Mindig izgalmas, ha egy kiállítás egy elvont témát vagy fogalmat jár körül, hisz azt számtalan módon lehet megközelíteni. A The Space galéria ezúttal a safe space, vagyis a biztonságos tér kifejezést mutatja be vizuálisan; ez olyan közeget jelent, ahol az ember biztonságban érezheti magát, azaz nem kell félnie semmilyen (szóbeli) atrocitástól. A fogalom hazánkban még kevéssé ismert, de az Egyesült Államokban már a hatvanas évek női és melegjogi mozgalmaival megjelent, az utóbbi években pedig a politikai korrektség jegyében szintén hangsúlyt kap.
A safe space tehát olyan hely, ahol az egyén szabadon kifejezheti magát, függetlenül attól, hogy milyen etnikumhoz tartozik, milyen a szexuális irányultsága, a kulturális háttere, az életkora vagy a fizikai megjelenése. Ezekben a terekben mindenki tisztelettel fordul a másikhoz, ezért nem kell félnie attól, hogy gúnyolódás tárgyává válik.
Fiókból kinövő fácska
A safe space alapvetően hasznos, hisz védelmet nyújt az egyéneknek (más helyzet, ha a politikai korrektség túlmegy a racionális határokon, és a valóságot zárja ki – lásd keretes írásunkat). Ezt az érzést, illetve a világ zajától való elfordulást mutatják be a The Space-ben látható munkák. – A safe space alapgondolata az utóbbi években sokat foglalkoztatott, mert a környezetemben több olyan élethelyzetet tapasztaltam, ami megrendítheti az ember biztonságérzetét. A téma kapcsán a kiállítás elsősorban kérdéseket vet fel, illetve megoldásokat kínálhat – mondta a Visszhangnak Teplán Nóra, a kiállítás kurátora.
A tárlat metaforikusan nyúl a témához, a legnagyobb munkán, Fürjesi Csaba Léleksziget című olajfestményén például a sötét térben egy nő térdepel fehéren világító buborékok között, miközben mögötte egy férfi figyeli.– A safe space fogalma azért izgalmas, mert rengeteg vetülete van, és mindenkinek mást jelenthet. A fő kérdés, hogy megtalálod-e magadban és a külvilágban a biztonságot, hisz manapság nagy szükség van arra, hogy legyenek fogódzóink – véli Bérczi Linda, a The Space alapító-vezetője. Ő maga is úgy alakította ki a galériáját, hogy a látogatók ne érezzék magukat elidegenítve, ezért otthonos környezetet teremtett bútorokkal és egy hosszú paddal, hogy bárki nyugodtan leülhessen, ha éppen elfáradt.
A tárlat a témát szintén több oldalról világítja meg. Horváth Lóczi Judit Almárium című munkája például a néhai nagymamája egy asztalfiókjából készült, melyet a művész sötétkékre festett, és egy aranyszínű, miniatűr fát helyezett el benne. – Amikor a nagymamám meghalt, akkor pár bútort kimentettem a hagyatékából, köztük ezt a fiókot is. Aztán úgy gondoltam, muszáj egy dobozmunkát készítenem belőle, hogy megőrizzem az emlékét.
Számomra a család jelenti azt a helyet, ahol védelemben érzem magam, ahogy a munkámban a kis fácska is egy megnyugtató közegben nevelkedik
– mondta az alkotó, kiemelve, a mű ezért is kapta az Almárium címet, mivel az ember abban tárolja a különböző, családhoz kötődő tárgyait. A galéria közepén Sallay Dániel vatelinre helyezett agyagszobrai sorakoznak, mintha egy gyerek szétpakolta volna a játékait. – Ezt a sorozatot 2009 óta készítem, a műveket marokszobroknak hívom, mert könnyen elférnek az ember kezében. Számomra ezeknek a plasztikáknak a készítése jelenti a biztonságot, ezért nekem a műtermem magánya jelenti a biztonságos teret – mondja az alkotó.
Levetni az álarcot
A safe space tehát nemcsak fizikai teret jelent, hanem olyan lélekállapotot, ahová „visszatérhet” az ember. Hajgató Terézia Elveszett mimikri című festményei is ezt az érzést mutatják be: a képek székeket ábrázolnak, melyek előtt absztrakt minták szakadnak szét és úsznak el. Az alkotó munkáiban a székek személyeket jelenítenek meg, melyek mindig valamilyen érzést közvetítenek a befogadó felé. – A kiállított művek kapcsolódnak a korábbi Mimikri-sorozatomhoz, melynek címe arra utal, amikor az ember felméri a környezetét, hogy kellően idomulhasson hozzá. Vagyis meg kell vizsgálnia, hogy a társainak milyen a nyelvezete, milyen szavakat használnak, vagy hogyan öltözködnek, hogy ő is hasonulni tudjon hozzájuk, hogy beolvadjon az adott közegbe – vallja az alkotó. Egy idő után azonban az egyén szeretné az igazi személyiségét megélni, ezért ezt az álarcot leveti magáról – erre utal a művész későbbi, Elveszett mimikri című sorozata. Ezeken a képeken a székek előtt „szétszakad” az álca, vagyis a bútordarabok a saját biztonságos terükbe kerülnek, abba a közegbe, ahol végre önmaguk lehetnek, és megmutathatják a valós identitásukat. – Az ember életében eljön az a határpont, amikor már nem tudja rejtegetni a valós énjét, amely időközben kifejlődött. Ilyen helyzetben ki kell lépni a régi csoportból, és újat kell választani.
Fürjesi Csaba képein az elvonulás érzetét adja át. A Menedékház című művén férfiak állnak körbe egy személyt, aki a fejét egy ház alakú, opálos színű, absztrakt térbe dugja, hogy teljesen kizárja magát a valóságból. – Az a zóna, ahol biztonságban érezzük magunkat, nem feltétlenül egy fizikai közeg, hanem sokkal inkább a belső világunk, a saját magányunk, ahová el lehet bújni – mondja a művész, majd hozzáteszi: – Az ember magából merít erőt. Ezt azonban nem látják a többiek, és kinn rekednek.