Csalódniuk kellett azoknak, akik arra számítottak, hogy a köztársasági elnök pozitív választ ad az ALS betegségben szenvedő Karsai Dánielnek, vagyis a jövőben „kegyelemben részesíti az embertelen szenvedésnek kitett halálos betegek életvégi döntéseinek végrehajtásában segédkezőket”. A reményt, hogy Sulyok Tamás esetleg másképpen dönt, az táplálta, hogy május végén az államfő személyesen kereste fel az eutanázia engedélyezéséért küzdő, szinte teljesen magatehetetlen Karsait, s megígérte, mérlegelni fogja a kegyelemmel kapcsolatos kérvényét.
Nos, a köztársasági elnök írásos válasza megszületett, s az elutasítás legfeljebb azokat lepte meg, akik még vártak valamit az új államfőtől. Sajnos, Sulyok Tamás eddigi néhány hónapos regnálása azt mutatta, hogy az eutanázia valóban súlyos és általános, az egész emberiséget érintő morális/közjogi problémákat felvető kérdéskörénél jóval egyszerűbb témákban – például az édesapja családi legendáriuma és szélsőjobboldali múltja között feszülő ellentmondás kapcsán – sem volt képes hiteles morális/közjogi válaszokat adni. Tisztelet érdemel ugyanakkor, hogy az államfő egyáltalán válaszolt a halálos beteg jogászkollégájának, és az is, hogy válaszában nem hivatkozott keresztény, katolikus hitére. Pusztán jogi érveket sorol a Karsai által nyilvánosságra hozott levélben, amelynek nem találtam nyomát a Sándor-palota honlapján.
E jogi érvek között bizonyosan vannak megfontolandók; például az, hogy az elnök nem vonhatja el az Országgyűlés és a bíróságok jogkörét, „nem szabályozhat rendszerszinten jogszabályra tartozó kérdéseket”, vagyis nem írhatja felül a Btk.-t, mely bünteti az öngyilkosságban való közreműködést. (Bár az államfő maga is kezdeményezhet törvényt.) De hogy ezzel „áttörné” az elnöki kegyelmi jogkör kivételességét és előzetes „menlevelet” adna az öngyilkosságban közreműködőknek, legalábbis vitatható. Egy mondat hiányzik fájóan Sulyok leveléből: hogy minden elé kerülő ilyen típusú kegyelmi ügyet gondosan mérlegelni fog.