Gyurcsány Ferenc;Karácsony Gergely;Vitézy Dávid;újraszámlálás;Demokratikus Koalíció;önkormányzati választás 2024;

Gyurcsány Ferenc: Akármit csinál a Fidesz, Karácsony Gergely nyerte a választást

Egyben biztosította pártja támogatásáról és szolidaritásáról. 

„Mindent meg fognak tenni azért, hogy elvegyék Karácsonytól a főpolgármesterséget. Mindent” - közölte egy csütörtöki Facebook-bejegyzésben a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc elmélete szerint a forgatókönyv a következőképp nézett ki: a Fidesszel megértő, konstruktiv ellenzéki szerepet játszó LMP jelölte a Fidesz egykori államtitkárát, Vitézy Dávidot Karácsony Gergely ellenében. A Fidesz a választás előtt két nappal visszavonta saját jelöltjét és Vitézy támogatására szólította fel híveit. Magyar Péter bejelentette, hogy egyik jelöltet se támogatja és érvénytelen szavazat leadását ajánlotta híveinek. Ezek után a választásokat elveszítő Vitézy az érvénytelen szavazatok újraszámolását követelte. A Fidesz delegáltjai a Nemzeti Választási Bizottságban elrendelik az újraszámolást. A lehetséges fellebbviteli fórumok mindegyike, azaz a Kúria és az Alkotmánybíróság a Fidesz befolyása alatt működik. „Kell még valamit mondanom, Gergő?” - tette fel a kérdést.

Posztját azzal zárta, hogy „csináljon bármit a Fidesz: a választást Karácsony Gergely nyerte, ő a nép akarata szerint a budapestiek főpolgármestere. Minden támogatásunk és szolidaritásunk az övé.”