A mai politikai kurzus emlékezettorzító és történelemhamisító sulykolása szerint Orbán Viktornak a Nagy Imre és mártírtársai újratemetési ünnepélyén, 1989. június 16-án a budapesti Hősök terén a Fidesz nevében elmondott beszéde nagy jelentőségű volt a szovjet csapatok hazánkból való kivonása szempontjából. Csakhogy ezt a narratívát a beszéd hatásáról a tények cáfolják. Az események felidézéséhez és értelmezéséhez, mint az MTI akkori tokiói tudósítója, korabeli dokumentumok és jelentések felhasználásával próbálok segítséget nyújtani.
Az amerikai Time magazin címoldalára került Mihail Szergejevics Gorbacsov 1988/89 fordulóján, mint „Az év embere”. Abban az időszakban az SZKP főtitkárának személye az egész világ szemében kulcsfontosságúvá vált, mivel a Szovjetunió számára létkérdés lett a teljes politikai és gazdasági struktúra átépítése, amelynek a záloga Gorbacsov volt.
A szovjet belső helyzet a világpolitika legfontosabb neuralgikus pontja volt – Gömöri Endre meghatározása szerint. A Szovjetunióban folyó vita, és a vita mélyén hullámzó hatalmi küzdelem menetében kibontakozott egy teljesen új jelenség: a szovjet külpolitikai gondolkodás radikális átértékelése – írta az akkori magyar külpolitikai újságírás talán legjelesebb képviselője az 1989-es Tények Könyvében. Gömöri Endre megállapította: Moszkvában visszahelyezték jogaiba azt a politikát, amelyik elutasítja az expanzió filozófiáját, egyértelműen védelmi jellegű katonai doktrínát vezettek be és az „ideologizáltság” helyett a racionalitást tették a külpolitikai döntések hajtóerejévé. Gorbacsov a Nyugattal való kapcsolatok normalizálását és a gazdasági kapcsolatok fejlesztését tartotta legfontosabb feladatának a nemzetközi területen. Mindezt kikényszerítette a Szovjetunió gazdasági állapota, amely már nem tette lehetővé a fegyverkezési verseny folytatását.
A szovjet helyzet abszolút pozitív hozadéka volt az 1987 decemberében tartott washingtoni, majd az 1988. május végi-június elejei moszkvai Gorbacsov–Reagan-csúcstalálkozó, amely meghozta a közepes hatótávolságú rakéták két kategóriájának (600–5000 km) globális megsemmisítését. A második csúcs küszöbén megkezdődött a szovjet csapatok kivonása Afganisztánból.
Szintén 1988-ban Gorbacsov bejelentette, hogy a Szovjetunió szakít a Brezsnyev-doktrínával, és lehetővé teszi a keleti blokk országainak, hogy meghatározzák saját belügyeiket. A szovjet hegemónia lazulása Kelet-Európában szükségszerűen elvezetett a hidegháború befejeződéséhez. Gorbacsov az 1988. márciusi jugoszláviai útján, majd az SZKP júniusi XIX. pártkonferenciáján is úgy nyilatkozott, hogy a Szovjetunió szakít a hírhedt Brezsnyev-doktrínával, és tiszteletben tartja a szocialista államok szuverenitását.
Majd sor került az év szenzációjára: Mihail Gorbacsov beszédére az ENSZ Közgyűlésén 1988. december 7-én. Sz. Bíró Zoltán történésznek, napjaink minden bizonnyal legjobb szovjet/orosz szakértőjének az összefoglalója szerint az SZKP főtitkára New Yorkban bejelentette, hogy a Szovjetunió egyoldalú csapatcsökkentést hajt végre Kelet-Európában és Mongóliában. Eszerint a Varsói Szerződés (VSZ) tagállamaival egyeztetve 1991-ig az NDK-ból, Csehszlovákiából és Magyarországról 50 ezer katonát és 5 ezer harckocsit vonnának ki. Továbbá a Szovjetunió európai területén állomásozó haderőit (félmillió katona) és fegyverzetének mennyiségét is mérséklik.
Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter a beszéd elhangzását követő napon úgy vélekedett, hogy a Magyarországon állomásozó szovjet alakulatok negyedét érintheti a Gorbacsov által bejelentett egyoldalú haderőcsökkentés. A honvédelmi miniszter azt is kijelentette, hogy 1989-ben reálértékben 17 százalékkal lesz kisebb a magyar katonai költségvetés, mint 1988-ban. Ezt a História című magazin írta meg.
