ellenzék;pártok;fiatalok;Magyar Péter;TISZA Párt;önkormányzati választás 2024;

A magyar fiatalok változást akarnak, óriási a nyitottság valami újra

Hiába szólít meg a jelek szerint sok fiatalt Magyar Péter és pártja, ez korábban sikerült ideig-óráig többek között a Jobbiknak, az Együtt-Párbeszédnek, a Momentumnak is, így az elemző szerint az a kérdés, képes-e hosszú távra maga mellé állítani őket.

– A fiataloknak többnyire nincs kialakult politikai identitásuk, emiatt óriási a nyitottság az újra, a másra. Egy első választó jobb érzékkel találja meg a kínálat legújabb szereplőjét, mint azok, akik túl vannak már pár választáson, kampányon. Ez nem hungarikum, az amerikai választáson is megfigyelhető. A felnőtt társdalomban mindenki tudja, hogy két jelölt van, nem érdemes egy harmadikra szavazni. A fiatalok mégis egy harmadikra szavaznak, akár 10 százalékos arányban is – mondta lapunknak Oross Dániel, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont ifjúságpolitikával is foglalkozó munkatársa.

Évek óta az a közvélekedés, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdekli őket a közélet. Magyar Péter állítása szerint viszont neki mégis sikerült megszólítani őket. A közvélemény-kutatások némileg alátámasztják a Tisza Párt alelnökének szavait. – Ugyanezt láttuk a Jobbiknál 2009-ben, az Együtt-Párbeszéd Magyarországért (PM) esetén 2013–14-ben, majd később Márki-Zay Péternél is – vélekedett a szakértő.

Magyarországon az összes párt közül egyértelműen a Fidesz az, amelynek valóban kiterjedt ifjúsági hálózata van, a Fidelitas, ami jelenleg is neveli az utánpótlást. A párt fővárosi listáján már látszik is az eredmény, több aktív, vagy ex-fidelitasos is szerepel rajta. Harmadik helyen például Böröcz László áll, aki éveken keresztül volt a Fidelitas elnöke (jelenleg a kormánypárt I. kerületi polgármester-jelöltje is). Az EP-listán is találni Fidelitasból érkezett újoncokat, például Hegedűs Barbarát. Ő a Fidelitas külügyi vezetője és Veszprém alpolgármestere volt. A többi pártnál viszont finoman szólva is döcögős az utánpótlás, de még a fiatalok megszólításával is hadilábon állnak.

Oross Dániel szerint a Momentum, amely generációs pártként, úgy tűnt, kiemelkedik, most mégis hatalmas kihívásokkal néz szembe. – Beérték azzal, hogy ők fiatalok, de ezenkívül nem látom, hogy tartósan meg is akarnák őket célozni. Ez pedig kevés. A Demokratikus Koalíció (DK), egy applikáció fejlesztésével próbálta növelni a fiatal szavazóinak számát. Ez, azon kívül, hogy a saját, idősebb szavazóit jobban megtanította arra, hogyan mozogjanak az online térben, nem sok eredménnyel járt. Annyit el lehet mondani róla, hogy feltehetően sok unoka segített a DK-s felületek kezelésében a nagyszülőknek, szülőknek, tehát volt egy generációk közti együttműködés. A fiatalokat viszont így kevéssé lehet megszólítani, mert ez egy felülről irányított, tematizált applikáció volt. „Na ezt pont nem annyira szeretik, és hamar ki is szúrják. Az ötleten túl legalább ennyire fontos, hogy teret biztosítsanak a kreativitásnak, kísérletezésnek. Ez egyáltalán nem valósult meg” – fogalmazott a szakértő, aki szerint az sem véletlen, hogy a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jól látható, kézzel fogható tevékenységével szimpatizálnak a fiatalok.

Az ellenzéki pártok esetében Oross Dániel szerint az a legnagyobb probléma, hogy a kezdetben megkapott bizalmat nem tudják hosszú távon a maguk javára fordítani. – A Momentumnál azt láttuk, hogy bekerültek a Parlamentbe, és a láthatóan fiatal politikusok idősként kezdtek viselkedni, a felnőtt társadalmi normák mentén. A Fidesz annak idején, nem véletlenül, Deutsch Tamást a fiatal, radikális lázadó figurát tette ebbe a pozícióba, akit felvértezett szakértőkkel és önálló szakpolitikát, minisztériumot is csinált. Ezt semmilyen más pártnál nem láttam eddig. Magyar Péter is akkor tudja megtartani ezeket a szavazókat, ha talál valakit, aki képes a fiatalok ügyeit, a saját nyelvükön elmesélni” – hangsúlyozta a szakértő.