Nézz rám, idén töltöm a nyolcvankettőt, és még mindig igazi nő vagyok, mondja a nagyi. Figyelj ide, nem attól lesz valaki igazi nő, hogy megcsináltatja a melleit. Speciel én pont megcsináltattam, nevetünk is az öreglányokkal, hogy amikor fekszem majd a ravatalon, és a fonnyadt testem megadja magát a gravitációnak, egy dolgot kivéve, a mellemet, ami továbbra is ágaskodik felfelé, biztos lesz olyan perverz alak a gyászolók között, aki benyúl a koporsóba, hogy jól megcsöcsörésszen. De még élek, és nem jövök zavarba, ha meghódít valami snájdig bika. Légy férfi, ne puhulj el, egyél mindennap gyümölcsöt, sétálj egy órát, húzd ki magad, ne alkudj meg soha semmivel és senkivel, folytatja a nagyi. Felállok az asztaltól, turkálok a kabátzsebemben, kimegyek cigizni a gangra. Legyek férfi. Az apámra gondolok.
Nem kell elmennem hazulról, hogy tudjam, nincs otthonom. Ez az érzés akkor fog el a leginkább, ha üldögélek a szobámban, az ajtó kinyílik, és apám elgyötört feje kukucskál be a résen. Ütésektől ellapított orr, mélyen ülő szemek, nikotintól kisárgult őszes bajusz, én pedig azt képzelem, hogy ez a fej semmiféle testhez nem tartozik, csak lebeg körbe-körbe a lakásban, kíváncsian benéz minden helyiségbe, aztán visszarepül apám nyakára, mint valami parazita a gazdatestre. Apám fagottozik, a pszichológusa javasolta a zenetanulást, egész nap a szájában van a nádnyelves fúvóka, folyton skálázik. Anyámmal plázákba menekülünk a fals hangok elől, pár nap alatt lenullázzuk a számlánkat, apámnak abba kell hagynia a fagottozást.
A nagyi azt meséli, miután megszületett az apám, nem fogadta el az anyatejet, ezért kristálycukorba mártott cumival próbálta evésre ösztönözni. Gyorsan sikerrel járt, apám később mindent a szájába vett, előszeretettel szopogatta a saját lábujját. Aztán nagyapád félrelépett az új brigádvezető picsával, emiatt elapadt tejem, és ez az oka, hogy apád láncdohányos, péppé rágja a toll végét, és a krimisorozatok alatt zabál. A lényeg, kisfiam, hogy egész életedben maradj férfi, ne legyél hugyos gatyás apóka, pemzliként kilógó orrszőrrel, magyarázza a nagyi.
Apám nem elégszik meg a brokátfüggönnyel, alufóliát tesz az ablakra, szerinte ezzel új szintre emeli a besötétítés fogalmát. Mindig tart magánál iránytűt, biztos akar lenni, hogy észak felé fordulva alszik, a párnahuzatok gombolható oldalának azonban kelet felé kell mutatnia. Anyám filigrán teste eltűnik a paplan alatt, feje a vánkosba mélyed, nemes profiljában van valami titokzatosság, ami félelemmel teli érdeklődést kelt bennem az emberi agyban zajló csodák iránt. Állok a sötét szobában, figyelem a szüleim, ahogy alszanak. Szinte vágyom arra, hogy minél hamarabb történjen valami rossz, és ha lehet, akkor hamarabb, mint később, sőt, ha választhatok, akkor azonnal, hogy egy percet se kelljen szoronganom miatta.
Anyám kétévente másik szakmát tanul. Újdonsült fodrászként szent meggyőződése, hogy mindannyian cipelünk magunkkal egy ártalmatlannak tűnő, mégis súlyos mondatot, ami bomlasztó hatású az életünkre egészen addig, amíg le nem tesszük. Azt mondja, ő már harminc éve cipeli magával a sajátját, és végre elérkezettnek látja az időt, hogy megszabaduljon tőle. Az ember újra és újra visszatér a múltjához, rendezgeti, akár egy kócos frizurát, megpróbálja kifésülni a beleragadt csomókat, szétválasztani az összetapadt tincseket és kisimítani a kusza szálakat, taglalja egy férfi vendégének, miközben megszabadítja a fülszőrétől.
Apám énekelni tanul, megállapodunk, otthon nem gyakorolhat. Vacsora közben arról mesél, hogy a hang egy zengő légoszlop, ami úgy keletkezik, hogy a rekeszizom nyomása által a tüdőben a levegőt összesűrítjük, ezzel a hangszalagokat rezgésbe hozzuk, és a szájpadlásra, illetőleg a fejüregekre mint rezonátorokra irányítva a szabadba áramoltatjuk. Lassan sorolja, hogy a hang mechanizmusában mely szerveink és testrészeink vesznek részt, amikor az orrcimpákhoz ér, anyám dühös pillantással jelzi, eszünk, hagyja abba. Azt, hogy milyen finom működési különbségek vannak a hangszalagokban, pontosan még nem tudjuk, akusztikailag valószínűleg a fafúvók félhangrendszere szerint keletkeznek, ugyanúgy, ahogy a fagottban, zárja le monológját apám.
Kiskoromban anyám szerint nem voltam képes megragadni a realitást, valóságérzetem hiányát fogyatékosságként kezelte. Nagyapám rozé bora jutott eszébe rólam, ami önmagában nem adott túl nagy élvezetet, azonban szódával fellazítva, kisfröccsnek vagy hosszúlépésnek egészen kiváló volt. A nagyi mellém állt, szerinte a különleges emberekben hosszú ideig csak gyülemlik a feszültség, sokáig nem robban, de elegendő egy véletlen inger, hogy felrázza a tehetséget. A lángész mindig kiemelkedik az átlagból, mert benne jóval régebb óta gyűlik az erő, mint a többiekben, vigasztalt a nagyi.
Apám szerint a házasélet valami egészen mást rejt magában, mint aminek a családi fotókon látszik. Nagyon szelídnek, szépnek és ideálisnak tűnik, de ha becsukódik az ajtó a házaspár mögött, abban a pillanatban megjelenik az érzés, amit ha az esküvő előtt átéltek volna, akkor nem házasodnának össze. Sose nősülj meg fiam, mondja a konyhában, és kivesz egy újabb sört a hűtőből. A szerelmet leváltja a kötelesség, hiába építettek templomot a rómaiak Aphroditénak a Golgotára, a szenvedés végül legyőzi a szenvedélyt, folytatja, majd nagyot kortyol a sörbe. Visszamegy a nappaliba, hátrasimítja a haját, és leül anyám mellé tévét nézni.
Holnap lesz a harmincharmadik szülinapom. Elköltözöm albérletbe, apám újra fagottozni kezdett. Későn indulok haza az irodából. Felettem bizonytalan és csillagtalan az ég. Várom az éjszakai buszt, szitál az eső, fákat hajlítgat a szél. Félek a fáktól. Amikor elképzelem, hogy a felszín alatti gyökérzet ugyanúgy néz ki, mint amit a lombkoronából látok, rögtön szorongani kezdek. Pánikba esek attól, ami alattam zajlik a mélyben. Látom, ahogy a fiatal gyökérhajtások szívják fel, raktározzák, szállítják a vizet és az ásványi sókat, az idősebb gyökerek pedig makacsul kapaszkodnak a földben. A gyökérzet folyamatosan mozog, lefelé növekszik, oldalirányban terjeszkedik. Érthetetlen számomra az egész felhajtás, de főleg megrémít. Igen, ez a jó kifejezés, megrémít a fák életösztöne.
