Furcsa dolog az olvasásnépszerűsítés, mert szerepelhet benne egy bizonyos könyv megvételére való buzdítás, biblioterápiás hirdetés, vagy egy olyan közösség promóciója, ahol ugyanaz a szöveg ismerhető meg, és persze felhívhatjuk a papíralapú olvasás mentális egészségre gyakorolt jótékony hatására a társadalom szíves figyelmét. De mit is népszerűsítünk valójában? Hogy legyél egyedül, figyelj a kezedben lévő könyvre, amiben kimerevített, hüvelykujjal továbbpörgethetetlen tartalmak vannak. Olvass, egyedül, nyugodtan és nyisd ki a fantáziád! Talán soha nem reklámozták még ezt a (mondjuk ki) magányos tevékenységet ilyen intenzíven. Hiszen meg lehet osztani az olvasásélményt mással, megvitatni, kinek mit nyújtott a könyv, blogokat, kommenteket írni, de az olvasás akkor is magányos marad.
Senki nem akar magányos lenni, magányosnak lenni nem szexi, sőt, valahol gyanút kelt, ha az ember egyedül van. Ezért olyan megnyugtató, amikor az Ünnepi Könyvhéten mozdulni is alig lehet a tömegtől. Látni, ahogy mindenféle nemű, korú, identitású olvasó tolong, kezükben, táskájukban ezernyi továbbpörgethetetlen tartalommal. Ennél békésebb tömegrendezvényt kitalálni se lehetne. Ezért is olyan furcsa, miért akar a kormány évek óta gyermekvédelem címszava alatt könyveket megbélyegezni, befóliázni, átsorolni et cetera. Miért duzzasztja a könyves szakemberek gondjait, miért terrorizálja a könyvesboltokat? Főleg úgy, hogy az elmúlt hónapokban köztéri plakátokkal és erőszakos online hirdetésekkel teleszemetelte a gyermeki (és felnőtt) pszichét, háborúval riogatott. Mennyivel több munka kell egy könyv elolvasásához egy kormányhirdetés megtekintésénél? Elárulom, összemérhetetlenül több. Mégis megdolgozunk érte, mert a könyv a saját választásunk.
Egy könyvben nem találkozhatunk aktuálpolitikai uszítással, nem ugrik föl az unásig ismételt propaganda reklámblokkja.
Lehet emiatt a könyvolvasót meneküléssel vádolni, de az is egy választás. És úgy tűnik, ha más arányban, máshogy és máskor, de még mindig sokan választják a továbbpörgethetetlent.