Amit eddig egyedi esetekből vagy a szóbeszédből következtetve sejtettünk, hogy a vezér és politikai családjának tagjai gátlástalanul „zsebre gyűrték” a fél országot, az most bebizonyosodott, Magyar Péter országjárása során elmondott beszédei alapján. Amikor azt követeli, hogy az ország nem működhet Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor és Tiborcz István részvénytársaságaként, akkor mindenki számára világossá teszi, hogy amiben élünk, az (Magyar Bálint szavaival) a maffiaállam, maffiatörvényekkel, a keresztapától függő maffiatagokkal - még ha fontos állami tisztségeket töltenek is be a megtévesztés, a látszat kedvéért. Ám másként látszik mindez alulról, mint elemzői szemmel, felülről.
A PARALLAXIS HIBA. A csillagászok jól ismerik azt a jelenséget, hogy a Föld mozgása miatt egy távoli csillag más-más időben más és már távolságra levőnek látszik, amit tudományosan így írnak le: „testek egymáshoz viszonyított helyzetének változása eltérő irányokból nézve”. A köznapi emberek esetében is gyakori, hogy ha egy falra akasztott hőmérőről olvassák le a szoba hőfokát, akkor a magasabb ember alacsonyabbnak, az alacsony magasabbnak mondja a hőmérsékletet.
A laikus „alulról”, a mélyből csak annyit lát, amit a vezér és hazaszerető politikai családja (szeretik mindazt hazavinni, amit csak látnak) megszereztek az uniós támogatásokból (Mr. 20-100%), az állami földekből (ld. kishantosi gazdaság), a szállodákból, a szolgáltató iparágakból (bankok, telekommunikáció, kiskereskedelem stb.). Ám az elemző, aki képes az ország gazdasági folyamatait „felülről” és egészében látni, észreveszi a szervezett lopás miatt növekvő költségvetési hiányt, következményeként az emelkedő árakat, a dráguló hiteleket és a kisajátított iparágakban megszűntetett verseny miatt a fogyasztó kiszolgáltatottságát. A parallaxis hiba eltakarja, hogy a maffiaállamban jóval nagyobb a szervezett lopás miatti kár, mint ami első látásra észrevehető.
BAL FELŐL IS NEKEM FÜTYÖL, JOBB FELŐL IS NEKEM FÜTYÖL. Jól ismert Arany János A fülemile című verséből a történet, hogy a két szomszéd perlekedésében igazságot tevő bíró mindkét peres féltől elfogadja az ítélet befolyásolására szánt pénzt, így kétszeresen gazdagodik. Másképp úgy is fogalmazhatnám, hogy a perlekedő polgárok kétszeresen szegényednek, hiszen mindkettőjüktől, és nem csak a pervesztestől hajtja be a bíró a „perköltséget”, másfelől kénytelenek – tehetetlenségükben – belenyugodni a patthelyzetbe.
Valami hasonló játszódik le akkor is, amikor a vezér és politikai családja által „zsebre gyűrt” közjavak mértékét másként ítéli meg, aki csak azt látja, hogy a budapesti belváros valahai irodaházai helyén pompázó szállodák sora már a királyi vő birtoka, és bele sem gondol, hogy ez az immár magánvagyonként zsebre tett közvagyon bizony sokkal nagyobb, mint amit a csilivili paloták sora elárul. Az (építőipari vagy szállodaipari) versenytől várható árrugalmasság, hatékonyságjavulás létre sem jön amiatt, hogy egyetlen megrendelői csoport hozatta rendbe, majd egyetlen tulajdonosi csoport üzemelteti ezeket. A monopolista csoport elnyeli a versenytől várható és a megrendelőt/fogyasztót gazdagító hasznot, amit tovább súlyosbít, hogy a verseny hiánya miatt megállíthatatlan az (építőipari) áremelkedés, és a belvárosi palotasor diktálja az irodabérleti díjak vagy a szállodai árak szintjét.
A monopolizálás folytán a polgárok elvesztik a lehetőségét, hogy részesedjenek a versenytől várható hasznosságjavulásból. Ők is kénytelenek tudomásul venni, hogy a vői birtokon folytatott munkák árának felső határa a csillagos ég, ami nyilván kihat az összes építőipari munka árának alakulására éppúgy, mint a lakásárakra és lakbérleti díjakra. Minthogy az egekbe emelt árak által meghatározott kölcsönigények (a kereslet) felhajtja a pénz/hitel árát, ennek a levét is a polgárok isszák meg, hiszen a hitelek is megdrágulnak.
