Teljesen életszerű és hétköznapi történés az Üllői úton, hogy a 2027-ig szerződtetett szerb vezetőedző az Újpest elleni „derbi” és a bajnoki éremátadó ünnepség előtt hipp és hopp összecsomagol és lelép Moszkvába a Szpartak kedvéért – legalábbis Kubatov Gábor ferencvárosi klubelnök ezt kívánja most előadni, mondván: nem történt semmi extra, ilyen a foci, most pedig néz egy másik edzőt, amit már el is kezdett.
Ekkora blamázs még a magyar futballban is hitelesített világcsúcs, pedig volt itt már klubvezető szemtelen bűnözőtől ostoba szerencselovagig mindenféle szakember, igen erős a felhozatal. Ezt a szintet sikerült legalább hoznia a Ferencváros elnökének, akit olyannyira komolytalan partnernek tartott egy legfeljebb közepes képességű, eredményeket csak játékosként felmutatni képes szerb edző, hogy azt sem látta indokoltnak, hogy nyilvánosan elköszönjön. Kubatov olyan emberre bízta a magyar futball legnépszerűbb, legeredményesebb, legnagyobb közpénzzel támogatott csapatát, aki még a bajnoki aranyat sem volt hajlandó átvenni, mert annyira nem tartotta fontos eseménynek a karrierjében. Tényleg Dalnoki Jenőt kell emlegetni, aki az öltözőből is kivágta azt, aki a zuhanyozás után ráállt a Fradi szent mezére? Hát hol vagyunk ettől? Miként lehet legitimálni ezt a morális leépülést? Nem átvenni a bajnoki aranyat egyet jelent avval, hogy neki teljességgel mellékes, értéktelen a zöld és a fehér.
Most elterelés van. Fülek, farkak behúzva. Mint Feröer után. Ahogy a legfőbb rivális kiscsapat edzőjét, úgy politikai ellenfeleit is gyakorta durván, külvárosi stílusban minősítő elnök ezúttal nem szájal, a klub hivatalos honlapján pedig Észak-Koreát idéző infantilis bénaságok vannak, hogy „az FTC-t nem érte váratlanul a szakember döntése”, és „az FTC felkészült a helyzetre”, a tv-ben pedig simán elhangzott, az „edzők jönnek-mennek.” A 125 év egyik méltatlan időszaka ez. Albert Flórián nevét először a stadion nevéből törölték. Szobra ma háttal áll a stadionnak. És a vezetőknek.