Oroszország;Kína;Soros György;Magyar Nemzet;magyar külpolitika;

Charles Gati: Egy „sorosista” közbeszól

Az Origón a külföldi, elsősorban az amerikai női mell dominál. Minél nagyobb, annál jobb. Az egyetlen érdekesség az, hogy csak nyugati vagy nagy ritkán magyar melleket mutat ez a pártlap, egyetlen orosz vagy kínai nőt sem találtam. 

Az egyik pártlap ismertette legutóbbi kis cikkemet, amely előrevetítette Ukrajna győzelmét  Vlagyimir Putyin hadserege felett. A lap „sorosista” szerzőként mutatott be olvasóinak. Csak. Pedig a múltban sokkal jobban kikaptam ilyesmiért. Egy vezércikkíró asszony egy másik lapban egyszer az egész családom kiirtását helyezte kilátásba.

Az utóbbi napokban több mint néhány percet töltöttem a pártsajtó tanulmányozásával. Mielőtt újra írok többé-kevésbé rendszeresen a Népszavába, jobb, ha naprakészen ismerem az otthoni helyzetet. Különösen a külpolitikai anyagot néztem át.

Az Origóval egyszerű dolgom volt, ott a külföldi, elsősorban az amerikai női mell dominál. Minél nagyobb, annál jobb. Az egyetlen érdekesség az, hogy csak nyugati, vagy nagy ritkán magyar melleket mutat ez a pártlap, egyetlen orosz vagy kínai nőt sem találtam. Ebből még baj lesz, a két baráti ország meg fog sértődni. Kína különösen érzékeny manapság, talán mert némileg hanyatlik a gazdasági csoda teljesítménye.

A Magyar Nemzet komplikáltabb. Ott a képanyag jelentős része Orbánt mutatja, aki éppen kezet fog valakivel. Vagy Szijjártót, aki szintén szeret utazni és kezet szorítani. No, nem Magyarország szövetségeseivel, azokkal vajmi ritkán. Kerestem, de nem találtam egyetlen cikket sem, amely esetleg a „sorok között” elárulná egy-egy szerző titkos üzenetét. Pedig ez a lap valaha erről volt híres. 

Amikor Mátrai Betegh Béla Shakespeare valamelyik drámáját elemezte az átkosban, a sorok között a korabeli diktatúrákra is célzott. A különösen nívós külpolitikai rovat nemcsak a második világháború idején, de itt-ott később is ügyesen beszámolt arról, hogy mi van a nagyvilágban.

A pártsajtóban ilyesmi most nincs, viszont tele van fenyegetésekkel és támadásokkal. Ha X.Y. kritikus hangot üt meg, akkor idegen érdekeket szolgál, „Soroshoz köthető”. (Én is, pedig legutoljára csaknem 40 évvel ezelőtt beszéltem vele négyszemközt.) Ki tudja, ezeknek a többnyire útszéli támadásoknak talán van valami politikai hasznuk. Lehet, hogy az olvasók egy részét önbizalommal tölti el, hogy van, aki beolvas a dúsgazdag Sorosnak, a hatalmas Brüsszelnek és a NATO-nak? Régi történet, emlékezetből idézem, hogy egy kis vidéki lap a második világháború elején óriási betűkkel, Reszkess Anglia! címlappal jelent meg. Ehhez hasonlít a mai magyar kormány és sajtója. Az érdekesség számomra csak az, hogy ugyanazokat a fenyegető cikkeket, amelyeket mondjuk egy évvel ezelőtt olvastam, most is ott találtam; a külpolitikai célpont változatlan – Soros, Brüsszel, NATO... – a stílus ugyanaz, többnyire a szerzők is ugyanazok. Jó, az amerikai nagykövet gyakrabban szerepel, mint a múltban.

Amiről nem esik szó, az az, hogy ha az Európai Unió és a NATO olyan káros Magyarország számára, mint mondják, miért nem lép ki az ország e két nyugati szervezetből. (Én persze tudom, hogy miért. Azért, mert a magyar tagság jól jön Moszkvának és Pekingnek is.

 Így tudják belülről bomlasztani az EU-t és a NATO-t.) Arról sincs szó, hogy a magyar rubel-és-jüan szélsőjobb, azaz a kormány, mennyit költött Orbán amerikai útjára, amely a diplomácia szabályaitól eltérően csak a volt és nem a jelenlegi elnökhöz vezetett. (Vajon mi lenne, kérdem én, ha Biden elnök Budapestre látogatna és Orbánt megkerülve Dobrevvel és Magyarral parolázna?) És végül arról sem esik szó, hogy ezt a Nyugat- és Soros-ellenes kampányt az az Orbán Viktor találta ki és irányítja, aki a 90-es években az európai integráció bajnoka volt és George Sorossal különlegesen meleg baráti kapcsolatokat ápolt.

Változnak az idők. Orbán azóta két diktatórikus nagyhatalom legjobb magyar tanítványa lett.