magyar gazdaság;eladósodás;

Repedezik az ék

Hozott anyagból

Várom, hogy mikor látogat a vezér Moszkvába, most, hogy a kínai elnök már hazautazott. A vezér által képviselt Magyarország fontos ékké vált az Európai Unió és a NATO fellazításában, mind Kína, mind a háborús agresszor Oroszország szempontjából.

A saját érzelmi és mentális torzulásain, zavarain túl a vezér azért vállalkozik az euro-atlanti szövetséggel szembenálló két hatalom szolgálatára, mert fogyóban van az Uniótól származó rabolnivaló. A két keleti önkényuralom - kihasználva, hogy a „magyar ék” gazdasági, pénzügyi szilárdsága már nem a régi - „önzetlenül” segít, s az utóbbi időben azt is észleli, hogy a „magyar ék” politikai szilárdsága eltűnőben van. Éppen emiatt az atlantizmus meggyengítésén ügyködőknek sietve kell a magyar ék szilárdításával, erősítésével foglalkozniuk. Írásom címe is erre utal.

TOLLPIHE A PÉNZÜGYI VIHARBAN

Hazánknak sajnos már van tapasztalata arról, hogy minden nagyhangú handabandázás ellenére, amikor a világban pánik vagy pénzügyi válság keletkezik – ahogyan az történt 2008-ban -, hazánkat csak az európai uniós tagság, továbbá az utált nemzetközi pénzügyi intézmények, a Valutaalap és a Világbank mentették meg az ellehetetlenüléstől. Miközben a mai vezér – ahogy Kádár János is - nyugtathatja a hitelezőket, hogy gazdasági helyzetünk szilárd, minden hazai gazdasági folyamat aggodalomra ad okot.

A pénzvilág reakcióit jól ismerők „bizakodva tekintenek a jövőbe”, mert az elmúlt másfél év alatt a külső egyensúly megszilárdult, hiszen a 2022-es drasztikus fizetési mérleg hiány (-9 milliárd euró) után a 2023-ban a többlet éppen akkora, mint az egy évvel korábbi hiány (9 milliárd euró); az ország devizatartalékai soha nem látott mértékben bőségesek; a működőtőke – igaz, a kedvezőtlen gazdasági szerkezetet erősítve (akkumulátorgyárak) – áramlik befelé; a külső pénzügyi piacok pedig könnyen elérhetőek. Ám a tavaly és az idén is megnyugtató többletet mutató külső egyensúly javulása elsősorban az energiahordozók áresése és a magyar importkereslet (az összement fogyasztás és beruházás) visszaesésének a következménye. Nem javult az exportképességünk sem, hiszen a két legerősebb exportágazat (járművek és híradástechnikai készülékek) kivitt mennyisége és értéke is csökkent. Egyszerűbben, Pulai Miklóst idézve: azért „nem szorít a kötél, mert összement a nyakunk.”

Az államháztartás romló helyzete, a „három rekedt tenor” (Varga Mihály, Nagy Márton, Matolcsy György) kusza kórusa ellenére, vagy éppen emiatt folyamatosan módosuló hiánycél túllövése mutatja, hogy megyünk be az erdőbe. Nem csillapítja a kitűzött célok elérhetőségét illető kétkedést a lerabolni szándékozott ágazatokra (pl. kiskereskedelem, lásd Megspárolni, ami megspárolható, április 15.) kivetett változó mértékű és a versenysemlegességet sértő különadók sora, az állami beruházások leállítása, a jóléti funkciók (egészségügy, felsőoktatás, segélyezés, önkormányzatok) kivéreztetése. 2023-ban az államháztartás hiánya közel a duplája volt az eredeti hiánycélnak (a GDP 3,5 százaléka helyett 6,7 százalék).

A versenyfutás a valóság és a terv között idén is folytatódik. A „terven felüli” deficit meg az egyre drágábban finanszírozott államadósság következménye, hogy a kamatkiadások a GDP-ben mérve ugyanakkorák (4,3 százalék), mint az oktatásra vagy az egészségügyre szánt kiadások. Egy – nem a Türk Tanács által felügyelt - ország költségvetésének a polgárok jólétét, javuló egészségi állapotát vagy növekvő tudását kellene szolgálnia. Miközben az ezekre szánt kiadások aránya négy év alatt felére, harmadára csökkent, a növekvő hiányt fedező adósságot finanszírozó kamatkiadások megduplázódtak.

