dunaparti trilógia
I. etetés
„nem kell betojni,
neked dobtam, megeszed”,
szól a galambra
mogorva költőnk szobra,
miközben a média
képviselője
értetlenül figyeli
a lényegtelennek hitt
kulcsmomentumot.
II. a csoda
mogorva költőnk
szobra épp az ég felé
törekszik. egy nő
ül az ölében. segít.
nem lehet tudni, azzal-
e, hogy a földön
tartja – hogy el ne szálljon
túlságosan –, vagy
hogy vele akar menni,
ragaszkodva egy saját
felsőbbrendűség-
érzet biztonságához.
ez az ő titkuk.
annyi biztos csupán, hogy
a jelenetet nézve
egy arra tévedt
járókelő és három
járőr megkövül.
III. románc
a bulvár arról
tudósít, hogy mogorva
költőnk szobra most
már végre boldogan él
az őt segítő nővel.
költöző
néha jólesik
Európa közepén
madarat játszva
átálmodni magunkat
egy egész másik helyre,
ahol a rosszul
összeállt határokat
szét lehet szedni,
és addig próbálkozni
az összeszereléssel,
míg a legkönnyebb
landolás képességének
tudatával rá
nem ébredünk végre a
megfelelő sorrendre.