Gorbacsov bejelentése természetesen a világsajtó legfontosabb témájává vált. „A világ nagyobb biztonságban van, mint a hidegháború kitörése óta bármikor” – idézte egy washingtoni leszerelési szakértő megállapítását a The Japan Times. Napi lapszemlémnek ezt a részét a Magyar Nemzet közölte 1988. december 14-én. Ugyanott volt olvasható, figyelemre méltó magyar vonatkozással az is, amit a világ legnagyobb – akkor 10 millió példányban megjelenő – napilapjának, a szintén japán Jomiuri Simbunnak az angol nyelvű verziója, a The Daily Yomiuri közölt: „Ha Gorbacsov megtartja ígéretét, az a magyar politika számára is jelentős sikereket hoz majd”, hiszen – miként a japán lap utalt rá – Budapest már egy éve nyíltan szorgalmazta a szovjet katonai jelenlét csökkentésének megkezdését.
Hogy a szovjet csapatok kivonásáról már javában folytak az egyeztetések, közvetve bizonyítja az is, hogy Nagy János bécsi magyar nagykövet (volt külügyminiszter-helyettes) 1988. november 17-én – tehát még a Gorbacsov-beszéd előtt – azon véleményének adott hangot, hogy a leszerelés segítésére Magyarország hajlandó egyoldalúan csökkenteni a saját fegyveres erőit, és felvetni az itt állomásozó szovjet csapatok létszámának csökkentését. (História, 2009. május-június)
Érdemes azonban – rák módjára – tovább araszolni visszafelé az időben, felhasználva a Magyar Eseménynaptár internetes összeállítását. Ebből megtudható, hogy 1988. november 15-én Horn Gyula külügyi államtitkár Brüsszelben részt vett a NATO ülésszakán. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének fennállása óta először hívtak meg hivatalos képviselőt a Varsói Szerződés egyik tagállamából. Horn az ülésen kijelentette: Magyarország kész arra, hogy a leszerelési folyamat keretében katonai költségvetésének és fegyveres erőinek adatait nyilvánosságra hozza.
1988. október 17-én, a stockholmi bizalomerősítő megállapodás alapján – első ízben – 12 akkori „tőkés” és 6 „szocialista” ország katonai megfigyelői is jelen voltak a Dunántúlon folyó, 17 ezer fős magyar–szovjet hadgyakorlaton.
1988. augusztus 29-én magyar meghívásra az európai hagyományos fegyverzetekről tanácskoztak a Varsói Szerződés és a NATO 5–5 tagállamának vezetői, leszerelési szakértői.
És végül: 1988. augusztus 9-én az MSZMP Politikai Bizottsága megerősítette: Magyarország érdekelt abban, hogy a hazánkban állomásozó (szovjet – a szerk.) katonai erőkre már az első szakaszban kiterjedjen a hagyományos fegyveres erők csökkentéséről kötendő egyezmény. Ez tehát csaknem egy évvel korábban történt, mint Nagy Imréék újratemetése!
Mindezek tükrében megállapítható, hogy Orbán Viktor híres és kétségkívül bátor vádbeszédében, 1989. június 16-án nyitott kapukat döngetett. Idézzük fel, mit is mondott! A teljes beszéd, így annak idevágó része is látható/hallható a YouTube-on, és írásban is bárki elolvashatja az interneten: „Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.”
Pedig Orbán Viktor is nyilván tudott arról, hogy már 1989. április 25-én megkezdődött a szovjet csapatok részleges kivonása: Kiskunhalasról hazaindult a 13. szovjet harckocsi-gárdaosztály. Május végére 10 400 szovjet katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a bejelentett szárazföldi tüzérségi technika 90 százaléka hagyta el az országot – Sz. Bíró Zoltán történész tanulmánya szerint (História, 2009. május-június). Ekkora szárazföldi erő mozgása nem kerülhette el a Fidesz figyelmét sem!
Egy ilyen horderejű, valóban történelmi lépést (mely akkor példa nélküli volt Kelet-Európában) természetesen a legmagasabb szinten folytatott tárgyalás, egyeztetés és hosszú szakértői előkészítés előzött meg.
