vita;MTVA;Papp Dániel;

Csapdában

Ugye abban egy pillanatnyi vita sem lehet közöttünk, hogy az MTVA – vagy ki tudja, most hogy hívják – nem maga döntött arról, hogy megrendezi az EP-jelöltek vitáját. Feltételezem, hogy a végső szót, ebben is, a Karmelitában mondták ki; némi hezitálás után úgy döntöttek, jobban járnak, ha beengedik a pártokat az állami televízióba. Jobban járnak, mert csak azt a metódust kell kidolgozni, hogy a szereplők ne kapjanak több időt a kelleténél, azaz erős korlátok közé legyenek szorítva. És ezzel igen, még mindig jobban járnak, mintha Magyar Péter felvonultatja híveit a Kunigunda utcába; ez, ezek nem ugyanolyanok, mint a régi tiltakozók voltak. Van igazi vezetőjük, van hangjuk és voltaképpen médiatámogatásuk is.

És így is lett. Miáltal, meggyőződésem, ezúttal simán csapdába csalták a Tisza Párt irányítóját. Amit nyilvánvalóan ő is érez, nem véletlenül tiltakozik a kibocsájtott szabályrendszer ellen. Magyar, bármennyire is ágál a vita lebonyolítása ellen, látszólag nem lehetnek tényleges kifogásai. Nem lehetnek, hisz az MTVA meghívta az összes listát állított pártot – nem is tehetett mást –, olyan témákat választott, amelyek objektíve a legfontosabbnak ítélhetők, és ahogy kérte: élő műsorban lehet megszólalni. Vagyis a „köztévé”, a látszat szerint eleget tett közszolgálati feladatának. Csak éppen más szempontból maradt és marad minden a régiben. Büszkélkedhet azzal, hogy ő elfogulatlan választási vitát rendez, mindenkire érvényes szabályokkal, ugyanakkor az összes további műsorában tolja a Fidesz szekerét, az egyperces híreitől kezdve a híradók manipulatív szerkesztésén át, a csak a kormánypártoknak biztosított rádiós megszólalásokig.

Hogy a két műsorvezető bizonyosan elfogult? Hát persze, itt azonban különösebb szerepük nem lehet, egyszerű forgalomirányító rendőrként kell működniük; szót adnak, időt mérnek, beköszönnek, elköszönnek és kész. Hogy az egész nem ér semmit? Hát pont ez volt a cél. Hogy hozzanak is meg nem is.

A csapda felállítódott, a Fidesz elégedett, az ellenzéki pártok, ebben is, itt is, egymás ellen harcolnak; nincs mese, lesz egy értelmetlen, semmire se jó műsor, felvonul ki tudja hány listavezető, és kiélvezhetik a pillanatot: szerepelhetnek az m1 képernyőjén, 100 percben, valójában kilenc percben. Papp Dániel dörzsölheti a kezét, voltaképpen kimentették őt szorult helyzetéből: most már gondolkodnia sem kell azon, hogyan biztosítson egyenlő feltételeket a versengő pártoknak. Neki eddig is csupán egy feladata volt: megpróbálni kiszorítani azokat a pártokat, amelyek nem a Fidesz  ilyen- olyan támogatói, illetve gondoskodni arról, hogy a kormány oldaláról elindított karaktergyilkos hírek és álhírek kellő súlyt kapjanak a műsorfolyamokban. Márpedig ebben nem lesz semmiféle változás; még nyugodtabban és még gátlástalanabbul manipulálhatják a nézőiket. Az egyébként jelentős számban elpártoló nézőiket. Éppen ezért érthetetlen számomra, miért tartotta oly fontosnak az MTVA által megrendezendő vitát Magyar Péter; nem várt segítséget nyújtott Orbánnak. És ez még akkor is igaz, ha most visszalép a vitától, illetve tüntetést szervez a Várkert bazár elé.