Addig persze fontos volt az egyensúlyi mutatók megőrzése, amíg ez volt az ára, illetve a feltétele annak, hogy a vezér és rablócsapata üzelmeibe sem az Európai Unió, sem a nemzetközi pénzügyi képviselők ne üthessék bele az orrukat. Mióta a Covid elleni védekezésre való tekintettel az Európai Unió néhány évre (2020-2023) feloldotta az államháztartási deficit és az államadósság növelésének tilalmát, a vezér és bűnszövetségbe forrt társai már a látszattal sem törődnek, csak az újraválasztást (a hatalom megtartását) és a gazdagodásukat tartják szem előtt. Ennek következménye az Európa bajnok infláció és az eget verdeső államháztartási deficit.

Ha pedig a folyamatosan betarthatatlan ígéreteket majd az első hitelminősítő megkérdőjelezi, akkor a viszonylag magas devizatartalék ellenére úgy száll el hazánk, mint tollpihe a viharban. Ezért kell a kínaiaknak meg az oroszoknak gazsulálni. Igaz, ők is vigyáznak a látszatra, ezért nem közvetlenül a kormánynak nyújtanak hitelt, hiszen az megjelenne a hitelminősítők monitorján is. Helyette atomerőműépítést vagy vasútépítést finanszíroznak, és az ahhoz szükséges kölcsönt nem a kormány, hanem a vállalatai kapják. Ha aztán ők osztalékelőleget fizetnek az államkasszába, vagy a kincstártól megvásárolják az egyre magasabb kamat mellett kibocsátott kötvényeket, annak a „prezentációja” máshogy számít.

Egy azonban világos: az oroszok és most a kínaiak is az ingatag magyar pénzügyi helyzet szilárdításához szükséges finanszírozási támasszal, fehér lóval fizetnek azért, hogy az ország javaiból jóízűen falatozhatnak, azaz belülre kerülhetnek általuk az Európai Unió védőfalain. Ahogy Shakespeare III. Richárdjában kiáltja Richárd, hogy „országomat egy lóért”, úgy a vezér most csak azt ismétli: országomat egy tetemes kínai/orosz hitelért!

NO NÖVEKEDÉS, NO JÓLLÉT

Azt már tudjuk, hogy a vezér választási jelszavai egytől-egyig a No szóval (ld. No migration, No gender) kezdődnek, de azt csak a mindennapi fogyasztásunkból, a pénzünk fogyatkozó vásárlóképességéből, a vagyonunk, megtakarításaink elolvadásából érzékeljük, hogy ennek a fennhéjázó elzárkózásnak, ennek a lázálmokkal teli gazdaságpolitikának mi az ára. Megállt a növekedés, a jólét reménye távolra került.

Az import iránti kereslet visszaesése is jelzi, hogy csökkent a magán és a közfogyasztás (a lakosság vásárolt fogyasztása 2023-ban 2,5 százalékkal esett vissza), zuhant a vállalatok állóeszközfelhalmozása (8,7 százalékkal), és ha nem nőtt volna (némi ártrükkökel) a mezőgazdaság teljesítménye, akkor 2023-ban a gazdaság zsugorodásának a mértéke nem -0,9 százalék, hanem annak a háromszorosa lett volna.

Az igazi gond a növekedési képesség hiánya, mert a termelékenység hosszabb idő óta stagnál, a foglalkoztatás pedig legfeljebb az alacsonyan képzett munkaerő beállításától növekedhet; a beruházások alakulását meg hagyjuk. A hozzáadott érték növekedésére már csak azért sem számíthatunk, mert a funkcionális analfabéták fokozott foglalkoztatásával sem pótolható az országból gyorsuló ütemben kiáramló jól képzett, nyelveket beszélő, fiatal munkavállalók tömege, a tömegesen épített akkumulátorgyárak pedig hozzáadott értéket - azaz a polgárok jövedelmét is és nem pusztán a statisztikai mutatószám GDP-t növelő értéket - csak minimálisan állítanak elő.

A reálgazdaság egyes ágazatait tekintve is lehangoló a kép. 2023-ban az ipar (-5,5 százalék), az építőipar (-5 százalék) kibocsátása is csökkent, ahogy a szolgáltatásoké, benne a kiskereskedelem (-8 százalék), a turizmus (-1 százalék) és a vendéglátás is. Az idei év az ipari rendelésállomány további mérséklődését vetíti előre, ráadásul az államháztartás megállíthatatlanul romló egyensúlyhiánya miatt elsősorban a vállalatokat érintő adóemelésekre, illetve kiadásmérséklésre kerülhet sor.

