Molnár Lajos, a néhai egészségügyi miniszter első intézkedései között kötelezte a gyógyszerforgalmazókat, gyógyszergyártókat, hogy a forgalomba hozott készítményekre nyomtassák rá az Európában, sőt világszerte ismert szöveget: „A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze kezelőorvosát, gyógyszerészét!”.
Írásom nem az egészségügyről és nem a néhai egészségügyi miniszterről szól, ám a gyógyszerügyben tett lépéseire – éppen gazdasági kihatásai miatt – érdemes emlékezni. Az évtizedekig hatalmas hiányt, sőt adósságot felhalmozó gyógyszerkassza Molnár alatt egyensúlyba került, de ezt nem a gyógyszergyárak fenyegetésével, nem értelmetlen hadüzenetek fogalmazásával érte el, hanem egy egyszerű, mondhatni liberális módszerrel: a verseny élesztésével, kiélezésével és felvilágosítással, tanítással.
VERSENY A JAVÁBÓL. Azoknak írom, akik nem ismerik a gyógyszerkassza mibenlétét és működését. A betegek/gyógyszervásárlók Magyarországon sem a gyógyszerek teljes, ún. piaci árát fizetik, hanem jóval kevesebbet, és a beteg által fizetett térítés és a piaci ár különbözetét a társadalombiztosítás (akkor még volt ilyen, azóta a vezér ezt is zsebre vágta), illetve ma a költségvetés fizeti.
Minthogy a gyógyszer éppen annyira vegyi anyag, mint a mosópor vagy a műtrágya, ezért a gyógyszerek ára is a piaci tendenciákat tükrözi, azokhoz hasonló ütemben, mértékben változik. A költségvetés ugyanakkor nem tud a természetes dráguláshoz igazodóan, akár havonta több adót szedni, így a gyógyszerkassza nem képes lépést tartani a gyógyszerek árának változásával. A gyógyszergyártó viszont nem akar csődbe jutni, így a gyógyszerkassza „kilyukad”.
Molnár ezért a gyógyszerkassza hiányának kialakulása, illetve túlfutása ellen bevezette a torokszorító versenyt. Évente többször is meghirdette, hogy hatóanyagok szerint mi az a legmagasabb ár, amit elfogad, és meghirdette, hogy csak annak fizet a gyógyszerkassza térítést, aki a limitárhoz képest kevesebbet, méghozzá a legalacsonyabb támogatást igénylő mértéket állapítja meg. Ezt a versenyt évente akár többször is meghirdette, és csodák csodájára a gyógyszerkassza „meggyógyult”, a hiány megszűnt. Ezzel egyidejűleg kötelezte a gyógyszerforgalmazókat az ismert figyelmeztetés feltüntetésére.
Molnár Lajos először a gyógyszerkasszán bizonyította, hogy ő az egészségügy megfelelő kezelőorvosa.
AKIKNEK ELGURULT A GYÓGYSZERÜK. A gyógyszerkassza hiányának a verseny fokozásával való kezelése arról jutott eszembe, hogy a vezér és aktuális bal/jobbkeze, a gazdaságpolitikai miniszter nem a Nyugat-Európában, illetve a kapitalista világban ismert és megszokott módszerekkel akarja kezelni a gazdasági nehézségeket - pl. az áremelkedést -, hanem az orosz hadigazdálkodás vagy a hadikommunizmus idején megszokott parancsosztogatással, fenyegetéssel, korbácsolással.
A „munkára, harcra kész” gazdaságpolitikai miniszter, Nagy Márton az uniós és az önkormányzati választások közeledtével megtalálta a csőben a lukat, hogy a „népboldogítás” új eszközével, a benzinárak „ócsításával” álljon elő. Az üzemanyag megdrágulásáért elsősorban a kormány felelős, legalább három ok miatt: 1. a kormány lábánál heverő MOL - az egyedüli nagykereskedő - az oroszoktól vásárolja, meglehetősen drágán a szükséges alapanyagot, 2. a kormány gazdaságpolitikájának következményeként gyenge a forint és magas a forintban kifejezett importár, 3. a kormány két olyan, kizárólag Magyarországon ismert adófajtával működik közre az „árdrágításban”, mint a kiskereskedelemi különadó és az ún. EKR (energiahatékonysági kötelezettség rendszer) díj.
