Jó látni, ahogy az élet megannyi mozzanatban mutatja meg magát a figyelmes szemlélőnek, de akár a felületesen nézelődőnek is, aki a mikrovilágban talán kevéssé merül el, mert nem tartja azt eléggé szórakoztatónak. Pedig van elég látnivaló egy olyan kertben, amelyik a gyomirtót nem ismeri, a permetszernek nem barátja, s a kapával is csak végső esetben ismerkedik, amikor már nem elég a szépen felépített ökoszisztéma, s olyan növény nyomja el a másikat, amelyiknek nem ez a küldetése.
Lám, elég csak kint ülni néhány percet a szabadban, ezerféle lepke repked el az orrunk előtt, a kicsitől a nagyig, az egyszínű fehértől a pompás tarkáig. Van, amelyik görbén suhan, másik inkább röptáncot lejt, vagy épp gyorsulási versenyt rendez a maga szórakoztatására. Betévednek olykor a terasztető alá, ott kissé elbizonytalanodnak, meg-megrebbennek, keresik a kiutat, aztán szállnak tovább, olykor összekapaszkodva egy-egy szenderrel, lódarázzsal, zöldesen fénylő léggyel. Pár méterre tőlük fecskék cikáznak, hátha elkapnak belőlük egyet-egyet. Többen lettek, mint tavaly ilyenkor, de nem bánjuk, sőt! A fecskék mosolygósabbá teszik a napot, fiókáik első ügyetlen szárnypróbálgatásai vidámabbak minden nagyszabású show műsornál. Pár napja meglepve felfedeztük fel, hogy a ház homlokzati oldalán, a tető takarásában termetes fészket építettek maguknak, és reméljük, hogy ezt több is követi majd. Erőfeszítéseink, hogy itt tartsuk, idevonzzuk őket, egy mesterséges, agyagcserép fészekkel kezdődött, amit jó pár éve belaknak. De talán a kiterjedt rokonsághoz eljutott a jó hír, hogy van itt elég rovar, bogár, giliszta, sárnak való föld és ivóvíz, a háziak se hangoskodnak, pláne fecskefészket eszük ágában se lenne leverni soha, így aztán valamilyen közös bölcselet nyomán megkezdték nálunk a kolónia alapjainak lerakását.
Hasonló lehetett a rozsdafarkúak filozófiája is, akik a fecskékénél jóval alacsonyabban, a garázs feletti nagy gerenda egyik védett elágazásában kezdtek száraz fűből és vékony szalmából saját otthont építeni, megtanulva egy-két év alatt, hogyan lehet sár nélkül is stabillá tenni az építményt. Az első évben először ez nem sikerült, a szétomlott fészekből kieső csupasz fiókák látványa hozott is némi melankóliát akkor az életünkbe. Javítottak aztán a metóduson, így azóta több családot kiszolgált már a pehelykönnyűnek tűnő alkalmatosság.
Nemcsak vad, de házi madaraink is megérezhették az idők szavát, hisz „elült” a kacsa is, nem az udvarban, hanem azon túl, a csalitosban építve magának búvóhelyet. Kilenc tojást őriz, melenget: megszámoltuk, amíg tudtuk, hiszen azóta már úgy betakargatta őket, hogy ki se látszanak a füvek, levelek, rájuk hullajtott tollpelyhek alól. Várjuk majd, mikor totyognak elő, hány kel ki közülük, hogy aztán pár hétig, amíg csetlenek-botlanak majd a kertben, a mókák újabb virágait csempésszék hétköznapjainkba.