Az idén esedékes választások hangulatának megalapozása végett bejelentett – termelékenységnövekedéssel sem alátámasztott – minimálbér és bérminimum emelésnek gyors (5-8 százalékot meghaladó) reálbéremelkedés a következménye, ami a vállalatok (főleg kis- és közepes belföldön értékesítők) számára költségnövelő, illetve eredményrontó tényező. Amibe még akkor is sokan fognak belerokkanni, ha a növekvő reálbérek az eddig hiányzó kereslet felfutását is eredményezhetik. Az ugyan örvendetes hír, hogy a reálbéremelkedés hatására a szolgáltatások további hanyatlása megállt, van tehát legalább egy ágazat, ahol picinyke növekedés mutatkozik, de az már kedvezőtlen „mellékhatás”, hogy újra indul a bér-ár rally. A „terven felüli” (pontosabban a kormány által diktált, választási tervekbe illeszkedő) béremelkedés hatására újraindulhat a nehezen megfékezett áremelkedés, amit a fogyasztásbővüléstől várt növekedés érdekében erőszakolt ki a vezér.

LAKOMÁN VAGYUNK

A bökkenő az, hogy nem mi eszünk, bennünket esznek. Persze egy olyan megszállt országban, mint amilyen hazánk, ez természetes, hiszen amerre a szem ellát, állami közreműködéssel a vezér barátainak, családtagjainak és üzletfeleinek átadott szpáhibirtokokat talál. Ahogy a vezér és hívei megszüntették a valóságos verseny, a szabad választás lehetőségét a politikában, annak tükörképe a gazdaság. „Nemzeti bajnokokat” avatnak, akik a verseny hiányában nem kényszerülnek a hatékonysági tartalékok feltárására, kiaknázására, de monopoljogokat élvezve járadékvadászatból élnek.

A hulladékgazdálkodásban, a 35 éves koncesszióval az autópálya építésben és fenntartásban, a minden pénzügyi csatornán támogatott MBH miatt a bankiparban, az adófizetők pénzén a 4IG-nek megvásárolt Vodafone által a telekommunikációban, a GDP 1 százalékáért visszavásárlásra kerülő Liszt Ferenc Repülőtéren. Szinte fel sem tűnik, hogy az Európai Uniótól szármató támogatásokból finanszírozott közbeszerzések 21 százalékát ugyanahhoz a 12 személyhez (Balásy Gyula, Csetényi Csaba, Garancsi István, Hámor Endre, Homlok Zsolt, Kun Tibor, Mészáros Lőrinc, Paár Attila, Simicska Lajos, Szijj László, Tiborcz István, Varga Károly) kötődő 42 cég nyerte el.

A kormány a veszélyhelyzeti törvényhozás és rendeletalkotás lehetőségével élve megszüntette a NER-lovagokhoz vándorló objektumok műemlékvédelmi, a nemzeti parkok, folyó- és tópartok, természetvédelmi területek ökológiai védettségét. A Balaton melletti, a nádasokat, a környezetet romboló vitorláskikötőket jobbára a Mészáros-Tiborcz klán (Apennin) építi, s ők állnak a Fertő-tavi, a visegrádi és a Tokaj környéki fejlesztések mögött is. De veszélybe kerültek erdőterületek, történelmi kastélyok is, a tatai Öreg-tó és az akadémiai kutatóintézetek ingatlanai (például a tihanyi Limnológiai Intézet vagy a martonvásári Agrárkutató). Budapest nagy szállodái Tiborcz birtokká váltak, ahogy a Kopaszi-gát irodaingatlan együttese vagy a Diófa Alapkezelőhöz tartozó többszázezer négyzetméter alapterületű ingatlanbirodalom is.

A mi húsunkból lakmározók közé, a lakomára most meghívást kaptak a távol-keletiek meg a kínaiak is, hisz a magyar tartomány „legelőin a fű kövér”, „van ott folyó és a földje jó”, és ehhez még megöntözésre, a „pártos honfivér” megcsapolására sem volt szükség. Ráadásul „a nép, az istenadta nép, … oly boldog-e rajt’ / Mint akarom, s mint a barom”, hogy örömmel választja meg újra és újra urát, a vezért. Igaz, most látszik egy pici zavar az erőben, de jönnek segíteni a kínai rendőrök, a piros sapkások, vagy a Krímből a kis zöld emberek, hogy eltüntessék a „magyar éken” a Magyar Péter és a gazdasági-pénzügyi nehézségek miatt keletkezett repedéseket. 

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.