Felnőni annyi
Felnőni annyi, hogy többször látod a kávéscsésze alját,
mint anyád papucsát a sajátod mellett
A magadtól függés is egy lesz a sok közül.
Bútorozott az egyedüliség.
Albérlet tulajdon részeinkhez.
Néha nyitja csak ránk az ajtót a gondoskodás,
Aztán hónapokig felénk se néz.
Gyűrött minden bensőségünk
Az utcára lépve sietve simítjuk.
Még kilátszana.
Észrevennék.
Esténként a csöndben
ajtókilincsen hagyott kézlenyomatunkkal remélünk
közeli rokonságot.
Bársonykalap
Gerinchajlás, újabb mag a földben.
Eldobott botba öregedés.
Szívmeleg a kézben, ezt is az unokák kapják.
Mosoly a fizetség, örök a fiatalság.
Távozás után fogason lógó bársonykalap.
Halk zene a gramofonon, alaptartás,
kedvese emlékével táncterem a nappali.
Nagymosás
Huzatos szobákban egyszer csak
áthúzzák az emlékeink.
Kérdés nélkül szedik húsunk a vázról,
tiltakozni sincs időnk.
Minden átmosott igazságunk
és befoltozott rejtélyünk kikerül az ég alá.
Addig sikálják,
amíg már alig látszunk bennük.
Száradunk.
Utána titkon azért imádkozunk,
hogy túléljünk a következő nagymosásig.
Práter utca harminckilenc
Van a Práter utcában
egy árnyékos, körfolyosós épület.
A harminckilences számot viseli büszkén.
A szomszéd néni sokat mesélt róla,
meg arról, hogyan kell ott lakni,
mert nem mindegy,
hogy lakik valaki a Práter utcai
körfolyosós épületben,
ami a harminckilences számot büszkén viseli.
Oda felszegett áll nélkül
bizony be sem engednek.
Sugározni kell a nagyvárosi mibenlétet,
a sehonnaiság itt nem divat.
Nem lakhat ott az sem,
aki nem tudja, délben hogyan
fodrozódik a Duna a Margit híd
budai hídfőjétől balra.
Sem az, aki nem hajol elég mélyre
mások leejtett önbecsüléséért.
Akkor sem vagy ott kívánatos személy,
ha nem számolod fejből,
hány nap van az üdvözülésig.
A gangos padlócsempe repedéseit
fejből ismerik a lakók,
mert leejtett szerelmeket,
és kimondott szavakat
söpörnek és mosnak fel
minden egyes alkalommal.
Van egy közös használatú folyosó is,
ahova mindenki úgy rakja ki
a dobozos muskátlit, ahogy
az a szomszédnak a legjobban tetszik.
Ha összetalálkoznak, szemmel
megbeszélik, hogy a mosoly hiánycikk,
hogy a kukát ellopták, és hogy biztos
a másik volt az, aki a kukát ellopta.
Eminens lakó, aki azonnal
üríti a postát, mégsem látják,
ahogy hónalj alá rejti a banki felszólítást.
Ott még közelebb lehet a megfeszüléshez.
Itt mindenki csendben lélegzik,
és olyan illatokat csorgat át a réseken,
ami a többieknek is biztos, hogy ízlik.
Máshogy nem lehet ezt csinálni,
így illik igazán.
Én pedig igazán hiszem,
hogy a szomszédnéni ezeknek
biztosan nem felelt meg.
Hiszen hogy máshogy beszélhet
arról, hogy szokásos ott a lakás?