Anglia;kártérítés;vizsgálat;hemofilia;

Az igazság napja – Lezárult a hemofíliás betegek 70-80-as években történt végzetes megfertőzéséről szóló átfogó vizsgálat

Mmintegy háromezren vesztették el a harcot a fertőzéssel szemben. A londoni  kormány egy tízmilliárd fontos kompenzációs keretről tett bejelentést.

A héten végre befejeződött az az eljárás, melynek keretében egy bizottság minden részletre kiterjedően áttekintette, milyen körülmények között fertőzödött meg több mint 30 ezer, elsősorban vérzékenységben szenvedő brit beteg az 1970-1980-as években. Közülük mintegy háromezren vesztették el a harcot a fertőzéssel szemben.

A brit sajtó az igazság napjának nevezte az állami egészségügy, az NHS legnagyobb botrányaként emlegetett visszaélés-sorozatról készült jelentés közzétételét. Amint ebből kiderült, a 70-es évek elején az Egyesült Királyság nem volt önellátó a vérzékenységben szenvedő betegek kezeléséhez, valamint a különböző okok miatt, köztük gyermekszülés során, vagy balesetek nyomán elvégzett várátömlesztésekhez szükséges vérellátás területén. A lpndoni kormánynak importált vérre volt szüksége, hogy ki tudja elégíteni a növekvő igényeket. Ezért az Egyesült Államokhoz fordult segítségért, ahonnan az alvadás-serkentő készítmények előállításához szükséges vérplazma nagyrészt magas kockázatú forrásoktól, köztük raboktól és kábítószerfüggő személyektől származott, így olcsóbban volt hozzáférhető. A fegyencek és narkósok pénzt kaptak a véradásért, de egészségi állapotuk ellenőrzése elmaradt. Ha az amerikai és brit felelőtlenség nem lett volna még elég, ezt az Egyesült Királyságban azzal is fokozták, hogy nem történt meg a vértermékek hőkezelése, amivel ki lehetett volna küszöbölni a hepatitis C- és a HIV-fertőzés veszélyét. Ezt az eljárást egészen 1985-ig nem alkalmazták.

A dokumentum orvosokat, egészségügyi alkalmazottakat, köztisztviselőket és minisztereket egyaránt felelőssé tesz, amiért évtizedekig semmibe vették, szőnyeg alá söpörték a szaporodó halálesetek és súlyos megbetegedések hírét. A The Telegraph jelentése szerint több száz megfertőzött túlélő készül magát a kormányt beperelni, amiért elmulasztotta az elvárható gondoskodást. Büntetőjogi eljárás indul a hampshire-i Treloar College ellen is, ahol több mint 70 diák hunyt el a helyben működő vérellátó klinika által beadott gyógyszerek következtében. Elhangzottak arra vonatkozó felszólítások is, hogy meg kell fosztani felsőházi tagságától az egykori konzervatív egészségügyi minisztert, Kenneth Clarke-t, amiért a 80-as években tudatosan félrevezette az ügyben a közvéleményt.

 A westminsteri parlamentben Rishi Sunak kormányfő őszinte sajnálkozását fejezte ki, tudomásul véve, hogy a jelentés alapjaiban rázza meg a társadalmat. Mint hangsúlyozta, "azok az emberek és intézmények, amelyekben a britek bíztak, a legrettenetesebb pusztító formában hagyták őket cserben. Ennek soha nem lett volna szabad megtörténnie. Rishi Sunak jelentős, gyorsan folyósított kártérítést helyezett kilátásba az érintettek és a halálos áldozatok hozzátartozói számára. A még életben lévő mintegy 2700 hepatitis C fertőzött fejenként maximum 1,1 millió (484 millió forint), a 300 HIV-beteg 2,2-2,7 millió fontban (970 millió-1,1 milliárd forint) részesül. A pénzügyi részletekről a parlamentben beszámoló, mély együttérzést tanúsító John Glen, a Számvevőszék elnöke egyelőre ugyan csak fejenként 210 ezer fontot (92 millió forint) tud kifizetni a már tavaly folyósított 100 ezer font (44 millió forint) előleg után. Az elhunytak hozzátartozói viszont továbbra is csak az ünnepélyes ígéretbe kapaszkodhatnak.

A vizsgáló bizottság tavaly júliusban Rishi Sunak brit miniszterelnököt is kihallgatta - az elájárás során tüntetők az áldozatok elismerését követelték  

Fotó: AFP/Justin Tallis