Az Európai Uniónak erős motorra lenne szüksége az Európai Parlament következő ötéves megbízatása alatt is. Fontos reformokat kellene elfogadni például azzal kapcsolatban, miként lehetne megakadályozni, hogy egyetlen ország vétókkal és vétófenyegetésekkel zsarolhassa az EU-t, s akadályozza az intézményrendszer hatékony működését. A reformfolyamat azonban nehéznek ígérkezik, mert a vasárnapi voksolás súlyos válságba sodorta a német-francia tengelyt.
Ezúttal nem a két ország torzsalkodásai állnak a háttérben, hanem belpolitikai okok. A szociáldemokraták, a Zöldek és a liberális FDP alkotta német kormánykoalíció mindegyik pártja igen gyengén szerepelt, nem egészen minden harmadik választó tette az ikszet Olaf Scholz kancellár kabinetjének valamely pártja mellé, ami példátlanul gyenge eredmény egy regnáló német kormány részéről.
Miközben azonban a német szociáldemokraták főtitkára, Kevin Kühnert jelezte, hogy nem óhajtanak idő előtti voksolást kiírni a siralmas szereplés után sem, Franciaországban kormányválságot idézett elő Emmanuel Macron pártja, az Újjászületés rendkívül gyenge teljesítménye.
Miközben ugyanis Marine Le Pen pártja, toronymagasan, 31,4 százalékkal végzett az élen, ami 30 képviselői helyet jelent az EP-ben, az Újjászületés 14,6 százalékkal második lett, ami mindössze 13 mandátumhoz elég. Két hónapja még alig több mint tíz százalékos volt a különbség a két párt között, ami azt jelzi: Valérie Hayer listavezetővé való kinevezése nem bizonyult jó ötletnek az elnök részéről. Macron ezt belátta, feloszlatta a parlamentet és előrehozott választást írt ki június 30-ra, ami nehéz belpolitikai időszakot vetít előre Franciaországban. Az erőviszonyok megjósolhatatlanok, de ha Marine Le Pen pártjának sikerülne megszereznie a többséget a képviselőházban, akkor Franciaországban rég nem látott politikai időszak kezdődik, a „kohabitáció”, korszaka amikor az elnök és a kormányfő más politikai táborhoz tartozik. Egy az államfő és a miniszterelnök közötti torzsalkodás krízisekkel teli időszakot vetít előre az országban, s megvan a veszélye annak, hogy háttérbe kerülnek az EU reformját, intézményrendszerét érintő témák.
Érékelések szerint Macron vasárnapi döntése azon az alapelven nyugszik, amely szerint „Soha nem szabad félned a saját népedtől”.
A parlament feloszlatása meglepő, de nem szenzáció. Az elnök már régóta töprengett azon, hogyan lehetne kezelni a Nemzeti Tömörülés népszerűségének folyamatos emelkedését. Januárban a kormány akkori legnépszerűbb politikusa, Gabriel Attal kormányfővé való kinevezésével próbált meg új lendületet adni elnökségének, de a fiatal politikust csak magával húzta a mélybe, Attal megítélése hétről hétre rosszabodott, s most elérte a mélypontot. Macronnak új kormányfőjelölttel most már nem érdemes próbálkoznia, maradt utolsó lehetőségként a parlament feloszlatása, ami belpolitikai szempontból számos kockázatot rejt magában. De még akár sikeres is lehet a döntés, s egy utolsó esély arra, hogy 2027-ben egy hozzá hasonló gondolkodású elnököt válasszanak meg (Macronnak nincs több mandátuma). Ellenzékből sokkal egyszerűbb politizálni, ha Le Pen pártja kormányra kerülne, akkor idővel a párt népszerűsége is megindulhat lefelé a lejtőn.
Még módosulhatnak az erőviszonyok az EP-ben, jelentős elmozdulás a radikális, populista erők oldalán várhatóNémetországban – ha valóban nem lesz idő előtti voksolás – csak jövő szeptemberben rendeznek parlamenti választást, de az SPD 12,9, a Zöldek 11,9 és az FDP 5,2 százalékos eredménye végig sötét árnyként kíséri majd a koalíciót. A szociáldemokraták számára komoly kudarc az is, hogy a szélsőjobboldali Alternatíva Németország (AfD) mögött csak a harmadik helyen végzett az EP választáson, még úgy is, hogy az AfD-t válságok, kémbotrányok sora rázta meg.
Elviekben tehát Scholz koalíciójának alig lesz ereje az EU átalakítását érintő döntések meghozatalára. Ugyanakkor az Unió reformjában a legnagyobb ellenzéki erő, a konzervatív CDU/CSU is érdekelt, így nem kizárt, hogy a német kancellár a kereszténydemokratákat is bevonja az EU-t érintő döntések meghozatalába. Ez pedig azt jelentheti, Scholznak egyre inkább érdekében áll, hogy honfitársát, a néppárti csúcsjelöltet, Ursula von der Leyent támogassa abban: további öt évig maradjon a Bizottság élén.
