Margó Irodalmi Fesztivál;

Négy könyv jár a Beatles-őrületnek

Huszonegy fejezet, huszonegy Beatles-dal – megjelent Benedek Szabolcs negyedik olyan könyve, amely a világhírű zenekarra épít, a kötetet a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon mutatták be. 

A szerző legelső ilyen jellegű könyve, az Így élt John Lennon című novelláskötet még 2002-ben jelent meg, ez megidézi a szocializmus korának Így élt-típusú ismeretterjesztő könyveit, igen szabadon nyúlt John Lennon és Yoko Ono történetéhez.

Ezt követte a 2012-es Beatles-apokrif, majd a 2017-es Beatles vágatlanul, ezekről a művekről a beszélgetést vezető Darvasi Ferenc úgy fogalmazott, már kifejezetten azzal az igénnyel születtek, hogy a zenekart övező legendák mögé lássunk. Benedek Szabolcs a Beatles egy olyan arcát szerette volna megmutatni, ami kifejezetten Magyarországon nem elterjedt, aktuális könyve, a Nothing is Real - 21 Beatles-dal kapcsán azt mondta – ez a regény új aspektust próbál megmutatni, nem feltétlenül az együttes felől közelíti meg a történéseket, hanem egy rendkívül rajongói szemszögből megvilágítva – mindezek mellett Benedek Szabolcs könyve tipikusan magyar Beatles-fanatizmust jelenít meg. Az szerző először mindegyik dalhoz írt egy személyes rajongói történetet, és aztán fűzte föl őket egy ívre. – Nincs kedvenc Beatles-számom, 80 legkedvesebb dalból áll össze az általam legtöbbet hallgatott zenei lista – hangsúlyozta a szerző – ezekből válogattam a könyvbe, és pont olyan számokat, amikkel az együttes minél több arcát meg tudom mutatni. – A Nothing is Real főhőse egy kulturális újságíró, aki elmeséli a brit együttessel kapcsolatos sztorijait egy nőnek, akinek személyisége csak a kötet végére körvonalazódik. Az elbeszélő végigsztorizza a könyvet, a dalok különböző karaktereket, stílusokat és életérzést rejtenek. A rendkívül termékeny szerző legfontosabb erénye, hogy jól vegyíti a konkrétumot a szubjektummal, ezt bebizonyította már több történelmi hátterű regényével is és a negyedik Beatles-könyvével. Bár lehet, hogy a négytagúság miatt épp négy kötet dukál az együttes iránti fanatizmushoz, Benedek Szabolcs nem zárja ki, hogy még születik új könyve a témában, nem akar jósolni. Sajnálatos, hogy pont korai, negyedhatos időpontra rakták a kötetbemutatót, ugyanis ekkor, csütörtök délután még egyáltalán nem indult be a Margó, így csak talán húsz néző hallgatta végig a beszélgetést és Petruska András Beatles-dalfeldolgozásait. A zenész az eseményt lezáró énekhangra, loopra és beatboxra komponált Tomorrow Never Knows-átirata nagyon ütős volt, sajnálhatja, aki kihagyta.

Infó: 

Benedek Szabolcs Nothing is Real - 21 Beatles-dal című könyvének bemutatója a Margón, a beszélgetést moderálta Darvasi Ferenc, zenélt Petruska András, felolvasott Máthé Zsolt.