A részleges csapatkivonás túlzás nélkül világszenzációnak minősíthető tervét Grósz Károly, az MSZMP főtitkára már 1989 elején bejelentette a vezető japán gazdasági napilapnak, a Nihon Keizai Simbunnak adott interjúja során. A Japánban megjelent írást még aznap, 1989. január 10-én ismertettem lapszemlémben. Az időeltolódás miatt az MTI által kiadott hír ugyanazon a napon az Esti Hírlap címoldalán jelent meg. „A szovjet csapatok részleges kivonása Magyarország területéről heteken belül megkezdődik.” Ez volt a tudósítás első mondata. A terjedelmes interjú részletesen ismertette a főtitkár életútját, valamint Grósz gazdaságpolitikai elképzeléseit. A nemzetközi kérdéseket érintve Grósz Károly kifejtette azt is, hogy a részleges csapatkivonások után maradnak még Magyarországon szovjet katonák. Hangsúlyozta azonban, hogy „folytatjuk részvételünket a Varsói Szerződés szervezetében, ugyanakkor hosszú távon újabb erőfeszítéseket kívánunk tenni a kelet–nyugati katonai szövetségek felszámolása érdekében”.
Másnap az összes hazai napilap ismertette az interjút és a Magyar Nemzet szalagcímben közölte, hogy heteken belül megkezdődik a részleges szovjet csapatkivonás. Szintén a Magyar Nemzetben volt olvasható 1989. január 12-én, a külföldi sajtóvisszhang-összeállításban, hogy a tokiói Asahi Evening News, valamint az Asian Wall Street Journal egyaránt beszámolt a szovjet egységek küszöbön álló távozásáról.
A már idézett Sz. Bíró-tanulmányból tudható az is, hogy 1989. január 23-án Németh Miklós kormányfő a Parlamentben bejelentette: szovjet–magyar szakértői tárgyalások kezdődnek a lehető legrövidebb időn belüli teljes csapatkivonásról. Figyelem: akkor már a teljes, nem csak a részleges kivonás volt a téma!
Németh Miklós 1989. március 2–3-án Moszkvában tárgyalt Nyikolaj Rizskov szovjet miniszterelnökkel. Egy idő után a magyar kormányfő négyszemközti megbeszélést kért, s akkor felvetette a szovjet csapatok kivonását (is). Kiderült, ez ügyben kizárólag Gorbacsov pártfőtitkár az illetékes. De Rizskov azonnal „összehozta” a nem tervezett találkozót a főtitkárral, amelyen megszületett a megállapodás a tárgyaló felek – személyesen Németh Miklós és Mihail Gorbacsov – között a szovjet csapatok teljes kivonásáról. (Király Zoltán egykori országgyűlési képviselő írt erről a Népszabadság 2014. augusztus 2-i számában.)
Ezek a tények. Már pedig a tények makacs dolgok! Makacsul bizonyítják, hogy a szovjet csapatok kivonásához a Fidesznek és Orbán Viktornak semmi közük sem volt!
Senkinek se legyen illúziója a tekintetben, hogy a szovjet csapatokat a magyar politikai elit (hatalmon lévő vagy ellenzéki, egyre megy) egymagában, vagy akár a magyar nép ki tudta volna kergetni az országból. Ehhez a két szuperhatalom megegyezésére volt szükség. A Magyarországon állomásozó több mint 100 ezer fős szovjet haderő és a rendelkezésére álló haditechnika kivonásának globális okai és előzményei voltak, ezt próbáltam írásomban is érzékeltetni. Természetesen az akkori magyar politikai vezetés, a reformerek ebben a folyamatban katalizátor-szerepet játszottak.
Ezt figyelmébe ajánlom Kövér Lászlónak is, aki 2018. október 22-én a Magyar Idők konzervatív közéleti napilap internetes változatában megjelent ünnepi interjújában a riporternek „Orbán Viktor máig ható történelmi beszédére” vonatkozó kérdésére egyebek között azt válaszolta, hogy „Orbán Viktor a beszédében bátorságra hívott, arra, hogy ha elég ügyesek és merészek vagyunk, akkor tudunk egy olyan kormányt választani magunknak, amelyik haladéktalanul megkezdi a tárgyalásokat a szovjet csapatok kivonásáról. Azonban ez egy 1956-os emlékekkel, tapasztalatokkal teli országban, abban a történelmi pillanatban mégis azt jelentette, hogy »Ruszkik, haza!«”. Ehhez azt is hozzáfűzte az Országgyűlés elnöke, hogy „A beszédet ezerszer elolvastam azóta, és számomra egyszerre megnyugtató és csodálkozásra okot adó élmény, hogy a szöveg minden szava, mondata a mai napig, csaknem 30 év távlatából is vállalható. Semmit sem fogalmaznék meg másképpen, mint akkor, 1989 nyarán.”
Az Orbán-beszéd tömeglélektani hatását senki sem vonja kétségbe. Ám azt látni kell, hogy reálpolitikai jelentősége, érdemi befolyása az akkori folyamatokra nem volt. Hiszen csak kihasználta a kedvező széljárást, de a vitorlát nem ő vonta fel és a hajót sem ő irányította.