Bank;nyereség;

- A profit mindent visz

Bár egyre kevesebben aggódnak amiatt, hogy érdemes-e az itthoni pénzintézetekben elhelyezni megtakarításaikat, vagy Svájcban, netán Ausztriában tegyék ezt, megnyugtató lehet számukra, hogy az MNB Pénzügyi stabilitási jelentése szerint: "A hazai bankrendszer továbbra is stabil, sokkellenálló-képessége erős."

Vagyis a jegybank szakértői továbbra is bíznak abban, hogy hitelintézetek a kisebb-nagyobb gazdasági, természeti vagy egészségügyi csapásokat is vígan túlélnének anélkül, hogy belerokkannának. Vitalitásukat mi sem bizonyítja jobban, minthogy a 2023-as, rekord inflációt, ár- és hitelstopot eredményező esztendőben, amikor a lakosság fogyasztása látványosan visszaesett, olyan mértékű nyereséget tudtak elérni, amely - egy élő "klasszikust" idézve - még a Holdról is meglátszott. S megállapíthatjuk, hogy az Oroszországban, illetve Ukrajnában jelenlévő magyar banki érdekeltség háború párti, hiszen - legalábbis a pénzügyi mérlegében - az ott elszenvedett értékvesztés úgynevezett visszaírása is a jövedelmezőségét gazdagította. Az sem okozott számukra gondot, hogy vállalatok fizetőképessége nem javult. Bankjaink meg sem rezzentek a rájuk - úgy tűnik méltán - kivetett extraprofit adótól, hiszen a nyereségük saját tőkéjüknek kis híján egynegyedét érte el. Ilyen brutális mértékű profitra azóta, hogy hazánk 1990 óta ismét a kapitalizmus útján botorkál, még sohasem tettek szert.

A jelent és a közeljövőt illetően a jegybank már nem ennyire optimista. "A háztartási jelzáloghitel-kamatstop jövőjét bizonytalanság övezi. Kockázatot jelenthet a támogatott hitelprogramok keretében megvalósuló családtámogatásokhoz kapcsolódó gyermekvállalási feltételek nem teljesülése is. A 2019 második felében babaváró hitelt felvevő adósok negyedének nem volt még gyermeke 2023 közepén, ezért ezen ügyfelek hitelkockázati monitoringja fokozott figyelmet érdemel." Magyarul a hozomra felvett hiteleik visszafizetése rizikós. A bankokat ez kevéssé izgatja. Láthattuk: minél rosszabb, nekik annál jobb!