Németország;futball;magyar válogatott;Európa-bajnokság;keret;Eb 2024;

Marco Rossi kihirdette 26 fős keretét a németországi Európa-bajnokságra

Minden játékost be lehet hívni, nincsenek sérültek.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kihirdette 26 fős keretét a németországi labdarúgó Európa-bajnokságra, illetve öt tartalékot jelölt meg.

„Jelen pillanatban minden játékosunk behívható, nincsenek sérültjeink. Ilyenre 2022 szeptembere óta nem volt példa. Két kérdőjel van, de Fiola Attila és Lang Ádám esetében is úgy tűnik, nincs akadálya, hogy csatlakozzanak” - fogalmazott a magyar állampolgársággal is rendelkező tréner. Hozzátette, a tartalékoktól azt kérte, tartsák magukat olyan kondícióban, hogy ha szükség van rájuk, ne legyenek lemaradva.

Az 59 éves szakember szót ejtett a kapuskérdésről is, mostanra már van egy elgondolása, amely nemrég született meg benne. Szerinte a kezdő posztra pályázó Dibusz Dénes és Gulácsi Péter sok szempontból egyenértékű, mindkettejüket nagyra becsüli, ezért együtt fog velük beszélni a döntéséről.

A válogatott május 27-én kezdi meg a felkészülést Telkiben. Az olasz szakvezető tájékoztatása szerint négyen érkeznek később az összetartásra. Ádám Martin, Gazdag Dániel még játszik a bajnokságban, Bolla Bendegúzra a svájci kupadöntő vár, rajtuk kívül pedig Styles Callum csatlakozik késve a kerethez. Rossi június 7-éig módosíthat a névsoron. A csapatban hat olyan futballista található - Gulácsi, Dibusz, Fiola, Lang, Nagy Ádám és Kleinheisler -, aki a 2016-os és a 2021-es Európa-bajnokság is szerepelt.

Marco Rossi az edzőtábor kapcsán elmondta, az első héten a fizikai felkészítésé lesz a főszerep, utána kezdik a felkészítést az írek, majd az izraeliek ellen. A dublini és debreceni találkozón szeretne mindent kipróbálni, amire az Eb-n szükség lehet. A magyarok június 10-én utaznak a Németországba, aztán 15-én kezdenek Kölnben a svájciakkal, majd június 19-én következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal találkozik a válogatott.

„Jelen pillanatban minden játékosunk behívható, nincsenek sérültjeink. Ilyenre 2022 szeptembere óta nem volt példa. Két kérdőjel van, de Fiola Attila és Lang Ádám esetében is úgy tűnik, nincs akadálya, hogy csatlakozzanak” - fogalmazott a magyar állampolgársággal is rendelkező tréner. Hozzátette, a tartalékoktól azt kérte, tartsák magukat olyan kondícióban, hogy ha szükség van rájuk, ne legyenek lemaradva.

Az 59 éves szakember szót ejtett a kapuskérdésről is, mostanra már van egy elgondolása, amely nemrég született meg benne. Szerinte a kezdő posztra pályázó Dibusz Dénes és Gulácsi Péter sok szempontból egyenértékű, mindkettejüket nagyra becsüli, ezért együtt fog velük beszélni a döntéséről.

A válogatott május 27-én kezdi meg a felkészülést Telkiben. Az olasz szakvezető tájékoztatása szerint négyen érkeznek később az összetartásra. Ádám Martin, Gazdag Dániel még játszik a bajnokságban, Bolla Bendegúzra a svájci kupadöntő vár, rajtuk kívül pedig Styles Callum csatlakozik késve a kerethez. Rossi június 7-éig módosíthat a névsoron. A csapatban hat olyan futballista található - Gulácsi, Dibusz, Fiola, Lang, Nagy Ádám és Kleinheisler -, aki a 2016-os és a 2021-es Eb-n is szerepelt.

Rossi az edzőtábor kapcsán elmondta, az első héten a fizikai felkészítésé lesz a főszerep, utána kezdik a felkészítést az írek, majd az izraeliek ellen. A dublini és debreceni találkozón szeretne mindent kipróbálni, amire az Eb-n szükség lehet. A magyarok június 10-én utaznak a Németországba, aztán 15-én kezdenek Kölnben a svájciakkal, majd június 19-én következik a házigazda németek elleni meccs Stuttgartban, ahol június 23-án a skótokkal találkozik a válogatott.

A válogatott 26 fős, bő kerete

Kapusok: Dibusz Dénes (FTC), Gulácsi Péter (Leipzig), Szappanos Péter (Paks)

Védők: Balogh Botond (Parma), Botka Endre (FTC), Dárdai Márton (Hertha), Fiola Attila (Fehérvár), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Willi Orbán (Leipzig), Szalai Attila (Freiburg)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Servette), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (Bournemouth), Kleinheisler László (Hajduk Split), Nagy Ádám (Spezia), Nagy Zsolt (Felcsút), Loic Nego (Le Havre), Schäfer András (Union Berlin), Callum Styles (Sunderland)

Támadók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai), Csoboth Kevin (Újpest), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Horváth Krisztofer (Kecskemét), Sallai Roland (Freiburg), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Varga Barnabás (FTC)

Tartalékok: Lisztes Krisztián (FTC), Mocsi Attila (Rizespor), Tóth Balázs (Fehérvár), Vancsa Zalán (Lommel), Vécsei Bálint (Paks)

Elhalasztják Szoboszlai közönségtalálkozóját

Elhalasztják Szoboszlai Dominik május 30-ra tervezett közönségtalálkozóját. Azt előreláthatólag 2025 nyarán rendezik meg, ezáltal a lehető legnyugodtabb, „minden külső zajtól mentes” Eb-felkészülést biztosítva a válogatott számára. A már jeggyel rendelkezők automatikusan teljes pénzvisszatérítést kapnak.