Ám a királyi vő képes kitermelni ezt a drágulást, mert a palotáinak bérlői között nem kevés állami pénzből gazdálkodó haver van, így a sokféle csatornán áramló adófizetői pénz – a felújításhoz, szállodavásárláshoz megpályázott állami (uniós) támogatás elnyerését is számításba véve – az Állami Vőt gazdagítja. Minthogy a csókosok és a CSOK-osok állami pénzei miatt nőnek az állam kiadásai, ennek fedezésére növelni kell az adókat, vagy ha nagy a hiány, akkor ez már általános áremelkedéshez, az infláció elszabadulásához vezet.
Száz szónak is egy vége, a polgár minden minőségében veszít: mint bérlő, mint építtető, mint kölcsönfelvevő adós, mint adófizető. És veszít mint megtakarító és mint vásárló.
MÉLYRE MERÜLVE. A vezér első országlása idején ráérzett arra, hogy az istenadta nép végtelen örömmel fogadja majd, hogy saját szemével láthat, saját kezével érinthet egy valóságos minisztert, aki az ezredfordulós ünnepségekre a kormány által adományozott országzászlót volt köteles elvinni valamennyi községbe és városba. Jóllehet a nép az országzászló adományozásán kívül más ajándékot nem kapott, de mégis kezet foghatott egy miniszterrel, aki „kézrátétellel” gyógyította a bajokat, meghallgatta a nép panaszait. A vezér nemcsak kiadta a jelszót, hogy „felszántjuk a vidéket”, hanem minisztereivel fel is szántatta.
Giccsesnek és nevetségesnek tartottam akkor a zászlóátadási menetet, de most, Magyar Péter országjárásának sikerét látva el kell ismernem, hogy van annak jelentősége, ha egy ismert politikus – még ha közhelynek számító tényekről beszél is – a választók számára kézzelfogható közelségben mond frázisokat.
Együtt nézik meg a hőmérőn, hogy mit is mutat, és kész csoda, ha a politikus szájából nyer megerősítést a mindennapi tapasztalat, hogy ezek lopnak. Ez önmagában felér egy felszabadulással.
Ez az élmény ahhoz hasonlítható, amit az Andersen mese, A császár új ruhája szereplői fellélegezve átéltek, amikor egy kisfiú után ők is kimondhatták: nincs is rajta semmi. A mélyben élők számára ugyanis nemcsak hihető, hanem magától értetődő is, hogy a politikusok foglalkozásszerűen hazaviszik a közjavakat. Ezt a saját táborba tartozókról nem szabad kimondani, illetve annyi „malaszttal teljes” hazugsággal álcázzák, hogy a mélyben élők félnek kimondani, amit minden nap látnak. Aki nagyon alul, függő helyzetben van, az nemcsak hallgat, nemcsak eltűri, hogy a helyi uraság a közmunkát kimérve a saját szőlőjét kapáltatja meg, de kénytelen „kalaplevéve” a saját uraságára is szavazni.
Ha egyszer elvegyül közöttük egy országosan ismert személyiség, egy valódi celeb, egy országosnak hitt méltóság, és az ki meri mondani ugyanazt, amit ők a mélyben naponta átélnek, akkor ez némi felszabadultságot hoz. Hiszen mostantól nem a „szóbeszédnek felülve” lehet róla suttogni, de ki is lehet mondani, hiszen nem a TV-ből szólt, hanem itt helyben, a szomszéd szeme és füle előtt mondta. A közösen átélt élmény bátrabbá tesz, még az elcsépelt frázis is segíti a „jobbágyfelszabadulást”.
Magyar Péternek ez a varázsa, hogy onnét jött, ahol loptak - hiszen együtt lopott velük -, ki is meri mondani a falu, a város főterén, a helyi uraság füle hallatára, és aki a mélyben él, az is hivatkozhat rá, mert a Józsi szomszéd, a Pista sógor, meg a Mari néni is ott volt, ő is megerősíti. Ha pedig mi százan, mi ezren, mi tízezren együtt, ugyanazt olvastuk le a hőmérőről, nem lehet arra hivatkozni, hogy rosszul láttuk, rosszul hallottuk, és a „magasabb” elvtársak/urak jobban látják, hogy mi is az országos hőmérséklet. Megszűnt a parallaxis hiba.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.