, hogy az EU mind belső, mind külső téren továbbra is cselekvőképes maradjon. Ennek érdekében következetesen továbbfejlesztjük az EU-t. Még akkor is, ha – ahogy az egy nagy családban lenni szokott – mindig heves küzdelmet folytatunk egymással a "hogyan" kérdéséről. Különösen értékes a 2004 óta csatlakozott EU-tagállamok gazdag tapasztalata, amelyek sikeresen megbirkóztak a hosszú átalakulási folyamattal.

Ahhoz, hogy a szabadság uniója teljesíteni tudja ezt a generációs feladatot, meg kell reformálnunk. Számomra ehhez az is hozzátartozik, hogy a Tanácsban kevesebb vétólehetőség legyen. Még egy olyan Unióban is, amelynek a jövőben több mint 35 tagja lesz, cselekvőképesnek kell maradnunk. Ez azt is jelenti, hogy a döntéseket gyakrabban kell nagy többséggel meghozni, mint egyhangúlag. Még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy Németországot – mint minden más tagállamot – is le lehet szavazni. A bővítést és a reformokat együtt, elszántan kell elkezdenünk.

A bátor felelősségvállalás ma azt jelenti: már most felkészítjük az Európai Uniót arra, hogy még ebben az évtizedben új országokat vegyen fel. Hogy az emberek ismét megölelhessék egymást, hallgatva az európai himnuszt, egyesülve növekvő európai családunkban.

A szerző a német szövetségi külügyminiszter.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.