- Halász-Szabó Miklós: Muslica

Már megint muslicákat kellett kiszednie a szájából. Utálta, hogy folyamatosan belemennek az italába. Mocskos kis népség. Idén télen minden tele van velük. Most nem voltak fagyok, ezt elismerte, de éppenséggel meleg sem volt bent. A kocsmáros megmondta, hogy nincs pénz fűtésre, szóval vagy emeli az árakat, vagy magukon hagyják a kabátot. Úgyhogy kabátban ültek. Az árakat mondjuk így is felemelte. Ez van. De legalább a kurva muslicák ne lennének.
Nyáron más, gondolta, akkor normális, hogy muslicafelhőkön vágja keresztül magát az ember, na de télen?! Ilyen eddig nem volt. Most viszont valóságos közelharcot kell vívnia velük az embernek a pohárért. Felemelni és elvenni tőle persze nem tudják, az baszna be, de ott sokasodnak, összemászkálják a száját a mocskos kis lábaikkal, amúgy meg csak isznak és isznak, míg bele nem fulladnak az alkoholba. Aztán meg az ő szájába is belekerülnek, alig győzi kiköpni őket.
Elgondolkozott azon, mennyire lehetnek piszkosak. Elvégre olyanok, mint a kis legyek. Bár ezek legalább az erjedésre jönnek, nem a rothadásra és a szarra. Eszébe jutott, hogy egy szakértő a tévében azt mondta, nem a muslica sok, hanem a jólét nagy, mert az emberek megveszik a sok gyümölcsöt, hazaviszik fűtött, meleg otthonukba, aztán meg se eszik, hagyják megrohadni, ezalatt meg kikelnek a peték és ezért van sok muslica. Nem nagyon hitte ezt a magyarázatot, de hát lehet, hogy a szakértő máshol él, máshol meg máshogy van. Abban viszont biztos volt, hogy itt sok muslica volt, túl sok.
Elnyomott a hüvelykujjával egyet az asztalon, még mielőtt beleszállt volna a pohárba, majd körbenézett, hogy másokat is foglalkoztat-e a kérdés – már amennyire látott, mert a kocsmáros az égők felét kitekerte, a másik felét pedig húszwattosra cserélte, hogy ne kelljen emelni az árakat. Egykedvűen nyugtázta, hogy mindenki más élte mindennapi kocsmaéletét, mintha nem lenne ez a muslicaprobléma: a hangosak hangoskodtak, a szomorúak szomorkodtak, a hülyék meg okoskodtak. Okos itt nemigen van, gondolta. Közéjük leginkább magát sorolta, mert ő legalább gondolkozik valamin, még itt, a kocsmában is, nem ám csak úgy elfolyatja az időt. Arra jutott, hogy úgyse lett volna értelme megkérdezni őket, mert csak kitört volna a vita, hogy muslica vagy muslinca.
Inkább visszafordult a poharához és a muslicákhoz.
A fekete holttestek egyre gyülekeztek az itala szélén, pár lesüllyedt a fenekére is. Elcsesztétek, kis hülyék, nektek kampó, ennyi volt az életetek. Beleszálltok, beleisztok, meghaltok. Persze biztos keféltek is előtte, mert a muslicák állandóan kefélnek, amikor nem isznak vagy röpülnek, ettől van ilyen sok belőletek. Aztán a peték kikelnek, megint kefélnek, röpülnek, isznak és megfulladnak, egyik generáció a másik után. A világ meg közben elmegy mellettetek, nem fedezitek fel a tüzet, nem találjátok fel a kereket, évezredek óta csak röpültök, keféltek, megfulladtok. Szánalmas.
Ekkor eszébe jutott, milyen lenne a világ, ha minden másképp alakul: a muslicák szelídítették volna meg a tüzet, találták volna fel a kereket és most ők hessegetnék el kocsmáikban az italukat nyalogató majomféléket. Ők sose lettek volna képesek erre, nincs hüvelykujjuk, az a kulcsa a civilizációnak.
Körbenézett, hogy másnak is feltűnt-e, milyen fontos a hüvelykujja.