Minthogy az kiabál, akinek a háza ég - azaz a gazdaságpolitikai miniszter, aki a kiszámíthatatlan gazdaságpolitikát megalapozza, meg a vezér, aki ezt a gazdaságpolitikát rendeli meg/el a hatalmon maradása érdekében -, így a benzinár alakulásában sincs remény az érdemi változtatásra. A vezér politikájának talpköve az oroszok kedvezményezése és a forintárfolyam gyengesége, ezért az üzemanyagárak alakulását meghatározó két legfontosabb tényező változatlan marad.
Az iszonyatos költségvetési hiány mellett még kevésbé lehet számítani arra, hogy az említett, hungarikumnak számító két külön elvonásról a kormány lemondjon. Igaz, ezek nélkül a magyar benzinár az európai átlagár alsó sávjában lenne, hiszen az EKR díj 8,50 forint. a kiskereskedelmi különadó az ár 3 százaléka, ami nagyjából 20 forintot tesz ki. Ezek nélkül tehát kb. 30 forinttal olcsóbb lehetne a magyar üzemanyag, azaz a gyenge forint ellenére is éppen ott tartanánk, ahol a régió országai.
ÁPOLTAK KEZELŐORVOS NÉLKÜL. A vezér és bal/jobbkeze rendszeresen olyan módszereket, megoldásokat választ, amelyek Európában nem szokásosak, amelyeket piacgazdaságokban nem szoktak alkalmazni. Az unortodox megoldások rendre a kommunista időket, a hadikommunizmust, a parancsgazdaságot idézik fel.
A benzinár kényszerrel történő megállításának most csak néhány kockázatát és mellékhatását idézem fel. Az első, hogy a vidéki kis benzinkutak kénytelenek lesznek – mivel minden egyes liter benzin eladásán veszteségük keletkezik - kevesebbet forgalmazni. Hiszen már a készlet tartása is pénzbe kerül, nem hogy annak a gazdaságosságot aláásó, alacsony áron történő árusítása. A kisebb kutakon elfogyó benzin miatt az autósok a távolabbi, nagyobb kutakra járnak majd tankolni, így a látszólag kedvezményezett rétegnek ez többletfogyasztást, a lakosságnak sűrűbb forgalmat, nagyobb környezetszennyezést jelent.
Ha a kényszeres parancsok elszakítják az európai tendenciáktól az árak alakulását, akkor majd a környező országok boldog-boldogtalanja nálunk tankol, aminek következtében a magyarországi kúttulajdonosok hasznát mérsékelve támogatjuk a román, a szerb, a szlovák, az osztrák autósokat. A harmadik lehetséges mellékhatás, hogy a kínálat tovább szűkül, így nemhogy verseny, de önellátás vár ránk. Éppen úgy, ahogy az első benzinár stop miatt - a MOL kivételével - kivonultak a nagykereskedők, és visszatért a kádárizmus „cipőt a cipőboltból” reklámjából ismert helyzet ezen a piacon is.
Végül a negyedik, hogy majd a vezér számára fontos júniusi választás után, amikor – talán újra - érvényesülhetnek a maradék piacon a piaci folyamatok is, kettőzött erővel folytatódik a magyar gazdaság leépülése,
és olyan ugrásszerű benzináremelkedés kezdődik, amit már unortodox módszerekkel sem lehet megállítani.
Az „utánam az özönvíz” jelszavával szoktak búcsúzkodni a nem szokásos módszereket alkalmazó, a vezéréhez hasonló diktatúrák. Sajnos sem a vezér, sem bal/jobbkeze nem tud kezelőorvosához fordulni, hogy a mellékhatások és kockázatok felől érdeklődjék. Egyfelől azért, mert magabiztosságuk és önteltségük nem engedi meg, hogy bármilyen nyugat-európai tapasztalattal megismerkedjenek, másfelől régóta nincs kezelőorvosuk. Pedig kezelőorvosra nagy szükség lenne…
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.