Valójában inkább zavaró az a valami – a hetvenes években, amikor megjelent forrónadrágnak neveztük –, ami Yuja Wang (Vang Jü-csia) ruházata volt hangversenyének első részében. Mert milyen egyszerű volna azzal elintézni a véleményalkotást róla, hogy persze, ha egy egyébként is szép, fiatal nő nem tud zongorázni, és megjelenik egy inkább strandoláshoz illő valamiben, akkor a zene helyett dolgozik a látvány, és garantált a tomboló siker... Akinek pedig ez nem teszik, vagy kevés, az el se jöjjön.
Persze, ha Yuja Wangnak csak annyi volna a titka, akkor 37 évesen már inkább hanyatlóban volna a csillaga, hiszen ilyen extravagáns megjelenés egy-két évig lehet csak érdekes. De abban minden beszámoló, Wanggal foglalkozó internetes videó egyetért – és szerencsére ezzel sokkal inkább foglalkoznak, mint külsejével –, hogy a virtuozitása is káprázatos. Vagyis miközben megjelenésével fokozott figyelmet kelt, paradox módon ez nem zenei hiányosságairól, inkább erényeiről tereli el azt: hogyha 60-as, kopaszodó, pocakosodó, frakkos férfi volna, akkor is érdekes lenne, amit csinál.
Erről eddigi hangversenyein is meggyőződhettünk: versenymű-szólistaként, kamarazenészként is megjelent már nálunk. Most egy egész szólóestet adott, olyan művekkel az első részben, amelyek nem feltétlenül a legismertebbek, pontosan azért, mert bár nehezek – sőt valóban nagyon nehezek –, mégsem igazán közönségvonzók. És ezek voltak azok, ami miatt a koncert igazán érdekes volt: Barber esz-moll szonátája, Sosztakovics rövid, Chopinre és Bachra reflektáló darabjai nem a mindennapi koncertrepertoár részei. Hányszor van az, hogy igazán jó zongoristákat azért kell kicsit kárhoztatnunk, hogy jó, amit csinálnak, de már hallottuk ezerszer, még ha tesznek hozzá valami egyedit is?
Barber Horovitz számára írta az esz-moll szonátát, ő is mutatta be és vitte sikerre az ötvenes években. Nagyon nehéz mű, de előadáshoz valódi zenészi erényekre is szükség van. Yuja Wang itt, de a Sosztakovics és a Chopin művekben is bemutatta azt, hogy a virtuozitása figyelemre méltó, de nem a végcél, és főleg azt, hogy ezt a zenei kifejezés szolgálatába tudja állítani: ez nem csak azt jelenti, hogy sok hangot tud adott idő alatt lejátszani, hanem azt is, közben tud azok minőségére is figyelni, és figyeltetni. A hangok függetlenül a technikai nehézségektől, különböző hangerővel és hangszínnel szólaltak meg, ennek révén markánsan elkülönültek az egyes zenei egységek, rávilágítva az adott tétel egész struktúrájára, vagyis magukra a művekre.
A második részben – talán ebben Chopinnak is része volt – Wang decensebb ruhában jelent meg, csillogó zöld nagyestélyiben. Chopin balladái legnépszerűbb, leggyakrabban játszott, hallható művei, Wang egyrészt itt is bevetette káprázatos technikáját, de ha kellett, nagyon szépen is tudta a dallamokat formálni, kerülve minden romanticizáló túlzást. Ez az inkább egyszerűségre törekvő zongorázás egyébként látható is volt: Wang szinte mindig mozdulatlanul ült, csak alsókarjai mozogtak, és még a legdörgőbb basszus futamok során – amire szintén minden további nélkül képes volt – sem emelkedtek kezei magasra a billentyűk fölé.
Nagyon sok mindenre kell tehát figyelni, ha Yuja Wang megjelenik a színpadon, de az összkép mindenképpen pozitív: a zongorista képes magára a zenére irányítani a figyelmet, minden más – tőle független – körülménytől is.
Infó: Yuja Wang zongora – Barber, Sosztakovics, Chopin művei. Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2024. május 31.