Magyar Péter rajongói most arra vágynak, hogy legyen egy választás, ahol az a kérdés, ki legyen a vezér, és ahol végre egy hatalmas ikszet tehetnek a kedvencük neve mellé.
Csak hát nem ilyen a politikai berendezkedés. Sőt, soha nem is volt ilyen. Nálunk nincs közvetlenül választott, nagy hatalmú elnök, mint Ukrajnában, Romániában vagy Franciaországban. Ezt még Orbán sem változtatta meg, sőt, kifejezetten jelezte – már 2009-ben, amihez utána is tartotta magát –, hogy nem szeretne elnöki rendszert.
Mondjuk lehet, hogy egy prezidenciális rendszerben nem nyert volna zsinórban négyszer kétharmados felhatalmazást. Meglehet, egyszer sem nyert volna: 2014-ben például a Fidesz csak a listás szavazatok 45 százalékát szerezte meg, négy év kormányzás után.
Orbán hatalma nem az Alaptörvényben gyökerezik, hanem a Fidesz alapszabályában, amely szerint a párt elnöke, tehát ő egyedül választja ki a parlamenti képviselőjelölteket, akik aztán – az ismert feltételek között – többségében megnyerik a mandátumokat, utána pedig megválasztják Orbánt miniszterelnöknek a parlamentben.
A miniszterelnök pedig olyanokat választ a Fidesz képviselőjelöltjének, akik megcsókolják a pecsétgyűrűjét. Egy ilyen rendszerben teljesen mindegy, hogy most éppen Becsó Károly, vagy már megint a testvére, Becsó Zsolt a Nógrád megyei 1-es számú választókerület fideszes parlamenti képviselője, csak az a lényeg, hogy ott legyen a parlamenti szavazásokon, akkor is, ha hivatalosan karanténban van. A Becsóék kutyája is lehetne a képviselő, feltéve, hogy a derék eb meg tudná nyomni a gombot.
Tehát két komponens együttese – egyfelől a Fidesz maffiajellegű felépítése, másfelől a torz választási rendszer – teremti meg Orbán mindent járó malmocskáját, ami rendre kiadja neki a kétharmadot. Így aztán lehet Magyar Péter, a nép fia, a magyarok Macronja, az új idők fiatal Orbánja mégsem lovagolhat be fehér lovon a Karmelitába.
A NER szabadulószobájából nem egy vezércsere – Orbán-váltás – jelenti a kivezető utat, hanem a köztársaság helyreállítása: arányos választási rendszer bevezetése, amelynek eredményeként várhatóan egy tucatnyi 5 és 20 százalék közötti súlyú párt ülhetne a parlamentben, és a többséget alkotó koalíció által megválasztott személy lenne a miniszterelnök. Ha pedig nem jól végezné a munkáját, akkor egy gyors mozdulattal elcsaphatnák a képviselők és egy másikat állíthatnának a helyére.
Ez már olyan alkotmány lenne, amely ismét kezdődhetne azzal, amivel a NER előtt kezdődött: „1.§ Magyarország: köztársaság.”
Egy ilyen rendszerben mondjuk nem sok babér teremne a megváltóknak. Egy parlamentáris köztársaság miniszterelnöke hivatalnok, jó esetben az ország egyik legprofibb vezetője, nem pedig egy nárcisztikus messiásjelölt. A feladata sem a megváltás, hanem az ország vezetése, kellő alázattal. Jól kidolgozott kompromisszumok robotosa a sokszínű parlamentben.
Magyar Péternek most lehetősége nyílik megcsípni néhány széket az EP-ben, ami a magas fizetés mellett mentelmi joggal is jár: a legnagyobbat kétségtelenül onnan lehet beinteni Orbánnak. Ám úgy tűnik, Magyar ennél többre vágyik, így ideje elkezdeni arról beszélni, hogy voltaképpen mihez is kéri az emberek felhatalmazását, mihez kezdene a hatalommal.
A családi pótlék megemelése – meglehet fontos, de – részletkérdés. Az alapkérdés ez: milyen közjogi kereteket tartana üdvösnek? Parlamentáris köztársaságot, arányos választási rendszerrel? Ha igen, akkor miképpen látná lehetségesnek ide eljutni? Elnöki rendszert szeretne, amely esetleg jobban illene a személyes karakteréhez és a követői ízléséhez? Vagy netán csak ebben a létező rendszerben kívánna hatalomhoz jutni, és ezt a – most köztársaság helyett hivatalosan is csak Magyarországnak nevezett – vízibicikli-kölcsönzőt szeretné a maga javára működtetni?
A szerző publicista, beszerzési és közbeszerzési szakértő.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.