légitársaság;Ryanair;nyereség;2023;

Rekordszintű éves nyereségről tett bejelentést a Ryanair

A megnövekedett kereslet és viteldíjak ellensúlyozták az üzemanyagköltségeket.

Elemzők által vártnál nagyobb, rekordszintű éves nyereségről jelentett a Ryanair ír fapados légitársaság. A megnövekedett kereslet és viteldíjak ellensúlyozták az üzemanyagköltségeket.

Az utaslétszámot tekintve Európa legnagyobb légitársasága azt közölte, hogy az adózott eredménye 1,92 milliárd euró volt a március végéig tartó pénzügyi évében, 34 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Szakértők várakozásának az átlagában 1,905 milliárd euró szerepelt.

A pénzügyi évben 184 millió utast szállított a Ryanair, 9 százalékkal többet mint egy évvel korábban, miközben a bevétele mintegy a negyedével, 13,4 milliárd euróra ugrott.

A Ryanair az áprilissal kezdődött folyó pénzügyi évre 198-200 millió utassal számol, miután a légi közlekedési szektor továbbra is erőteljesen élénkül a Covid-zárlatok feloldása után. A cég korábban 205 millió utassal számol az új pénzügyi évre, ezt azonban a repülőgép-gyártók szállítási késedelmei miatt kénytelen volt lefelé korrigálni.

A Ryanair 700 millió euró értékben saját rézvényt vásárol vissza az idén, ezt hivatalosan várhatóan még a héten bejelenti.